Herczog Edit: Nem mi írtuk a Tavares-jelentést

Úgy értem, ahogy leírtam. Hajszálpontosan fogalmazok – mondta Herczog Edit (képünkön), szocialista európai parlamenti képviselő, akinek minapi internetes bejegyzését felkapta a kormányzati médiagépezet, még maga Orbán Viktor miniszterelnök is. A képviselőnő azt a pályázatát tette nyilvánossá képviselői honlapján, amellyel az MSZP új EP-képviselői jelöltségre jelentkezik.

Ebben azt írta, a Tavares-jelentés „összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindannyian részt vettünk”. – Nem mi írtuk a jelentést, az összeállításában vettünk részt, és az elfogadtatásáért mindent megtettünk – fejtette ki Herczog Edit, aki azt is elmondta, ők azon dolgoztak, hogy a szankciók lehetősége teljesen kikerüljön a jelentésből.

A képviselőnő felidézte, 2011-ben a médiatörvény miatt Orbán Viktornak Strasbourgban kellett védekeznie, amikor is a miniszterelnök mindenkit meghívott Magyarországra, aki kíváncsi az ottani folyamatokra. Herczog Edit elmondása szerint Guy Verhofstadt, a liberális EP-frakció vezetője ezen felbuzdulva győzte meg a házbizottságként működő, az EP-elnökéből és a frakcióvezetőkből álló testületet, hogy valóban vizsgálják meg a magyarországi fejleményeket egy jelentés keretében. – A liberális frakcióvezető ott többséget szerzett, innentől kezdve a jelentést eltüntetni nem lehetett – kommentálta a képviselőnő.

Tavares sokakkal beszélt, de velem nem találkozott – szögezte le Herczog Edit a jelentéstevő Rui Tavares zöldpárti portugál képviselővel kapcsolatban. – Biztos, hogy nem mi mondtuk tollba – közölte a képviselő asszony a jelentésről. A jelentéstervezethez tavasszal több száz módosítójavaslat érkezett, amelyet át kellett tekinteni, és összedolgozni. Több fideszes EP-képviselő is benyújtott javaslatokat, az alapjogi szakbizottságban alelnökként dolgozó Göncz Kinga is több módosítót jegyzett. Ez –tette hozzá Herczog Edit – minden jelentés esetében így működik. Mint mondta, Tabajdi Csaba delegációvezető, és ő maga, mint frakcióvezető-helyettes a többség megszerzésén dolgozott Mesterházy Attila pártelnök utasítása alapján. Ennek alapján olyat nem lehet megszavazni, amely magyar érdekeket sért. – Egyetlen szocialista sem szavazott meg szankciókat – mondta Herczog, aki hozzátette, azt viszont nem lehet elmondani, hogy a Fidesznek sikerült volna az Európai Néppártot összetartani, hiszen több mint 70 képviselő nem szavazta le a Tavares-jelentést a plenárison.

Szégyellje magát a miniszterelnök, hogy ide kellett jönnie, hogy egyáltalán jelentést kellett írni a magyar alapjogok helyzetéről – mondta a képviselőnő, aki szerint a magyar kormány tevékenységének eredménye, hogy jelentésig fajult a dolog. Szerinte a magyar szocialista delegáció azon dolgozott, hogy szankciók ne kerüljenek bele a jelentésbe. Mint emlékezetes, a liberális frakció még a plenáris szavazás előtt is olyan módosítót nyújtott be, ami beindította volna a hetes cikkben foglalt eljárást. Herczog kifejtette: az első szempont az volt, hogy a magyarokat nem lehet megbüntetni a kormány miatt, a másik, hogy nem szabad az EU-ellenes erőket segíteni, nem szabad megutáltatni az EU-t, mert az a Fidesz, és nem a progresszív oldal politikája. – Részt vettem ebben a munkában, és büszke vagyok rá – mondta és megjegyezte: a jelentés az EP többségének véleménye. Hozzátette: „négy szocialista nem tudja irányítani a több mint 700 fős EP-t.”

Fidesz-felszólítás

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja felszólítja Mesterházy Attilát, hogy haladéktalanul hívja vissza a szocialista EP-képviselőket. Szerintük az elmúlt napokban világossá vált, az MSZP európai parlamenti képviselői állnak a Magyarországot elítélő Tavares-jelentés elkészítése mögött. A magyar szocialisták cselekedete elfogadhatatlan. Amennyiben Mesterházy Attila nem hívja vissza a szocialista politikusokat, azzal bizonyítottá válik, hogy a Tavares-jelentés összeállítása során a szocialista képviselők az MSZP és annak elnökének megrendelését teljesítették.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.