Hogyan lesz a közmunkások oktatása?

A kormány hatalmas sikernek tartja a közmunkások téli képzését, pedig rengeteg a kérdés ezzel kapcsolatban.

Balog Zoltán humánminiszter az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt büszkén számolt be arról, hogy „az oktatásban soha nem visszatérő lehetőség annak a tudáshátránynak a ledolgozása”, amely most százezer közmunkásnak adatik meg a téli közmunka keretében, holott a kormány számára már nyilvánvaló: az oktatás nem lesz diadalmenet.

Számos az egyelőre megválaszolhatatlannak tűnő kérdés. Ennek ellenére a miniszter szerint a decemberben induló képzés során a résztvevők egy része befejezheti az általános iskola 7. és 8. osztályát, a többiek pedig OKJ-s szakmákat szerezhetnek. Nos, a kormány olyan büszke erre a projektre, hogy az ország közoktatási színvonalára vonatkozó, rendkívül lehangoló PISA-mérés eredményeinek nyilvánosságra hozatalakor is a közmunkások oktatásáról beszélt az illetékes államtitkár.

Hoffmann Rózsa kiemelte, hogy a leszakadás meggátolása és a felzárkóztatás kiemelt területe a kormánynak. A közmunkások taníttatása 20-30 milliárd forintba kerül, és részben hazai, részben uniós pénzből valósul(na) meg. Kérdés, hogy milyen színvonalon. Ezzel kapcsolatban ugyanis elég aggasztó visszajelzések érkeznek, és nem csak az érintett közmunkásoktól. Az alapkompetenciákat biztosító és az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére irányuló képzés lebonyolítására Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Türr István Képző és Kutató Intézetet (TKKI) jelölte ki.

A téli közfoglalkoztatás keretében a közmunkások oktatására állástalan pedagógusokat hívtak be. Információink szerint a TKKI ezer munkanélküli pedagógust hívott be állásinterjúra. Az sem világos, hogy a Klik iskoláiban tanító tanárok miként fognak szerződni arra a feladatra, hogy közmunkásokat oktassanak. Mindebből pedig az következik, hogy már november végén számos probléma vált láthatóvá a nagy ívű elképzeléssel kapcsolatban a kormány számára is, bár ez nem zavarja a kabinetet abban, hogy sikerként kommunikálja a programot.

Nem világos például, hogy milyen idősávban oktassák a közmunkásokat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő általános iskolákban ugyanis tanítás van délelőttönként. Miskolcon például a Jobbik akciózott annak érdekében, hogy még véletlenül se kerüljenek a közmunkások a gyerekekkel egy időben iskolapadba. Ahogy egy városi képviselőjük írta, „a kisdiákok így városunkban megmenekültek az élethosszig tanulóktól”.

Információink szerint a kormányzat már kapott jelzéseket arra, hogy nemcsak Miskolcon, az ország más településein is várható, hogy a szülők tiltakozni fognak, ha kiderül, az általános iskolások és a közmunkások egy időben tanulnak. A TKKI-nak így keresnie kell a képzőhelyeket. Úgy tudjuk, a szakképző intézményekben van elég kapacitás, így várhatóan ezekbe az intézményekbe terelik a tanulásra kötelezett közmunkásokat.

Felmerül a kérdés, hogy ha most néhány hónap alatt 20-30 milliárd forintot fordít a kormány az alulképzett közfoglalkoztatottak felzárkóztatására, akkor miért szállította le 18-ról 16 évre a tankötelezettséget, és miért csökkentették le drasztikusan a közismereti órákat a szakképzésben (ezek az intézkedések alulképzett fiatalok tömegeit lökik a tartós munkanélküliségbe), de ilyen mélységekbe nem merültek a kormányülésen a kormánytagok.

A Népszava elsőként számolt be arról a tesztről, amelyet a kötelező oktatásra kijelölt közmunkásoknak ki kell tölteniük. Már arra is pontokat kapnak az érintettek, ha a nevüket, lakcímüket, születési helyüket leírják. A teszt további részei is – amelyben szó szerint arra szólítják fel a közmunkásokat, hogy rajzoljanak felhőt, napot és hópelyhet – durván megalázóak a közmunkásoknak.

A szakmai átgondolatlanságtól hemzsegő közmunkásoktatáson kívül a kormány nemrégiben arról is értesülhetett, hogy a Klik jelentős hiányt halmozott fel alig egyéves működése során. Információink szerint az intézményfenntartó már több intézmény és szolgáltató felé halmozott fel lejárt tartozást. Megbízható forrásokból úgy értesültünk, hogy a Klik költségvetésén körülbelül negyvenmilliárd forintnyi lyuk tátong.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.