Egy 13 éves gyereket helyezett a napokban előzetes letartóztatásba a Nyíregyházi Járásbíróság: a fiú 19 éves társával ittas állapotban bement egy 65 éves dögei asszony lakásába, majd különböző értékeket, mobiltelefont, öngyújtót szedett össze, míg társa letépte a nő ruháját, és meg akarta erőszakolni. Az asszony segítségére siető fiát szintén bántalmazták. A 13 éves fiút idős kora miatt korlátozottan cselekvőképes ember sérelmére elkövetett rablással és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítják. A 14 év alatti elkövetőknél legsúlyosabb szankcióként javítóintézeti nevelést rendelhet el a bíróság, időtartama egytől négy évig terjedhet. A gyermekkorú elkövető előzetes letartóztatását javítóintézetben kell végrehajtani.

Osztálykép

Ez az első olyan ismertté vált eset, amikor az új büntető törvénykönyv rendelkezése alapján indul eljárás 14 év alatti gyermek ellen. Az új Btk. ugyanis a szándékos emberölés, az életveszélyt vagy halált okozó testi sértés mellett a rablás és a kifosztás bűncselekmények esetében is az eddigi 14-ről 12 éves korra szállította le július 1-jétől a büntethetőségi korhatárt. Utóbbi két bűncselekmény miatt várhatóan évente mintegy 150-200 gyereket citálnak majd a bíróság elé.

Szakértők arra figyelmeztetnek: nem csak a fenti súlyos eset számít az új Btk. értelmében büntetendő cselekménynek, a jog szerint már egy mobiltelefon elvétele is csoportosan elkövetett rablásnak számít, ha úgy zajlik le, hogy három tini egyik osztálytársát körülállva, erővel veszi ki a kezéből a készüléket. Az pedig, ha a tinik egy házibuliban elveszik alkoholtól öntudatlan társuktól az MP3-lejátszóját, kifosztásnak számít: ezzel gyakran sem a szülők, sem a fiatalok nincsenek tisztában.

Márpedig az ilyen jellegű rablásokban és kifosztásokban vesz részt a legtöbb tini. A tettesek pedig – a közhiedelemmel ellentétben – nem feltétlenül az állami gondozottak vagy a csonka családban élő fiatalok köréből kerülnek ki. Épp ellenkezőleg. A Legfőbb Ügyészség statisztikái szerint a gyermekkorú, azaz 14 év alatti bűnelkövetők több mint 76 százaléka olyan családból származik, amelyben a szülők közösen nevelik a gyermekeket, az egyedülálló szülők gyermekei mindössze 12 százalékot tesznek ki. Hasonlóak az arányok a fiatalkorúak esetében is: a 14–18 éves elkövetők 66 százalékát mindkét szülő együtt neveli, egyedülálló szülőnél pedig alig 17 százalékuk él. Az arányok évek óta változatlanok. Egyáltalán nem igaz tehát az, hogy a házasságon alapuló családmodell ne hordozhatna magában komoly gondokat.

– Az, hogy egy gyerek mögött látszólag van egy család, még nem jelenti azt, hogy minden rendben is van – mondja Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. – A gyermekkorú bűnelkövetés, a gyermekbántalmazás és a családon belüli erőszak terén egyaránt nagy a látencia, márpedig ezek a jelenségek szorosan összefüggnek. A bűnelkövetők sok esetben maguk is áldozatok: szexuális vagy fizikai bántalmazások, súlyos érzelmi elhanyagolás elszenvedői. Mint a dögei eset is mutatja: a bűncselekményekbe gyakran idősebb társaik viszik bele őket, akikre felnéznek, sokszor az érzelmi pótlékként használt alkohol vagy drog hatása alatt cselekszenek.

Otthon ugyanis nem kapják meg azt a szeretetet, amire vágynak. A középosztálybeli családok esetében azonban a legtöbbször csak akkor derül ki, hogy nincs minden rendben otthon, amikor a gyerek elkövet valamit. A középosztálybeli családok ugyanakkor jobban tudják palástolni gyermekeik botlásait. Sikeresebben érik el, hogy ne induljon büntetőeljárás, azzal például, hogy elköltöznek vagy elviszik a gyereket másik iskolába. Ha pedig a gyerek mégis bekerült az igazságszolgáltatási rendszerbe, akkor is nagyobb esélye van rá, hogy enyhébb büntetést kapjon – mondja Gyurkó Szilvia. Korábbi vizsgálatok szerint azt, hogy kit küldenek javítóintézetbe és ki kerül pártfogói felügyelet alá, nagyban befolyásolja a család szocioökonómiai háttere.

– A nehezebb anyagi körülmények között élő családok nem képesek jó ügyvédeket fogadni, aki pedig magára van hagyva, annak nagyobb az esélye, hogy kíméletlenül „bedarálja” az igazságszolgáltatás rendszere – mutat rá Gyurkó Szilvia.

Az ügyészségi adatok szerint a gyermekkorú elkövetők száma az elmúlt években a 2002. évi 3959-ről 2714-re csökkent, ez a demográfiai apályt figyelembe véve stabilan 0,2 százalék körüli arányt jelent az adott korosztályban. Gyurkó Szilvia szerint innentől emelkedni fognak a számok – legalábbis látszólag, a hivatalos statisztikákban. Az új Btk. hatálybalépése előtt ugyanis a 14 éven aluliak nem voltak büntethetők, ezért gyakran nem is tettek ellenük feljelentést. A következmények lehetősége viszont növelni fogja a feljelentési hajlandóságot.

Kevés a szakértő a belátási képesség vizsgálatához

A szakértők többsége abban egyetért, hogy a tinik által elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekmények nem maradhatnak következmények nélkül. Az új Btk. kapcsán azonban felvetődik a kérdés: a bírák képesek lesznek-e a 12–13 évesek ügyeiben az elkövetők életkorát, illetve a törvényben is elsődlegesen előírt nevelési célt kellőképpen szem előtt tartó büntetéseket alkalmazni? Kadlót Erzsébet ügyvéd, volt büntetőbíró és alkotmánybírósági főtanácsadó erre nem sok esélyt lát. Úgy fogalmazott: amióta 2011-ben „történelmi bűnként” megszüntették a fiatalkorúak bíróságát, „botrányosan magas” az aránytalanul súlyos, a fiatalkorúak helyes irányú fejlődését egyáltalán nem preferáló büntetések száma a 18 éven aluliaknál.

– Pár éve többnyire próbára bocsátással végződtek a fiatalkorúak által elkövetett, kisebb súlyú lopási ügyek – főként, ha első bűncselekményről volt szó –, ma előfordul, hogy egy év letöltendő szabadságvesztést is kiszabnak a bírák. Korábban jellemző volt a megrovás, a próbára bocsátás és az amellett alkalmazott pártfogói felügyelet, esetleg a javítóintézeti nevelés elrendelése, ma inkább börtönbe küldik a fiatalokat, vagy próba helyett felfüggesztett szabadságvesztést alkalmaznak.

A hibákat pedig – szerencsés esetben – legföljebb másodfokon sikerül orvosolni. Mégpedig azért, mert – a szankciók mellett a társadalomba történő visszavezetés esélyét is biztosító fiatalkorúak bírósága helyett – a szakterületen járatlan, a fiatalkori bűnözés jellemzőit nem ismerő bírák döntenek két „felnőtt-tárgyalás” között a 18 éven aluliak ügyében – vázolja a helyzetet Kadlót Erzsébet. A korábban a fiatalkorúak bíróságán dolgozó szakember szerint a fő probléma az, hogy nem képzik a bírákat azokra az ismeretekre, amelyek szükségesek egy fiatalkorú által elkövetett bűncselekmény megítéléséhez.

– Nem mindenki alkalmas arra, hogy fiatalkorúak ügyében ítélkezzen. Azért például, mert nem ismeri a kamaszok szlengjét, és a bizonyítás során ez szarvashibákat okozhat. A bírónak tisztában kell lennie azzal, hogy a tinik másképp élik meg a valóságot, mint egy felnőtt, kifejezéseik sok esetben túlzóak. A tárgyalóteremben jelen lévő kortársaik előtt pedig még egy magasabb büntetés kockáztatásával is megpróbálják megőrizni vagányságuk látszatát.

A legfontosabb pedig, hogy a fiatalkorúaknál az elsődleges célnak mindig a nevelésnek kell lennie – hangsúlyozza Kadlót Erzsébet, megjegyezve: mindezzel nem feltétlenül vannak tisztában, és nem feltétlenül érzik a helyes arányokat azok a bírák, akikre egyik napról a másikra rászakadt ez a feladat, és akik eddig csupán felnőttek ügyeivel foglalkoztak.

Kadlót Erzsébet szerint a 12–14 évesek ügyeiben még több életkori sajátosságot kell figyelembe vennie a bírónak. Náluk az új Btk. szerint külön kell vizsgálni, megvolt-e az elkövető büntethetőséghez szükséges belátási képessége. Ehhez azonban nincsen kellő számú olyan szakember – gyermekpszichológus, pszichiáter, igazságügyi orvosszakértő –, aki szakértőként segíthetné a bíróságok munkáját. A 12–14 éveseknél ehhez speciális ismeretek szükségesek, egy-egy vizsgálat pedig jóval hosszabb időt vesz igénybe. A szakértők ráadásul sok esetben ugyanazon elkövető ügyében is eltérő következtetésre jutnak.

A Kocsis Franciska-ügyben (a lányt 13 éves fiú és 14 éves lány osztálytársa gyilkolta meg 2000 tavaszán) például az elkövetéskor büntethető életkorú M. Viktória esetében a „beszámíthatatlan” és a „teljességgel beszámítható” közötti skálán mozogtak a szakértői vélemények. Végül az eljáró bíróság „közepesen beszámíthatónak” minősítette. M. Viktória ennek alapján 9 év börtönbüntetést kapott, míg a „beszámíthatatlan” szakvélemény csupán kényszergyógykezelést jelentett volna számára. Egy-egy ügy végkimenetelénél tehát nagy jelentősége van a szakértői véleménynek.

Kadlót Erzsébet hangsúlyozta: nem a szakértőnek, hanem a bírónak kell megítélnie az ügyet. Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy nincs egységes módszer arra, miként kell megítélni a 12–14 évesek beszámíthatóságát, és a bíróságok számára sem áll rendelkezésre olyan protokoll, amely a szakértői véleményeket – az alkalmazott tudományos módszerek különbözőségeit is szem előtt tartva – összehasonlíthatóvá tehetné.