Kőtenger gyermekasszonyai
Boldogkőújfaluban sok a gyerekasszony. Tizennégy-tizenöt-tizenhat évesek. Harmincéves korukra már négy-öt-hat gyermekük van. Harmincöt évesen már nagymamák, addigra el is fáradnak; testük – a védőnő szerint – már huszonévesen olyan, akár a negyvenöt éveseké. A legfiatalabb gyerekasszony idáig Matisz Klári volt. Tízévesen esett teherbe, megszülte Erzsikét, aki ma tizennégy éves, és a helyiek úgy tudják – de még a védőnő is –, hogy terhes. Ha Erzsike megszüli a gyermekét, akkor Matisz Klári huszonöt évesen Magyarország egyik legfiatalabb nagymamája lehet.
Az első háborút megjárt férfiak a Kőtengert Doberdónak nevezték el. A Doberdónak nincs jó híre. Az egész településnek nincs jó híre. Boldogkőújfalu az Abaúj-Hegyközi kistérséghez tartozik, a kistérség huszonnégy településsel 2004-ben alakult. Népessége 1950-hez képest 43 százalékkal csökkent. Úgy, hogy közben a cigány lakosság aránya 23 százalékra növekedett, a tizennyolc éven aluliak száma pedig 58 százalékra. Az Abaúj-Hegyközi ma az ország egyik legrosszabb helyzetű térsége. Ha hinni lehet a nemrég elkészült jelentésnek, a Kistérségi tükörnek, akkor Boldogkőújfalu olyan gettósodó település, ahol a gyerekes családok szegénységi kockázata a legmagasabb, a 10-es kódot kapta. A szomszéd falu, Boldogkőváralja görög katolikus papja keddenként fél kitenni a kukákat, mert a nyomorgó újfalusi cigányok ennivalót keresnek bennük.
A Kistérségi tükör jelentése szerint a korai gyermekvállalás általános a mélyszegénységben élő roma családok körében. A legtöbb roma lánynak tizenhét évesen már van gyermeke; nem tudják megfizetni a fogamzásgátlás költségeit. A gyerekek kis súllyal születnek, az anyukák a terhesség ideje alatt nem esznek megfelelően és sokat dohányoznak. Rövid ideig szoptatnak, az elégtelen táplálkozás miatt ugyanis nincs tejük. A kisbabákat tápszerrel táplálják, ám a tápszert sem tudják mindig kiváltani. A csecsemők és a kisgyermekek között sok az alultáplált.
A védőnő huszonnyolc éve érkezett Boldogkőújfaluba. Akkoriban a cigányok jobbára kis vályogházakban éltek. Pici lakótér, de nagy volt benne a rend. Most meg háromszobás, szocpolos házakban laknak, mégis egy szobában nyomorognak a fűtés miatt. A védőnő az öreg hejcei református lelkész lánya. Tizenhat édestestvére van. Azt mondja, a cigány férfiaknál nem szokás a védekezés. Óvszert nem használnak. A cigánylányok és asszonyok félnek a belső eszközöktől, a fogamzásgátló tablettát nem szedik be rendszeresen, ami a rendszertelen életükkel és a pénztelenséggel van kapcsolatban. Ugyanez a helyzet a háromhavonta beadandó fogamzásgátló injekcióval.
Boldogkőújfaluban tizenegy kismamából ma kettő a nem cigány. A védőnő a legjobbnak azt látja, ha három-négy gyermek után az asszonyok elköttetik a petevezetéküket. Ez egyre gyakoribb. Három-négy gyermek után már úgy mennek be szülni a miskolci kórházba, hogy ha esetleg ez is császározás lesz, akkor itt az elköttetéshez szükséges igénylési papír. Bár az is igaz, töpreng a védőnő, nem biztos, hogy harmincévesen vagy még korábban be kellene fejezni a családtervezést.
Ömlik az őszi eső. Matisz Klári szülei a Doberdón élnek, és Szűcs Ottó, az abaújkéri szegényiskola nevelője azt kiabálja: „Manyi, gyere ki!” Manyi kijön és a házat körülvevő tengernyi sárban azonnal elesik. Megyünk a lányához, Matisz Klárihoz, akinek huszonöt évesen négy gyermeke van. Lehetett volna akár hat is, ám az ikrek elhaltak a méhében.
– Amikor Erzsikénk megszületett – mondja Budai Ferenc, Matisz Klári férje – tizennégy-tizenöt éves voltam, és a bíróság megrovásban részesített.
– De először – szól közbe Klári – elítélték, amiért megrontott egy tízévest. Engemet. Pedig mi szomszédok voltunk, és kilencévesen már megértem. Anyukám azt mondta, ez a természetes. És szerettük egymást Ferivel, akit első fokon kilenc évre ítéltek el. Benne voltunk az újságokban, a tévében, több ügyvéd is jelentkezett, jöttek ide, de mi azt választottuk, aki másként beszélt velünk.
– Én nem tudtam, hogy a törvény szerint bűn az, ha Klárit szeretem.
– Az Alfa Szövetség úgy támogatott minket, hogy azt mondta, meg kell tartani, a következőt is, mert magzatot megölni bűn. A tanács meg azt akarta, hogy vetessük el. Mert tizenegy évesen nem szabad szülni. Kijöttek hozzánk, fölhívattak a polgármesteri hivatalba, ahol a jegyző azt mondta, a babát el kell vetetni. A fele falu is ezt akarta, a cigányok meg azt, hogy tartsam meg. Erzsike császármetszéssel született, próbálták az orvosok a természetes utat is, csakhogy köldökzsinór-tekerés volt a nyakán. Majd megfúlt az Erzsike. A második terhességem tizenkét évesen lett: egy lány, egy fiú, ikrek, tizenkét hetesek voltak, amikor elhaltak. Aztán tizenhárom évesen megszületett a kisfiunk, és Ferit megint elvitték. Egy hétig előzetes letartóztatásban volt, de mert az ügyvéd azt tanácsolta, mondja azt, hogy két hónapja mi már nem is beszélünk, meg hogy nem az övé a gyerek, fölmentették. Házasok vagyunk. Összesen négy gyermekünk született, egy lány és három fiú.
Az újfalusi lányok hamar anyák lesznek, és evvel nekik annyi, mondja a védőnő. Most is van három lány a faluban, akik kikerültek az iskolából. A hetedik osztályt fejezték be, s mire betöltik a tizenhatodik évüket, az iskolának már nem kötelessége, hogy visszavegye őket.
– Három osztályt végeztem – mondja Matisz Klári.
– Én is – bólint a férje.
– Valamikor óvónő szerettem volna lenni.
– Én meg kamionsofőr. Mert sokat jártam a téeszbe dolgozni, és láttam, ahogy a kamionokat szerelik. Kérdeztem, milyen élmény vezetni, azt mondták, jó. Aztán nem lettem kamionsofőr, mert nem arra születtem.
– Mert akkoriban is szegénység volt – mondja Klári. – Nem volt pénz a jogosítvány megszerzéséhez, a tanuláshoz sem; így mondtunk le minden vágyról.
– A bal szememmel – bólint a férj – nem is látok. Ha jön valami papír, akkor odaadom a feleségemnek, hogy olvasd már el, légy szíves, mert a jobb szememmel is csak a nagybetűket látom. Szemészet Szikszón van, de autóbusszal az út 2500 forintba kerül.
– Holnap megy a Feri börtönbe. Megfogták a fával. Ennek már hat-hét hónapja. Próbáltuk eladni a kerítésünket. Muszáj volt, a gyerekeknek már nem volt mit enni. A kovácsoltvas kerítésért nyolcezer forintot kaptunk, és Feri elment az erdőbe fáért, hogy majd abból hasogat kerítésnek valót. De megfogták és egyből hívták a rendőröket. Közmunkabüntetést kapott, ahova nem mindig járt el, mert ha szóltak a vállalkozók, volna egy kis munka, inkább azt választotta, amiért fizettek. És így a büntetését átváltoztatták börtönre. Huszonhat nap. Mindjárt itt a tél.
Boldogkőújfalun 568-an élnek. A közmunkások száma 60-70, a többség alulképzett, annyira, hogy van, aki a neve mellé keresztet rajzol a papírra. De olyan is akad, aki nem tudja bizonyítani, hány osztálya van: négy vagy kettő. A polgármester fiatal, tizenöt éve Boldogkőújfalu első embere, és allergiás a falopásra. Ő jelentget fel mindenkit, merthogy a határban van egy erdő, ahol 90-95 éves tölgyfák állnak, amiket még a nagymamájának a nagymamája ültetett. Már vagy ezer köbméternyi fa eltűnt. A falu első embere szerint felelőtlen az a szülő, aki úgy megy a télbe, hogy kevéske tüzelője sincsen. Hiszen még az állat is fészket csinál magának, ezzel dehogy akarja ő az újfalusi cigányokat az állatokhoz hasonlítani, de amikor valaki a gyerekei után családi pótlékot kap, akkor a gyereknek ahhoz is joga van, hogy melegben legyen. A falu első embere szerint a lakásfenntartási támogatást természetben kéne adni. Igaz, a szociális tűzifával is többnyire az a gond, hogy már haza sem viszik, hanem rögtön eladják. Ennivalóra váltják.
– Én közmunkán vagyok nyolc órában – mondja Matisz Klári –, amiért 49 ezer 500 forintot kapok. A gyerekek után a családi pótlék 71 ezer forint, ez összesen 120 ezer, vagyunk rá hatan. Ebben a faluban nem lehet kölcsönkérni, itt senkinek nincs pénze. Két bolt van, de mert az alvégen nincs forgalom, nincs a népnek pénze, ezért a boltos be fog zárni. Ruhákhoz úgy jutunk, ha Abaújszántón, a buszmegállóban a használt ruhákat a zsákokból kiöntik. Amikor a gyerek cipője elszakad, nem tud iskolába menni. Ma reggel nem volt mit enni adni. Hogy tetszik gondolni a lázadást? – kérdezi Matisz Klári, és a család, a férje, a 45 éves anyja, de még az apja is nevetni kezd.
– Lázadjunk a szegénység ellen? – kérdezik. – Hogy aztán elvigyenek minket? Itt még a hangot sem emelhetjük föl, mert egyből rendőrt hívnak. Nem szabad lázadni, a parasztokra haragudni, hiszen megdolgoztak azért, amijük van. Nekünk mosógépünk sincsen. Egy van a mamának, de bele kell nyúlni, amikor áram alatt van, és forgatni kell a tárcsát. Jó a mi polgármesterünk, mert munkát ad. Közmunkás lehetek én, a testvérem, az anyám... Az Erzsike júniusban szökött el. Megismerkedett a Facebookon, az iskolai számítógépen egy pesti fiúval, akinek az apukája karbantartó a MÁV-nál. Nagy az albérletük, három szoba, fürdőszoba, gardrób, kis előtér. Tetszik az Erzsikének. A Dénes. Kétszer hoztuk haza Pestről, amikor a segély megérkezett. Harmadszorra azt mondtam, na, akkor maradj.
Még mindig ömlik az eső. A polgármesteri hivatal folyosóján áll az ivóvíz. Zacskókban. Egy embernek négy liter jut naponta; Boldogkőújfaluban a víznek magas az arzéntartalma. A hivatalban az ügyintéző ablaka fölött az olvasható: „Ne azt kívánd, hogy minden könnyen meglegyen. Kívánd azt, hogy legyen erőd legyőzni a nehézséget.”
Az Abaúj-Hegyközi ma Magyarország egyik legrosszabb helyzetű kistérsége. De ha átmegyünk a szomszédos térségbe, az Encsibe, ahová 36 település tartozik, akkor sok hasonlóságot találunk. Az iskoláskorú cigány gyerekek aránya az országos átlag négyszerese. És itt, ebben a térségben működik az ország legnagyobb szegényiskolája. Abaújkéren, ahová több kistérség 84 településéről járnak diákok.
Budai Sándor igazgató úr a telefonba azt mondja, legyünk óvatosak, a felnőttek körében egyre több a sárgaságban, a fertőző májgyulladásban megbetegedettek száma: Fony, Fúlókércs, Abaújszántó... Abaújszántón közmunkások Matisz Kláriék. És az abaújkéri szegényiskolában, a Wesley Jánosban működik az ország egyetlen olyan családi napközije, ahová a tizenéves tanulók beadhatják a kisgyereküket. A családi napközit is az Iványi Gábor-féle MET Egyház, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tartja fenn. A családi napközi három éve működik, az egykori vadászkastélyban nyikorognak a falépcsők, ahogy felmegyünk. A férőhelyek száma hét. Az első évben nagy volt a döbbenet. A mérhetetlen szegénység miatt ugyanis akadt kisbaba, akit újságpapírba csomagoltak.
A legkisebb baba most egyéves. Nagyon kicsi és törékeny. Az édesanya fehér bőrű, magyar, és itt, a szegényiskolában tanul. A szakképzésben. Nem feltétel a szobatisztaság, jöhet a pelenkás baba is, aki itt fürdik. Otthon nincs víz. Amikor a babákat először behozzák, a fiatal anyák azt mondják, odahaza minden megvan. Szégyellik a mérhetetlen szegénységet. Csakhogy a babán látszik az alultápláltság. A koránál kisebb, a csontocskái kiállnak, a bőre a vitaminhiánytól száraz és egészen vékony, a fogacskái sem bújtak ki időben. Két hét családi napközi után a kisgyerekek gyomra megnyugszik, az arcuk kikerekedik. Hétéves korukig maradhatnak, aztán kezdhetik a szegényiskolát.
Megyünk vissza Pestre. A tizennégy éves Erzsike már a XV. kerületben él. Hívjuk telefonon, a jövendő após veszi fel, azt mondja, ő lesz a kislány gyámja, és dehogy akarnak babát. Baba nincs, a babát el kell vetetni.
