– Két hete a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta: az augusztus közepén a Terrorelhárítási Központ keretei között létrehozott nyomozócsoport érdekes és érzékeny információkra bukkant a romagyilkosságokkal összefüggésben. Mondana részleteket?

– Mindennél előbbre való a nyomozás sikere, ezért túl sok konkrétummal nem szolgálhatok. Felmerült a gyanú, hogy a besenyszögi fegyverrablásnak volt egy negyedik elkövetője, ennek tisztázása érdekében nyomozást indított a rendőrség.

– Esetleg még fel nem derített elkövetőket, felbujtókat, finanszírozókat nem keresnek? Nem vizsgálják a történtek politikai hátterét, esetleges politikai motivációját?

– A szóban forgó ügy bírói szakban van. A bíróság joga és lehetősége a nyomozás esetleges hiányosságaira rámutatni és indokolt esetben feladatokat adni a hatóságoknak. Több szempontból sem lenne szerencsés, ha én most azon kezdenék filozofálni, milyen lépéseket lehetne vagy kellene még tenni azért, hogy bizonyítékokkal egyelőre alá nem támasztott feltételezéseknek a végére járjunk.

– Sok megválaszolatlan kérdés van még az elsőfokú ítélet után is az ügyben. Emellett bebizonyosodott, hogy némely titkosszolgálatok hanyagul végezték a munkájukat és hazudtak. Hazudtak a rendőrségnek, az ügyészségnek, a parlamenti bizottságnak és a tevékenységüket vizsgáló munkacsoportnak. Sőt, a saját minisztereiknek is...

– Mindazon bűncselekményekre és azok elkövetőire utaló adatoknak a postosítását, feldolgozását elvégeztük, amelyekben még nem történt vádemelés. Nyílt és titkos eljárásokban igyekszünk minden kérdésre választ találni, és ahol fegyelmi vagy büntetőjogi felelősség felvetődik, meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket.

– Mi a garancia arra, hogy Önöket nem verik át például a titkosszolgálatok, hogy Önök előtt nem hallgatnak el fontos információkat, hogy átadják az üggyel kapcsolatban keletkezett összes iratot?

– Hende Csaba miniszter úr és jómagam is kellőképpen elszántak vagyunk, hogy a végére járjunk annak, mi is történt valójában, és hogy terheli-e felelősség bármelyik szolgálatot azért, hogy a rendőrségnek nem sikerült hamarabb elfogni a gyilkosokat.

– Már Hende miniszter urat is átvágták: a volt KBH vezetőjét utasította, véleményeztesse az ügyben készült vizsgálati jelentését a Legfőbb Ügyészséggel. Ott viszont nem is iktatták a jelentést, valaki azonban, úgy tűnik, haveri alapon, mégis véleményezte: senkivel szemben nem látta a büntetőjogi felelősséget megalapozottnak, ezért került 2010-ben az ügy ad acta...

– Ez feltételezés. Ha valóban így történt, akkor az ügyben folyó ügyészségi vizsgálat tisztázza majd, hogy ki mit tett valójában, és ha bárki is bűncselekményt követett el, annak meglesznek a következményei…

– Akkor is, ha már az Önök kormányzása alatt, az Önök kinevezettjei, vagy azok bizalmasai kerülnek gyanúba?

– A Büntető Törvénykönyvben nincs olyan klauzula, hogy az egyik kormány alatt bizonyos cselekmények büntetendők, a másik hivatali ideje alatt nem.

– Még javában tart a ’90-es évek alvilági leszámolásaival összefüggő felderítetlen gyilkosságok és más, még el nem évült súlyos bűncselekmények felderítése. Közben mind több dokumentum kerül elő, amelyek azt látszanak bizonyítani, hogy a régi ügyek potenciális gyanúsítottjai és áldozataik egymással rivalizáló rendőri egységek besúgói lehettek...

– Nyilván annak idején erről nem számoltak be a rendőrségi kapcsolataiknak, már ha valóban voltak nekik ilyenek, ezekben a körökben senki sem a szavahihetőségéről híresült el…

– Indokoltnak látja tisztázni, hogy az elmúlt húsz évben szerepet játszhatott-e abban, hogy a rendőrség bizonyos ügyeket képtelen volt megoldani az a tényező, hogy esetleg egyes rendőrök bűnözői kapcsolatuk védelmében „lenyeltek bizonyos információkat”?

– Olyannyira, hogy már javában tart ez a munka. Kormányra kerülésünk után azért hoztuk létre a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, hogy derítse fel a hatáskörébe tartozó szervezeteknél történő vagy korábban megtörtént bűncselekményeket. E munka eredményeinek tudható be több rendőri vezető leváltása. Ismert, hogy a szervezett bűnözéssel foglalkozó egységnél vezető beosztású tiszteket tartóztattak le.

– Még az is megtörténhet, hogy valakinek azért kell majd bíróság elé állnia, mert 15 évvel ezelőtt egy neki a rivális bűnbandáról rendszeresen súgó bűnözővel kapcsolatos iratokat, információkat félretette, és ezzel megakadályozta egy súlyos bűncselekmény felderítését, amit mondjuk éppen az ő informátora követett el?

– Túl sok a feltételezés a kérdésében. De aki bűncselekményt követett el, és a tette még nem évült el, annak számolnia kell a felelősségre vonással. Nem elég azonban a szóbeszéd, bizonyítani is kell, hogy az illető melyik konkrét ügyben mit tett vagy nem tett meg, ami törvénybe ütköző.

– Mindazok fényében, amikről eddig szó volt: milyennek értékeli a rendőrség és általában az irányítása alá tartozó szervezetek erkölcsi állapotot, és ezzel összefüggésben az ország közbiztonságát?

– Meggyőződésem, hogy a rendőrség erkölcsi és morális állapota lényegesen jobb, mint korábban volt. A vezetők elhivatottabbak, ami részben a világos feladat-meghatározásnak köszönhető – mindannyian tudják, mit várunk el tőlük, meddig terjed a mozgásterük –, részben pedig annak, hogy az utóbbi években a rendőri vezetői munkában nagyobb hangsúlyt kapott a szakmaiság. Aki egy adott poszton nem képes a tőle elvárt szintet teljesíteni, leváltjuk, más beosztásba helyezzük. Ez nem büntetés, nincs harag. Sem az érintettnek, sem a testületnek nem jó, ha valaki olyan beosztásban dolgozik, ahol nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ez persze nem zárja ki, hogy más munkakörben kiválóan teljesítsen. Ami pedig az ország bűnügyi mutatóit és közbiztonságát illeti: javul, de bőven van még tennivaló. És tesszük is a dolgunkat.

– Hozzávetőlegesen 80 ezer polgárőr lát el rendszeresen közterületi szolgálatot, amivel szövetségük számításai szerint 4000 rendőr munkáját váltják ki. Tehát, minden eddigi létszámfejlesztés dacára ennyivel kevesebb rendőr van a szükségesnél?

– Számomra a 80 ezer polgárőr önkéntes munkája azt bizonyítja, hogy az emberek számára fontos a közbiztonság, fontos szűkebb-tágabb lakókörnyezetük rendje, és ezért tenni is készek a szabadidejükben. És én ezt köszönöm nekik. A Belügyminisztérium mindig is támogatta a polgárőrséget, az idén 700 millió forintot már kapott, jövőre várhatóan egymilliárd forintot kap a testület a központi költségvetésből, emellett a rendőrség cserére ítélt, de még biztonságosan használható járműveiből és más eszközeiből is rendszeresen adunk át a részükre.

– Akkor miért államosítják a szervezetet? Miért kötelezik oly mértékű centralizációra, országosan egységes egyenruha viselésére és hasonlókra, amivel éppen a lényegét szüntetik meg: az alulról szerveződést és az önkéntességet? Sokak szerint ez már nem polgárőrség, hanem önkéntes rendőrség...

– Szerintem a polgárőrök többsége nem osztja ezt a véleményt. A rendszerváltozás idején a közbiztonság akkori állapota sorra hívta életre a falu- és városőrségeket, polgárőrséget és hasonló feladatot végző különböző szervezeteket. Az Országos Polgárőr Szövetség létrejöttével kezdett kialakulni ezeknek a szervezeteknek az egységes arculata. Majd az évek alatt fokozatosan megszilárdult a polgárőrség feladatköre, valamint hogy hol tud a leghatékonyabban kapcsolódni a közbiztonság növeléséhez. Látni kell: polgárőrség önkormányzati háttér és rendőrségi kapcsolat nélkül nem létezik. Ma már nemcsak arról szól a történet, hogy néhány nagydarab vagy csupán kellően határozott fellépésű ember közösen járőrözik, és elzavarják a szerintük gyanús idegeneket az utcájukból. A polgárőrök egyre komolyabb kiképzést kapnak, mind több feladatot végezhetnek el a rendőrséggel közösen. Ugyanez igaz egy másik rétegre, az önkormányzatoknál működő erdő-, hal-, vad- és természetvédelmi őrökre. A Szabálysértési törvény módosításával az ő jogaik is bővültek; tetten ért szabálysértőket és szállítmányokat tartóztathatnak fel, tarthatnak vissza, amihez megfelelő felkészültség kell.

– Tavaly viharos gyorsasággal felszámolták a nem állami koncesszióban működő nyerőgépek és játéktermek piacát közelebbről meg nem határozott nemzetbiztonsági kockázatra tekintettel. Azóta sem hallani, hogy eljárás indult volna az államhatalmat meg nem engedett eszközökkel befolyásolni akarókkal, vagy azokkal a köztisztviselőkkel, politikusokkal szemben, akik esetleg gyengének bizonyultak a rájuk nehezedő korrupciós nyomással szemben. Soha nem tudhatjuk meg, hogy kik tették kockára a nemzet biztonságát?

– A nemzetbiztonsági kockázat a pénznyerő automaták betiltásával elhárult…

– Már elnézést, annak idején Angliában a kergemarhakór terjedését az állatállomány teljes kiirtásával állították meg. Ez a módszer, mármint egy egész iparág likvidálása, kissé drasztikus módszernek tűnik a gazdasági életben. Vagy önök szerint minden korábban nyerőgépet üzemeltető vállalkozó maffiózó, és veszélyezteti a nemzet biztonságát?

– Meggyőződésem, hogy a többségük tisztességes vállalkozó, becsületes ember, aki tiszteletben tartja a parlament döntéseit. Társadalmi és szociális okokból sem kívánatos, hogy minden kocsmában félkarú rablók működjenek. A Nemzetbiztonsági Hivatal évek óta kongatta a vészharangot, minden éves jelentésében felhívta a döntéshozók figyelmét az iparágban rejlő veszélyekre. Ezt tette tavaly az Alkotmányvédelmi Hivatal is, csak most az ő jelzésük értő és főleg nyitott fülekre talált.

– Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentésében nevek szerepeltek?

– A hivatal jelentését ismertettük a Nemzetbiztonsági Bizottsággal. Ennél többet nem mondhatok.

– Elkészült az új büntetés-végrehajtási törvény koncepciója. Marad a „csukjunk be mindenkit jó hosszú időre” politikája, minek hatására már most is túlzsúfoltak és egyre zsúfoltabbak a fegyintézetek, teret engednek alternatív megoldásoknak is?

– A börtönök azért zsúfoltak, mert a hatóságok jól, a korábbiakhoz képes hatékonyabban dolgoznak, és mert néhány jogszabály-módosítás korábban nem létező büntetési tételeket vezetett be. Ezzel együtt a büntetés-végrehajtás területén már eddig is sok és jelentős változást vezettünk be. Mindenekelőtt szakítottunk azzal a gyakorlattal, hogy csak aki akar, az dolgozik a börtönben. Nem volt tartható tovább az a gyakorlat, amelyben azok, akik egyszer már jókora kárt okoztak a társadalomnak, büntetés gyanánt az adófizetőkkel tartatták el magukat. Mindenkinek, akinél nincs valamilyen kizáró ok, dolgoznia kell, és tanulni, továbbképeznie magát, hogy szabadulása után esélye legyen visszailleszkedni a társadalomba. Jelentős beruházásokkal tízezer ember ellátására képes pékséget hoztunk létre, a rendőrséget a börtönvállalatok látják el ruhával, cipővel. Már a honvédség is érdeklődik a büntetés-végrehajtásban készített bakancsok iránt, miután azok minősége az ő igényüket is kielégíti. Kezdetektől hangsúlyoztuk: az a célunk, hogy a börtönök fenntartása, a fogva tartottak ellátása minél kevesebb pénzébe kerüljön a társadalom törvénytisztelő részének. Az elítéltek tartsák el magukat.

– De valóban annyi embert kell évente börtönbe küldeni, amennyit nálunk szabadságvesztésre ítélnek?

– Ezt nem nekem kell eldönteni. A törvényjavaslatokat széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsátjuk, mindenkinek módja és lehetősége van kifejteni a véleményét, megtenni a javaslatait. A végső szót ebben a hatályos törvények alapján mindig a bíróság mondja ki. Mi új lehetőségek felkínálásával tudunk segíteni a helyzeten. Most van társadalmi vitán a Büntetés-végrehajtási törvény koncepciója. A tervezet maga is tartalmaz javaslatokat például elektronikus lábbilincs használatára, amelynek a „felügyelete mellett” a kisebb súlyú bűncselekményekért elítéltek akár otthon is letölthetik büntetésüket, saját költségükön.

– A nyári dunai árvíz után Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár egy interjúban azt mondta, a vízügy több tízezer közfoglalkoztatottnak tudna munkát adni. Más állami szervezetek, sőt vállalatok is mondtak hasonlókat. Munka tehát van. Akkor viszont miért nem rendes foglalkoztatásban és tisztességes bérért végeztetik azt el, miért – az ellenzék által rabszolgamunkának is nevezett – közfoglalkoztatásban?

– A közfoglalkoztatásnak nem ez a lényege, nem az elvégzetlen munkáról szól, hanem az emberről, akinek a munkaereje nem kell a piaci szférának. Kormányra kerülésünkkor közel 600 ezer álláskeresőt tartottunk nyilván. Többségüknek semmiféle képzettsége nem volt, így esélyük sem volt elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Jellemzően segélyekből tartották fenn magukat. Ennek a rétegnek kínáltunk munkalehetőséget a közfoglalkoztatás keretében.

– Kevés a pénze az államnak, ezért kitalál egy olyan konstrukciót, amelyben nem kell kifizetnie a törvényben előírt minimálbért sem...

– Hangsúlyozom, hogy nem erről van szó. Közfoglalkoztatásban kizárólag olyan embereket alkalmazunk, akiknek a munkaerőpiacon még minimálbért fizető munkára sincs esélyük. Bármikor kiléphetnek, ha akár csak idénymunkához is jutnak, majd amikor annak vége, újra visszatérhetnek a rendszerbe. Közfoglalkoztatottként bért kapnak és nem segélyt, karban tartjuk a munkaerejüket, az önbecsülésüket, nem érzik magukat haszontalannak, nem vesznek el, nem züllenek el, hiszen napról napra értékteremtő munkát végezhetnek. A gyermekeik is látják, hogy a jövő, a megélhetés munkával biztosítható. Természetes viszont, hogy ezt úgy tesszük, hogy a társadalomnak is legyen haszna belőle. Senkivel nem akarunk feleslegesen gödröket ásatni. Hasznos, értékteremtő munkát kell végezni.

– Meddig tartható fenn a közmunka rendszere? Mert, az Ön érvelését követve, ha majd az államnak jobban megy, akár tisztességes bért is fizethet a közfoglalkoztatottaknak...

– Rossz megközelítés a közfoglalkoztatásért járó bért a minimálbérrel összevetni, mert mint már mondtam, a közfoglalkoztatottak jelentős hányadának pillanatnyilag esélye sincs megjelenni a munkaerőpiacon, aki pedig esélyt kap, azonnal ki is lép a rendszerből. A közfoglalkoztatásért járó bér több a segélynél, és kevesebb kell, hogy maradjon a minimálbérnél. Ez a rendszer így ösztönző az egyénnek, és lehetőség a piacnak. Meggyőződésem, hogy a közfoglalkoztatás, ha a nemzeti sajátosságok figyelembevételével más-más formában is, de rövid időn belül egész Európában megjelenik, sőt, a kontinensen kívül a világ számos országában is. Az emberek ugyanis már most egyre nehezebben fogadják el, és a jövőben még kevésbé lesznek hajlandóak elfogadni, hogy életerős, egészséges emberek ne dolgozzanak, kizárólag segélyekből éljenek generációkon keresztül. A kormányoknak kezelniük kell ezt a helyzetet, aminek a legkézenfekvőbb módja, hogy pénzügyi lehetőségeik függvényében munkalehetőséget teremtenek a munkanélkülieknek. A közfoglalkoztatás legfőbb értéke, hogy dolgozik a foglalkoztatott.

– Az embertelen a legfinomabb jelzők egyike, amellyel ellenzéki részről a szociális temetés intézményét illetik. Fair dolog meghirdetni, hogy mindenki temesse el maga a hozzátartozóját, akkor, amikor 27 százalék áfával terheli az állam az összes temetési szolgáltatást és kelléket?

– Ma egy temetés 500-600 ezer forintba kerül, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak...

– ...és amiből 130-160 ezer forint forgalmi adóként az államkasszát illeti... Persze az is kérdés, mi kerül egy temetésen 500-600 ezer forintba, a rezsiharc keretében miért nem csökkenthető ez az ár?

– A Kormány nem kíván beleavatkozni a piaci folyamatokba. A törvény célja sem ez volt. Egyszerűen csak meg akartuk adni a lehetőséget azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak – mert szegények, munkanélküliek –, hogy ekkora összeget egy vállalkozónak kifizessenek, hogy maguk adják meg a végtisztességet az elhunytnak. Ne vegyenek fel hitelt, ne adják el utolsó értéktárgyaikat, ne hozzák magukat még nehezebb anyagi helyzetbe, mint amiben amúgy is vannak. Ez egy lehetőség. Ne feledjük el, ennek hagyományai vannak. A temetést – az utóbbi évtizedeket leszámítva – évszázadokon keresztül a család és a rokonság végezte. A férfiak sírt ástak, temettek, az asszonyok lemosták és felöltöztették, a saját házában felravatalozták az elhunytat.

– Megbocsásson, évszázadokon keresztül vadásztak az emberek, ha húst akartak enni... Ma a többség azért inkább henteshez jár...

– Bár profán a hasonlat, de most is van, aki maga termeli meg az élelmét. Nem tiltottuk be a temetkezési vállalkozásokat. Egyszerűen csak törvényes lehetőséget teremtettünk arra, hogy aki nem engedheti meg magának, hogy százezreket fizessen a temetésért, az maga és a rokonsága végezhesse el az ilyenkor adódó feladatokat, adja meg a végtisztességet az elhunytnak.

„A rendőrség erkölcsi és morális állapota lényegesen jobb, mint korábban volt”