Vádemelés a bükki földpályázat miatt?

Az Egri Járási Ügyészségnek kell döntenie a vádemelésről a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát érintő ügyben, amely a földhaszonbérleti pályázatok eljárása miatt indult. A Fővárosi Főügyészség szerint okirat-hamisítás történt, de vádat emelni Egerben kell.

Az Egri Járási Ügyészségnek kell döntenie a vádemelésről abban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát (BNPI) érintő magánokirat-hamisítási ügyben, amely a földhaszonbérleti pályázatok második, Ángyán József által korábban súlyosan bírált eljárása miatt indult. (A Fővárosi Főügyészség az ügyben hozott határozata azt tartalmazza, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya áttette a Grédics Szilárd és dr. Hajdú Zoltán ellen magánokirat-hamisítás miatt folyamatban lévő bűnügyet az Egri Járási Ügyészséghez, mivel a valótlan tartalmú iratok felhasználása Egerben történt, így a vádemelés kérdésében is ott dönthetnek.) A feljelentést Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor szocialista képviselő, valamint az Együtt–PM-es Szabó Rebeka tette.

Emlékeztetőül: 2011-ben a pályázatok első, Ángyán által tisztességesnek minősített körét a határidő lejártának napján Szabó Csaba miniszteri biztos visszavonta, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig felmentette tisztségéből a BNPI akkori elnökét. Az új elnök előbb Dudás György, majd Grédics Szilárd lett. A pályázat visszavonása után a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködésével dolgozták ki az új pályázati rendszert, s decemberben újra kiírták a haszonbérleteket.

A főügyészség szerint ebben a második körben történt az okirat-hamisítás. Erről határozatukban az áll, hogy – idézzük – „a BNPI részéről az értékelő bizottság kijelölésére sem formálisan, sem érdemben nem került sor”. Megállapították: „a pályázatok tartalmi elbírálását jelentő, azok pontértékelését is tartalmazó bírálati lapokat és értékelési jegyzőkönyveket” külső ügyvéd töltötte ki.

A főügyészség hangsúlyozza, hogy az érdemi elbírálás tényét és eredményét valótlanul tartalmazták az értékelési jegyzőkönyvek, amelyet az ügyvéd jegyzőkönyvvezetőként írt alá. S bár volt, aki felhívta az akkori igazgató, Grédics Szilárd figyelmét arra, hogy szinte szó szerint azonos tartalmú pályázatokra eltérő pontszámokat adtak, sem ezek az észrevételek, sem az nem akadályozta az eredmény kihirdetésében, hogy a pályázatok érdemi elbírálása nem történt meg.

A BNPI – a földalapkezelőtől kapott iránymutatás alapján – „az értékelés formai követelményeinek biztosítása, jogi segítségnyújtás, okiratszerkesztés” céljából külső, az igazgatóságtól független ügyvédi irodát kért fel. Ez a Hajdú Ügyvédi Iroda, amely eljárásonként 52 ezer forint plusz áfát számlázott ki.

A Népszabadság kutatása szerint a Hajdú Zoltán képviselte Hajdú Ügyvédi Iroda a nyíregyházi Dr. Szegedi Zsolt Ügyvédi Irodával alkotott H & SZ Konzorcium nevében hat megyében – Borsod, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg – jár el a kiíró NFA nevében az állami földhaszonbérleti pályázatokon. Becslésünk szerint eddig több mint ezer megbízást kaptak. A vidékfejlesztési miniszter korábbi közlése szerint ezekben az esetekben darabonként 57 600 forint plusz áfa díjazásért végzik a munkát.

A pórul járt gazdák talán nemhiába füstölögnek – elképzelhető a vádemelés
A pórul járt gazdák talán nemhiába füstölögnek – elképzelhető a vádemelés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.