Már az Orbán-kormány a rekorder

Soha olyan drágán nem épült Magyarországon autópálya, amennyibe az M4-es 29 kilométeres szakasza kerül.

Az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti része – ahol a nevezetes kőröshegyi völgyhíd is áll – annak idején kilométerenként 2,88 milliárd forintért épült, Abony és Fegyvernek között, a tükörsima Pest megyében viszont most kilométerenként 3,79 milliárdért építik az M4-est. Az előbbi a Fidesz szerint a „bűnös Gyurcsány-korszak szimbóluma”, az utóbbi viszont – legalábbis egy képviselői kérdésre adott válasz szerint – tökéletesen rendben van.

Az M7-es említett szakaszát a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. konzorciuma építette. Utóbbi a mostani építők között is jelen van: az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres szakaszt a CHSM Konzorcium (Colas Hungária Zrt., Swietelsky Magyarország Kft.), a Tisza-hidat is magába foglaló 2,3 kilométeres részt az Acél-Híd Konzorcium (Közgép Zrt., A-Híd Építő Zrt.), a Fegyvernekig tartó mintegy 13,2 kilométeres szakaszt pedig a Strabag Általános Építő Kft. kivitelezi. Az összesen 29 kilométeres autópályarész 110 milliárd forintért, azaz kilométerenként 3,79 milliárdért készül el.

„Ha rápillantunk a térképre, nyilvánvalóvá válik, hogy sem hegyek elhordására, sem alagutak fúrására nem lesz szükség. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. azzal igyekszik védeni a védhetetlent, hogy részben ártéri területen, Natura 2000-es övezetben zajlik majd az építkezés. Szeretném Önt emlékeztetni rá, hogy az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti része – ahol a kőröshegyi völgyhíd is áll – kilométerenként 2,88 milliárd forintért épült, szintén mocsaras (a Balaton berkeit érintő), részben Natura 2000-es besorolású területeken” – írja Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek címzett írásbeli kérdésében Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért képviselője. Jávor szerint az M4-es kérdéses szakaszának ára nemcsak az M7-es legdrágább részéét múlja felül jelentősen, hanem a németországi autópálya-építések átlagárát is – az utóbbit jó 60 százalékkal.

A Fidesz a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok időszakában, illetve a választások idején a kőröshegyi projektet országos botrányként, politikai közpénzeltérítésként kezelte. Egy jellemző 2010 májusában tett nyilatkozat Papcsák Ferenc akkori elszámoltatási kormánybiztostól: „a kőröshegyi völgyhíd a Gyurcsány-korszak szimbóluma, ennek építését is megvizsgálom majd”.

Ilyen vizsgálatról azóta sincs hír, és Németh Lászlóné szerint a sokkal drágább M4-es szakasz ügyében sincs szükség semmiféle kormányzati lépésre. A miniszter érdekes érvrendszerrel támasztja alá álláspontját: szerinte az árat részben az ártéri és Natura 2000-es terület indokolja, részben pedig az, hogy a fejlesztésre szánt uniós forrásokat minél előbb le kell hívni és el kell költeni. Ezek után hivatkozik még a forintárfolyamra, illetve arra, hogy a kivitelezők nehezen férnek hozzá a hitelekhez és hitelgaranciákhoz.

E ponton érdemes megjegyezni, hogy – a terepadottságokat leszámítva – az összes említett tényezőért az Orbán-kormány felelős: sem az uniós pénzek felhasználásának csúszásáért, sem a kormányváltás óta bekövetkezett árfolyamesésért, sem a hitelpiaci nehézségekért nem lehet másokat hibáztatni. Ahogyan Jávor fogalmaz a Facebookon: „A kormány hülyeségei miatt elszállt az euróárfolyam, ami embertelen, teljesen felesleges pluszköltséget okoz mindannyiunknak. A bankok kiszámíthatatlan és koncepció nélküli csesztetése befagyasztotta a hitelpiacot, ezért minden beruházás sokkal többe kerül, a drágább hitelek miatt. És a kormány lúzerségének árát bizony mind a kedves adófizetők állják 3,8 milliárdos kilométerenkénti autópálya-építések formájában”.

Némethné szerint viszont a rekorddrágaságú M4-es körül minden rendben van. „A felsorolt tényeket figyelembe véve a felvetett vizsgálat elindítását nem tartom indokoltnak” – írja válaszában a fejlesztési miniszter.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.