Lemutyizott érettségi: egy iskola a vádlottak padján

Nem tartotta közérdeklődésre számot tartónak a bíróság sajtószolgálata azt a 24 vádlottat felvonultató büntetőpert, amelynek tárgyalása így szinte a nyilvánosság kizárásával kezdődött el tegnap a Gyulai Törvényszéken. A vádlottak padján a Harruckern János Közoktatási Intézmény egykori igazgatója, az ő helyettese és az iskola számos tanára ült. A vád folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás.

A vádirat szerint Z. András volt igazgató, elsőrendű vádlott elvárásainak megfelelően, M. Róbert igazgatóhelyettes, másodrendű és Á. Károlyné harmadrendű vádlott utasítására az iskola tanárai visszadátumozott osztálynaplókat és törzskönyveket hamisítottak azoknak a tanulóknak, akik 2008-ban és 2009-ben egy üzleti alapú felnőttképzésben akartak érettségit szerezni.

A felnőtt tanulókat a Petró Security egyéni vállalkozás szervezte hirdetés útján. Z. András iskolaigazgató megállapodott a Petró Security vezetőjével, hogy tanulónként 40 ezer forintért egyéni tanrend szerint felkészítik az általa szervezett jelentkezőket az érettségi vizsgára. A hirdetésre 213-an jelentkeztek, hiszen két év alatt négy év tananyagát ígérték elvégezni néhány szombati napon: egy félév októbertől februárig, a másik februártól júniusig tartott.

Nem határozták meg az oktatómunkával elérendő követelményeket, sem azt, hogy melyek a teljesítmények értékelésének szempontjai, illetve a magasabb osztályba lépés feltételei. A vádirat szerint mindenki megkapta legalább az elégségest. Ez a képzés nem szerepelt az iskola pedagógiai programjában.

Z. András volt igazgató nem kívánt vallomást tenni a bíróságon. Felolvasott nyomozati vallomása szerint, ha ezt a tevékenységet a közoktatási szabályok szerint végezték volna, akkor az arra járó állami normatíva legfeljebb a költségek 30 százalékát fedezte volna. A felnőttképzés az iskolának nem kötelező feladata volt, az államháztartási törvény szerint nem is vállalhat veszteséges feladatot.

Z. András a nyomozóknak elmondta: a fenntartó Békés Megyei Közgyűlés azt várta el az iskoláitól, hogy költségeiket minél nagyobb arányban saját bevételeikből fedezzék. (Abban az időben Domokos László, az Állami Számvevőszék jelenlegi elnöke volt a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.) A később vád tárgyává tett vállalkozás mintegy 50 millió forint bevételt hozott a középiskolának.

Egy szakmai vizsgálat kiderítette, hogy szabálytalanul adminisztrálják ezt az oktatási formát. Ezért utasították a felnőttképzésben részt vevő tanárokat, hogy hamisítsanak osztálynaplót, törzskönyvet, visszamenőleg írjanak be érdemjegyeket. A vádirat szerint valamennyi vádlott tisztában volt azzal, hogy törvénysértő, amit elkövetett. A bűncselekmények úgy derültek ki, hogy az érettségi vizsgán egyes tanulók felháborodtak, amiért tételt akartak húzatni velük.

Csak az iskola volt igazgatója, annak helyettesei és tanárai kerültek a vádlottak padjára. Arra nem talált bizonyítékot a nyomozás, hogy a magánvállalkozó tudatában lett volna, hogy szabálytalanul akarják érettségihez juttatni az általa toborzott személyeket.

Z. András nem töltötte ki 2013-ig tartó igazgatói mandátumát. A tárgyaláson annyit elmondott: Budapesten él, családi gazdasága van, és a felnőttoktatásban dolgozik. Nem érzi magát bűnösnek. M. Róbertet, aki a vádiratban foglalt bűncselekmények idején a Harruckern János Közoktatási Intézmény igazgatóhelyettese volt, idén szeptemberben egy másik Békés megyei szakképző iskola igazgatójává nevezte ki Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár.

Lábujjhegyen közlekedik az iskola
ELTE TREFORT ÁGOSTON GYAKORLÓISKOLA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.