Helló, Kello! Hol a tankönyv?

Még mindig nem kapta meg minden iskola hiánytalanul a tankönyveket, pedig a tanulók szülei azokat már augusztusban kifizették. A Kello azt kéri, ne reklamáljanak.

Lényegesen kisebb számban hiányoznak ugyan a tankönyvek, mint pár hete, ám még mindig vannak olyan érettségiző osztályok, amelyekben nem kapta meg mindenki a tankönyvét, és van olyan iskola is, ahol a diákok párban kénytelenek tanulni, mert az osztály egyik felének a tankönyvei, a másik felének pedig a munkafüzetei érkeztek csak meg.

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) az iskolák tankönyvfelelőseinek címzett november 5-i levelében azt írta: „A hiányzó könyveket nyilvántartjuk, azokat beérkezésüket követően azonnal kiszállítjuk az Önök részére, ezért kérjük, hogy a még esetlegesen fennálló hiányt az elkövetkező két hétben ne jelezzék reklamációs tételként.” Arról tájékoztatták az iskolákat, hogy „az alap- és pótrendelésekhez kapcsolódó reklamációs tankönyvpótlásokat a Kello folyamatosan szállítja ki az intézményekbe”.

Vagyis elismerték, hogy még a tavasszal megrendelt kiadványok némelyikével is adósak. Pedig október közepén Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt közölte: az alaprendelés szállítási hibáinak kijavítása szeptember közepéig megtörtént, ezután pedig a szeptember 5-ig leadott pótrendeléseket teljesítették „korrekt módon, az előre megbeszélt határidőre”.

Az idézett levélben – amelyet a héten kiszállított tankönyvekhez mellékeltek – további türelmet kért a Kello arra az esetre, ha az adott szállítmányban mégsem kapta volna meg az iskola a reklamált könyveket. A Kello azt írja, hogy a kiadók folyamatosan szállítják raktárukba a kiadványokat. A háttérben inkább a Kello logisztikai nehézségei állhatnak.

Kiadói körökben azt feltételezik, hogy bizonyos könyvek eltűntek a rendszerben, a Kello pedig, amely most százszámra szállítja el a kiadóktól a tankönyveket, egyszerűbbnek látta ezeket újra megrendelni. Erre utal legalábbis a kiadók szerint a pótrendelések korábbi években tapasztaltnál jóval nagyobb aránya, de az is, hogy számos tankönyvet rossz helyre szállítottak ki korábban. Volt például olyan iskola, amely egy egész doboznyi másik iskolának címzett tankönyvet kapott.

Miután az iskolában ezekre a kötetekre egyáltalán nem volt szükség, telefonon megkeresték a másik iskolát, de ott azt közölték: ők sem rendeltek ilyen tankönyveket, és nincs is szükségük azokra. Az iskola értesítette a Kellót is a fölösleges szállítmányról, ám a tankönyvekért nem jött senki. Pedig lehet, hogy egy harmadik intézmény diákjainak éppen ezekre volna szükségük. Egy fővárosi iskola tankönyvfelelőse arról számolt be lapunknak: náluk már csupán egyetlen könyv hiányzik a pótrendelésből, amely azonban a legutóbb kapott csomagban kiszállítottként volt feltüntetve.

– Fogalmam sincs, tudnak-e róla a Kellónál, hogy hiányzik, de a levelük alapján két hétig nem reklamálhatok. A szülőnek és a gyereknek viszont mit mondjak? – kérdi. – Már augusztusban kifizették a könyvet, most november van, de még mindig nem kapták meg. Mondjam nekik, az ő bajuk, hogy a Kellótól rendeltek, mert boltban pár perc alatt megvehették volna?

Sokl iskolába még mindig viszik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.