A törvény már bünteti, de eljárás alig indul gyerekprostitúció miatt

Önálló tényállásként szerepel az új büntető törvénykönyvben (Btk.) a gyermekprostitúció kihasználása. E szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető többek között az is, aki 18 évesnél fiatalabb gyerekkel szexel, és ezért fizet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) statisztikái szerint az új szabályok július 1-jei életbelépése óta két ügyben indult gyermekprostitúció kihasználása miatt eljárás.

Azt, hogy ez sok vagy kevés, nehéz megítélni, hiszen a gyermekkori prostitúció esetében nagy a látencia. Mindenképpen nagy előrelépés viszont ahhoz képest, hogy Pintér Sándor belügyminiszter 2010-ben még azt állította: hazánkban gyakorlatilag nem létezik gyermekprostitúció, vagy ha mégis előfordul, akkor az önkéntes. „Egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét” –írta akkor a belügyminiszter Ékes Ilona fideszes képviselő kérdésére, aki a gyermekprostitúció visszaszorítását célzó programokról firtatta.

Pintér Sándor cinikus megnyilvánulása miatt a gyermekek és a nők kizsákmányolása ellen küzdő civil szervezetek petíciót írtak a kormánynak, amelyben a gyermekprostitúció szigorúbb büntetését kérték, valamint a szabálysértési törvény megváltoztatását. Utóbbi alapján ugyanis a 18 éven aluli prostituáltakat is elzárásra lehet ítélni, hiába tekintik őket mind a nemzetközi egyezmények, mind pedig az új Btk. is áldozatnak.

– Ezt az ellentmondást továbbra sem sikerült feloldani – fogalmazott érdeklődésünkre Ékes Ilona, aki szerint a szabálysértési törvény módosítását ellenzők azzal érvelnek, hogy a jogszabálynak van visszatartó ereje a fiatalokra nézve.

Összesen 96 ilyen ügyben indult eljárás 2009–2012 között, ezek közül 43 figyelmeztetéssel, kettő öt-öt napi elzárással, egy pedig 30 ezer forintos pénzbírsággal végződött. – Ezekben az ügyekben környezettanulmányt nem végeznek, csak magát a cselekményt vizsgálják – mutatott rá a témában rendezett konferencián Vaskúti András kúriai bíró.

Pedig a körülmények nem mellékesek. Nemzetközi kutatások alapján a prostituáltak 60-80 százalékát már gyermekkorában szexuálisan bántalmazták. Szabó Máté volt ombudsman pedig egy 2011-es vizsgálatában azt állapította meg, hogy a leginkább a 14–17 év körüli, rossz családi és anyagi körülmények között élő lányok veszélyeztetettek, akik mögött nincs megtartó család, és akik többségét már gyermekkorában is szexuálisan zaklatták. A szexuális kizsákmányolás gyanújára a jelzőrendszer még nem reagál, a bizonyíték viszont már későn érkezik – fogalmazott a volt ombudsman. Amikor a prostituálódás gyanúja felmerül, még elejét lehetne venni egy később már visszafordíthatatlan folyamatnak. A gyermekjóléti szolgálatok és a jelzőrendszer többi tagja azonban tart az esetleges alaptalan gyanúsítás következményeitől, így a puszta gyanú hatására még nem intézkedik – állapította meg a jelentés.

A gyermekek szexuális bántalmazása így többnyire rejtve marad. – A rendőrségi statisztikák szerint évente 100-200 ilyen eset jut el nyomozati vagy bírósági szakaszba, a látencia azonban mintegy hússzoros – mutatott rá Kugler Gyöngyvér klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő. – Ennek oka, hogy az elkövető a legtöbb esetben a családból kerül ki, de nehezíti a felismerést az is, hogy többnyire nincs valódi értelemben vett erőszak, a felnőtt a játék és a szeretet köntösébe csomagolja a molesztálást. Ezután az evési, ürítési problémáktól kezdve az agresszivitáson át a depresszióig nagyon sokféle tünet léphet föl az öt-tíz éves gyerekeknél. Nincs tipikus traumatünet, de nincsenek tipikus személyiségtorzulási jegyek az elkövetőnél sem – hívta fel a figyelmet Kugler Gyöngyvér, megjegyezve, hogy tanult, művelt emberek is elkövetnek szexuális abúzust a gyermekek ellen. Éppen ezért szerinte a vizsgálatok során súlyos hiba, amikor a gyanúsított személyiségén keresztül próbálják meg bizonyítani ártatlanságát. Az igazságügyi szakértő elmondta azt is, bár eddigi munkája során számtalan szexuális bántalmazással kapcsolatos esetet vizsgált, a bíróság eddig mindössze egyetlen ügyében ítélt el egy apát: az eljárás hat évig tartott.

A gyermekkori szexuális bántalmazásnak ugyanakkor súlyos következményei vannak, az egyik gyakori út a prostitúcióhoz vezet. A gyermekprostitúció elleni fellépést viszont nehezíti, hogy a kiskorúak gyakran nem tesznek vallomást. Nagygyőr Csilla, a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának kiemelt főnyomozója szerint ennek többnyire az érzelmi vagy az anyagi függés az oka, hiszen a család vagy az imádott férfi ellen kellene vallani. A fiatal prostituáltak a rendőrséggel és a felnőttekkel szemben ugyanakkor bizalmatlanok, más, hiteles alternatívát pedig nem látnak maguk előtt.

Július elseje óta két ügyben indult eljárás gyermekprostitúció kihasználása miatt
Július elseje óta két ügyben indult eljárás gyermekprostitúció kihasználása miatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.