Hiába reménykedtek a rektorok

Milliárdokat kér vissza az állam az egyetemektől.

Megdöbbentő közleményben reagált a kormány lapunk szombati cikkére, amelyben azt írtuk, hogy többmilliárdos zárolással sújtják a felsőoktatást. Írásunkban idéztünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának levelét, amelyet a közigazgatási államtitkár írt alá, aki november 21-i keltezéssel felszólította az intézményvezetőket, hogy november 22-ig fizessék be a zárolt összegeket.

Lengyel Györgyi arra is figyelmeztette a rektorokat: ügyeljenek arra, hogy a decemberi bérkifizetések fedezete a zárolások ellenére megmaradjon az intézmények költségvetésében. Balog Zoltán minisztériuma ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy a zárolás az amúgy is likviditási gondokkal küszködő egyetemeknek további nehézségeket okoz majd. Ebből a mondatból az is kiolvasható, hogy a bérkifizetés előzze meg a beszállítók számláinak kiegyenlítését.

Újabb zárolás az egyetemeken
Újabb zárolás az egyetemeken

A tárca közleménye szerint viszont „nem történt újabb zárolás a felsőfokú intézményeknél, hanem a túlzottdeficit-eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntés, az egyetemek érdekében, most lett végrehajtva”. Csakhogy a túlzottdeficit-eljárást a nyáron megszüntette az Európai Bizottság.

Az egyetemekre ennek ellenére mégis ráverte a kormány a zárolást, amely a teljes ágazatra vetítve négy és fél milliárd forint. Így például a Budapesti Corvinus Egyetemnek 489, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek 637, a Debreceni Egyetemnek 481, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek 635, a Semmelweis Egyetemnek 481 millió forintot kell sürgősen befizetne a minisztérium számlájára. Az összeg megegyezik a 2012-es maradvánnyal – vagyis azzal a pénzzel, amely a 2013-as elszámolásnál a jogszabályok szerint azoknak az intézményeknek jár, amelyek több hallgatót tudtak felvenni a tervezettnél.

Információink szerint ezt az összeget a nyáron a felsőoktatásért felelős államtitkárság átutalta az egyetemeknek, főiskoláknak, azzal a megkötéssel, hogy – éppen a májusi kormánydöntéssel indokolva – visszakéri az év végén. Azóta nemcsak a túlzottdeficit-eljárás szűnt meg, hanem a költségvetési fegyelem is lazult. Erre példa az eredetileg későbbre tervezett pedagógus-életpályamodell részleges bevezetése vagy a 2014-re meghirdetett további adócsökkentések.

De felhozható példaként az is, hogy két hete Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: az MTK ötmilliárd forintot kap a kormánytól, illetve a kabinet hat fővárosi sportklub adósságait vállalja át. Vagyis csak az MTK-hoz irányított állami támogatás félmilliárddal több, mint amennyit most a zárolás formájában a felsőoktatástól elvesz a kormány. A rektorok az ilyen híreket hallva joggal remélték, hogy megtarthatják a nyáron kiutalt maradványpénzeiket.

A zárolás elsősorban azoknak az intézményeknek okoz súlyos gondot, amelyek az elmúlt évek megszorításai miatt kialakult válságban a pénzt elköltötték bérekre, lejárt tartozásaik kiegyenlítésére. Ezek az intézmények vannak többségben, míg azok az egyetemek és főiskolák, amelyek megtehették, hogy ne nyúljanak a maradványpénzhez, könnyebben túlélhetik a mostani zárolást.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.