Kémkedő Amerika: Titkos magyar szál

Orbán Viktor miniszterelnök az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban levélben konzultációra hívta a parlamenti frakciók vezetőit – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után. Azt mondta: ha ezek a konzultációk lezárultak, a Fidesz-frakció javaslatot fog tenni egy a lehallgatási botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítására.

Kocsis Máté felidézte: a közelmúltban nyilvánosságra kerültek az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA és az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség, az NSA közös lehallgatásra szakosodott szervének adatai. Ismertté váltak a lehallgató- és átjátszóközpontok helyszínei, melyek között több európai főváros, köztük Budapest is szerepelt. Az is kiderült, hogy az Egyesült Államok európai vezető politikusokat is lehallgathatott, köztük Angela Merkel német kancellárt.

A nemzetbiztonsági bizottság a lehallgatási üggyel kapcsolatban a magyarországi szakszolgálatok képviselőinek részvételével tartott zárt ülést. Kocsis Máté szerint az ülésen felmerültek olyan információk, amelyek további vizsgálatot igényelnek, mivel úgy vélik, nemcsak információ-, hanem befolyásszerzésre irányuló törekvések is lehettek a lehallgatások mögött. A bizottsági ülésről konkrétumokat a képviselő nem árult el, mivel a zárt ülésen elhangzott információk minősített adatok, azok államtitoknak számítanak.

Lapunk információi szerint a nemzetbiztonsági bizottság ülésén konkrét információk nem hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak valóban lehallgattak-e magyar politikusokat, a testületi ülésen részt vevő titkosszolgák ennek elvi lehetőségéről beszéltek.

Az NSA kiterjedt titkos adatgyűjtési programjáról Edward Snowden, a szervezet egykori informatikusa szivárogatott ki adatokat, a WikiLeaks a napokban az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel. A hírre reagálva a Külügyminisztérium múlt szerdán közleményben tudatta, Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre.

A Jobbik az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban az Országgyűlés külügyi bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezte – jelentette be Németh Zsolt, a párt parlamenti képviselője. Azt javasolja, hogy az ülésre hívják meg az amerikai nagykövetség illetékeseit, hogy magyarázzák meg, „miért kémkedtek magyar állampolgárok, magyar intézmények, vagy adott esetben magyar politikai vezetők ellen.”

Berlini fülelés a brit cilinderből

Hatalmas cilinderhez hasonlít leginkább az a szerkezet, amely Berlin központjában, a brit nagykövetség tetején található, s amely nem más, mint őfelsége titkosszolgálatának (GCHQ) nagy teljesítményű lehallgatóberendezése – írta a londoni The Independent Edward Snowden kiszivárogtatásaira hivatkozva. Az ügy kapcsán kedden a német külügyminisztériumba kérették Nagy-Britannia berlini nagykövetét. A The Independent szerint a berlinihez hasonló (lehallgató) berendezéseket a GCHQ a világ különböző pontjain lévő brit diplomáciai képviseleteken is üzemeltet. Az ezredfordulón átadott új brit nagykövetségi épület közel van a kancellári hivatalhoz, és még közelebb az amerikai nagykövetséghez.

Ez utóbbin – a hőkamerás felvételek szerint – időközben lekapcsolták azt a lehallgatóberendezést, amelynek létére nemrég derült fény. Állítólag innen hallgatták le Angela Merkel német kancellárt. A lehallgatóközpont a nagyköveti iroda felett van, ennek az épületrésznek nincsenek ablakai, s amikor 2008-ban átadták az új amerikai diplomáciai képviseletet, a német építésfelügyelet ellenőreit nem engedték be oda. A német szövetségi rendőrség különleges kamerákkal felszerelt helikoptere –a német elhárítás megbízásából –a minap körberepülte az amerikai nagykövetséget és légi felvételeket készített az épületről; ez eddig precedens nélküli esemény a két ország kapcsolatában – írta a dpa. (Hírösszefoglalónk)

Kilátás a budapesti amerikai nagykövetség tetejéről: a Parlament
Kilátás a budapesti amerikai nagykövetség tetejéről: a Parlament
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.