Jöhetnek a kéményseprők

A jövő hónaptól Dorogon és a környező tizennégy településen a katasztrófavédelem által kijelölt szolgáltató szállítja el a lakossági hulladékot – tudtuk meg Bakondi Györgytől, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjétől.

A döntés előzménye, hogy augusztusban kiderült: a Saubermacher Magyarország Kft. a megváltozott feltételek – például a hulladéklerakási járulék emelkedése, a felügyeleti díj és az e-útdíj bevezetése – miatt nem vállalja tovább ezt a tevékenységet. Miután az érintett önkormányzatok a váratlan helyzet kezelésére nem találtak gyors megoldást, a hatóságnak kellett lépnie. Bakondi György hangsúlyozta: a kormány előre látta, hogy a rezsicsökkentés hatására – miután a jelentős részben külföldi tulajdonban levő cégek profitja is kisebb lesz – többen felhagynak a hulladékgazdálkodással.

A cél, hogy ezt a közszolgáltatást állami vagy önkormányzati tulajdonú nonprofit vállalkozások biztosítsák – tette hozzá –, de számítani kellett arra, hogy a szoros határidő miatt a rendszert nem mindenütt sikerül időben átalakítani. Az átmeneti zavarok kiküszöbölése érdekében július végén kormányrendelet született, amely szerint a katasztrófavédelem a hulladékgazdálkodást folytató cégek közül kijelölheti azt, amelynek biztosítania kell ezt a közszolgáltatást. Erre elsőként Martfűn volt szükség, ahol a korábbi szolgáltató felmondta a szerződést, és majdnem két héten át senki nem szállította el a lakossági hulladékot.

Azóta több mint harminc esetben kérték a katasztrófavédelem beavatkozását, vagyis azt, hogy jelöljön ki az ideiglenes szemétszállításra alapvetően önként vállalkozó, más, közeli településeken hasonló tevékenységet folytató közszolgáltatót – mondta el a főigazgató. A hatóság által kiválasztott cégek egyébként legfeljebb egy évig kötelezhetők erre, és a korábban megállapított díjtételeket kell alkalmazniuk, az indokolt többletköltségeket azonban visszaigényelhetik. A lakosság így Bakondi György szerint semmiképpen nem járhat rosszul, a helyhatóságok pedig időt kapnak saját vállalkozás létrehozására.

Az idei év végén 1300 településen jár le a hulladékkezelésre vonatkozó közszolgáltatási szerződés – közölte a katasztrófavédelmi főigazgató. Hangsúlyozta, hogy ezt a folyamatot figyelemmel kísérik, és ha valahol a szemétszállításban fennakadások lennének, beavatkoznak. Kérdésünkre leszögezte: arra a helyzetre is felkészültek, ha valahol a szolgáltatás ideiglenes ellátására nem találnának megfelelő céget.

Ebben az esetben a kormányrendeletnek a szükségellátásra vonatkozó szabályai lépnének életbe, amikor a katasztrófavédelmi törvény alapján a szemétszállításra alkalmas járművek – és szükséghelyzetben nem csak a kukásautók – tulajdonosait közreműködésre kötelezhetnék, ugyanakkor közfoglalkoztatottakat is bevonhatnának ebbe a munkába. Bakondi szerint viszont ez csak a vészforgatókönyv lehet, mert bizonyos benne, hogy a szolgáltatókkal mindenütt sikerül megegyezni, illetve az önkormányzatok képesek lesznek saját hatáskörben megoldani a problémát.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kapcsán a kormány a hulladékszállításhoz hasonló lépésre készül – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főigazgató. Elképzelhető ugyanis, hogy a szakma egyes szereplői a rezsicsökkentésre hivatkozással ezt a tevékenységet sem kívánják tovább ellátni, azonban a főigazgató szerint ennek szó szerint életveszélyes következményei lennének, hiszen egy rossz kémény miatt emberek halhatnak meg. Ezért keresik a módját annak, hogy a katasztrófavédelem miként jelölhetne ki az ilyen munka ellátására is hivatalból kötelezhető közreműködőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.