Már ki is derült: nincsenek meg az egész napos iskola feltételei

Szeptembertől számos, Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár nevéhez köthető változtatás lépett érvénybe: ezek egyike az, hogy az iskolás gyerekeknek délután 16 óráig elvileg kötelező az iskolában maradniuk. Sokak szerint semmilyen feltétele nincs meg annak, hogy ezt az időt valódi tartalommal töltsék meg az intézmények.

A megkérdezett Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyei iskolák többségében a tanárok értelmetlennek tartják a délutáni iskolát. Jellemző egyébként, hogy névvel egyikük sem mert véleményt formálni. Volt, aki elmondta: igazgatója ugyan nem tiltotta meg a nyilatkozatot, ám figyelmeztette, hogy az iskolának és a pedagógusnak sem tenne jót, ha bírálná a jelenlegi gyakorlatot.

Egy veszprémi tanárnő arról számolt be: a szülők jelentős része valamilyen kifogással délután elviszi a gyereket, általában szakköri foglalkozásokra hivatkoznak. Pedig szakkör egyre több van az iskolában is, állította a tanárnő, már csak azért is, mert ezekkel egészítik ki az egyes pedagógusok hiányzó óraszámát. Egy Győrben élő szaktanár azt mondta el: a felső tagozatos gyerekeket egyszerűen nem lehet motiválni a délutáni iskolai tanulásra, többen ki is jelentették: majd otthon megtanulják a leckét. Hiába kérdezi ki őket a tanár, még válaszolni sem hajlandók a kérdésekre.

Sopronban kaptuk azt a választ, hogy a családoknak kialakult napi menetrendjük van. Aki eddig is kénytelen volt délutánra az oktatási intézményben hagyni a gyerekét, ezután is ezt teszi. A többiek viszont nem fogadják el az új rendszert. Ehhez fűzte hozzá egy neveléslélektannal foglalkozó pszichológus, hogy vannak gyerekek, akik egyszerűen nem tudnak közösségben önállóan tanulni. Az ő teljesítményüket kifejezetten rontja, hogy a délutánt az iskolában kell tölteniük, a tanulás viszont otthonra, az esti órákra marad.

Úgy tűnik, a dél-dunántúli általános iskolákban kevésbé lesz gond azzal, hogy kitöltsék a diákok délutánját, az igazgatók ugyanis azt mondják: a hatodik osztálytól a gyerekek egyszerűen kikönyörgik a szüleiktől, hogy kérjék el őket az ebéd utáni órákról. Az viszont erősen kérdéses, hogy a tanárok miképp férnek bele a 40 órás hétbe, és a heti 32 órás kötött munkaidőbe.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője szerint az iskolák munkáját meg lehetne bénítani, ha a tanárok betartanák a 32 órás limitet. Hisz ha a heti 26 tanórához hozzáadjuk az adminisztrációra fordított időt, az értekezleteket, a felzárkóztató órákat, a szakköröket, a reggeli ügyeleteket, a gyerekek ebédeltetését, a fogadóórákat, a színház- és koncertlátogatásokat, a kirándulásokat, az iskolafogászatot, akkor már biztosan túllépte egy-egy tanár a 32 kötött órát.

Ha még hozzávesszük, hogy a tanár – többnyire otthon – még feladatlapokat ír, majd ellenőrzi és kiértékeli a dolgozatokat, emellett felkészül az órákra, tovább képzi magát, akkor rég túlmentünk a 40 órán, állítja a PDSZ-ügyvivő. Nagy Erzsébet megjegyzi, hogy 2010-ben készült egy felmérés arról, mennyit dolgoznak a pedagógusok egy héten, s abból az derült ki, hogy 51 órát. Az ügyvivő biztos abban, hogy a most bevezetett rendszerrel a heti óraszám eléri a 60-at, ezért indokoltnak lát egy újabb felmérést a tisztánlátás érdekében.

Nagy Erzsébet megmutat néhány e-mailt, amit a kollégák küldtek neki. A neveket nem írhatjuk le – a leveleket küldő tanárok félnek a retorziótól. Az egyik baranyai kisvárosban dolgozó pedagógus megírta, hogy az igazgató az elektronikus naplóban nem rögzíti a helyettesítéseket, mert akkor máris túlment volna több kolléga a 32 órás munkaidőn. Többen arról írtak, hogy iskolájukban nincsenek meg a feltételek arra, hogy dolgozatot javítsanak vagy felkészüljenek az órákra, hisz jó, ha egy négyzetméternyi terület jut egy pedagógusnak. Az egyik tanár kikalkulálta, hogy ha a 40 órás héttel számol, akkor tíz perc se jut arra, hogy felkészüljön egy tanórára, a dolgozatjavításnak meg bele kell férnie egy, azaz egy percbe – ezt a pedagógus bántóan szakmaiatlannak gondolja.

Egy másik jellemző feszültségforrás: a tornaterem. Elvileg ugyanis lehetne itt délutáni foglalkozásokat tartani, csakhogy a napi kötelező testnevelésórák miatt már egyébként is túlzsúfolt a létesítmények beosztása, az iskolai testnevelésórák így bőven belecsúsznak a délutánba. Beszéltünk olyan egri testnevelő tanárral, aki elmondta: olykor három osztályt is be kell zsúfolni egyszerre a tornaterembe, hogy tudják teljesíteni a napi kötelező óraszámot. Több igazgató úgy látja, hogy a napi kötelező testnevelési óra bevezetése jó szándékú cselekedet, ám a megvalósításhoz teljesen hiányoznak a feltételek.

A két általános és egy középiskolát integráló pécsi Apáczai Nevelési Központ (ANK) sportegysége – a három részre osztható tornateremmel és 25 méteres uszodával – irigylésre méltó, ám még ez sem képes kielégíteni a tagintézmények megnövekedett tornaóraigényeit. Odrobina Zoltán, az ANK 1. számú általános iskolájának igazgatója elmondta, hogy a testnevelési órák 40 százalékát kénytelenek a szabadban tartani. Esőben ez persze képtelenség, amiképp nagy hidegben is. De a szebb téli napokon majd kabátban kosaraznak a nagyobb gyerekek, a kicsik meg, ha esik a hó, hógolyóznak. Az is gond, hogy két edzőcipő kell immár, hisz a kinti tornaórákra felhúzott cipőben nem lehet bemenni a tornaterembe.

Az egyik baranyai kisváros iskolaigazgatója elmondta, hogy ők a tornaóráik egy részét a művelődési ház színpadán tartják. Az út oda és vissza kilenc-kilenc perc, az öltözködés hat-hat, így az órán maximum 15 perc tornára marad idő.

A városokban, falvakban működő szakosztályok, sportszakkörök vezetői is panaszkodtak: eddig ingyen vagy legalábbis jelképes összegért használhatták a tornatermet, hisz az iskolát fenntartó önkormányzat így próbálta meg támogatni a délutáni foglalkozásokon részt vevő helybéli gyerekeket, ám amióta az állam átvette az oktatást, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bérleti díjat kér a teremhasználatért.

Az edzések pedig csak kora este kezdődhetnek, mert délután még az iskolák használják a tornatermeket a kötelező testnevelési órákra. Megkérdeztünk egy versenyszerűen sportoló egri tizenévest, hogy ilyen feltételek mellett mikor tud egyáltalán tanulni, mire azt felelte: éjszaka.

Szabadba kényszerítve
Szabadba kényszerítve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.