Ki lesz Kósa Lajos utódja?

Debrecenben nem okozott nagy meglepetést Kósa Lajos múlt heti bejelentése, miszerint a várost 1998 óta irányító fideszes politikus jövőre nem indul újra a polgármesteri posztért. A helyi politikai életben ugyanis hónapok óta kész tényként kezelték, hogy a Fidesz országosan egyik legismertebb vezéralakja 2014-ben parlamenti képviselőjelöltként száll ringbe a szavazatokért. A kérdés az, hogy ki lesz az utódja a polgármesteri székben.

A helyi közbeszédben már egy évvel ezelőtt két lehetséges utódjelöltet emlegettek. Egyikük Rácz Róbert megyei kormánymegbízott, parlamenti képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt elnöke. Rácz a kilencvenes évek elejétől politizál aktívan, s mostani pozíciójához képest elég alacsonyan kezdte: Kósa Lajos első polgármesteri ciklusában, 1998 és 2002 között egy ideig a polgármesteri hivatal városmarketing-osztályának vezetője volt. Kiváló emberi és szakmai kapcsolatban van Kósa Lajossal, sőt, családilag is szoros viszonyt ápolnak, többször nyaraltak együtt, ugyanis Rácz felesége Kósa házastársának rokona.

Kósa utódaként rendre fölmerül Papp László neve is, aki jelenleg a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, az előző ciklusban pedig a Fidesz–KDNP debreceni önkormányzati frakciójának vezetője volt. A korábban ügyvédként dolgozó Papp László mellett szól, hogy mind frakcióvezetői, mind alpolgármesteri munkáját kifogástalanul, pontosabban szólva botrányoktól mentesen látta el: az elmúlt években óvatos és megfontolt politikussá érett, aki mindenkivel megtalálja a hangot. Nyilvános megszólalásai során soha nem fordult elő, hogy Kósához és Ráczhoz hasonlóan pökhendi és lekezelő hangot ütött volna meg.

Rácz Róbert és Papp László között alapvetően az a különbség, hogy míg a kormánymegbízott beágyazottsága pártpolitikai természetű, az alpolgármester inkább a város gazdasági szereplőivel tartja a kapcsolatot.

S hogy ki dönt Kósa utódjának személyéről? Az biztos, hogy nem a Fidesz debreceni vezetése. A párt városi elnöke ugyanis az a Pósán László parlamenti képviselő, aki politikailag súlytalan szereplő ahhoz, hogy érdemi módon beleszólhasson a polgármester-jelölti egyeztetésekbe. Debrecenben még a fideszesek között is nyílt titok, hogy a városi pártszervezet tagjai hiába is próbálnának meg demokratikus módon jelöltet állítani. Vannak olyan pártok, ahol a jelöltségért a párt belső fórumai előtt, kvázi nyílt színen kell egymással megküzdeni, így a tagságnak lehetősége nyílik arra, hogy eldöntse, melyik jelöltet támogatja a választáson. A Fidesz azonban Debrecenben sem így működik.

A városi szervezet helyett vélhetőleg Orbán Viktor miniszterelnök és Kósa Lajos közösen fogja megbeszélni az utódlás kérdését, a végső szót pedig a kormányfő fogja kimondani. Ezzel kapcsolatban fontos tényező, hogy Rácz Róbertnek legendásan jó a kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Ráczot elsősorban kiváló pártszervezői munkájáért becsüli.

Ráczhoz képest azonban Papp László az országos Fidesz-központban és a Miniszterelnökségben ismeretlen figura. Ha tényleg kettejük közül kerül ki Orbán Viktor debreceni polgármesterjelöltje, akkor szinte biztosra vehető, hogy a választáson Rácz Róbert méreti meg magát.

Kósa Lajos mindenesetre óvatosan lépett hátra: múlt heti beszédében nem szólt lehetséges utódjáról. Ennek az lehet az oka, hogy a jövő évi parlamenti választások eredménye még újraoszthatja a lapokat, ha Kósát netalán sikerülne kiütni a nyeregből. Erre van esély, még ha nem is sok. Hiszen Kósa Lajos támogatottsága érzékelhetően csökken: 2010-ben mintegy 20 ezer szavazattal kapott kevesebb voksot, mint 2006-ban, s ha ez a trend folytatódik, akkor az is elképzelhető, hogy Kósa Lajos nem lesz egyéni képviselő, legfeljebb pártlistán juthat be a parlamentbe. A megélhetését illetően egész biztosan nem kell félteni, hiszen fideszes körökben az a hír járja: Kósa Lajos a magyar parlamentnél messzebbre pillant, s távlati tervei között egy sportdiplomáciai állás szerepel egy nyugat-európai országban.

A cívisváros vezetője nem árulta el, ki ülhet majd a helyére
A cívisváros vezetője nem árulta el, ki ülhet majd a helyére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.