Egy-két évtizede a lakások nyílászárói általában beengedtek annyi levegőt, amennyire a kályháknak, kazánoknak szükségük volt. Ma a légmentesen lezárt lakóterekben még mindig üzemelnek nyílt égésterű készülékek, ám többszörösére nőtt a szén-monoxid-visszaáramlás veszélye – erre egyértelműen rávilágított a téli szén-monoxid-mérgezéses balesetsorozat. Amíg ez a helyzet, a szén-monoxid-riasztók jelentik az utolsó védvonalat – de megbízhatunk-e bennük?

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika (VGF) szaklap már több alkalommal is bevizsgáltatta a hazai boltokban kínált szén-monoxid-érzékelőket, azokat a készülékeket, amelyek emberéleteket menthetnek. Ha jól működnek. Már az sem mindegy, hogy az efféle vészjelző mikor riaszt, ha megszólal egyáltalán.

Az alacsony koncentrációnál, a szabványban előírtnál korábban bekövetkező riasztást tévesnek nevezik, amely feleslegesen megrémíti a felhasználót. Veszélye, hogy ha ez sokszor megismétlődik, már nem veszi komolyan a jelzést, és esetleg kikapcsolja vagy ki is dobja a berendezést. A Stieber Levegőtisztaság-védelmi Bt. akkreditált laborjában a szaklap megbízásából szakszerű és alapos tesztelésnek vetettek alá a piacon fellelhető tíz népszerű, nagy darabszámban eladott típusból három-három darabot.

A végeredmény: még a legjobb készülékek is némi bizonytalansággal dolgoznak, a gyengébb kivitelek meg még inkább. Volt olyan gyártmány, amelyiknél a három közül az egyik semmilyen mértékű szén-monoxid-koncentrációra nem reagált, ez megengedhetetlenül nagy, 33 százalékos selejtarány. Némelyik készülék alacsony koncentrációnál legalább megszólalt, nagyobbra viszont nem reagált, vagy csak véletlenszerűen. Találtak olyan eszközt is, amelynek a dobozán az szerepelt, hogy megfelel a szabvány előírásainak, pedig nem teljesítette azokat. „Úgy látszik, épp azt a három gyártási hibás terméket fogtuk ki, amelyik véletlenül éppen nem felelt meg az előírásoknak” – mondta lapunknak Veresegyházi Béla, a VGF szaklap szerkesztője.

„Több mint egy évtizede figyeljük a piacot. Évrő évre tűnnek el gyártók, típusok, és jelennek meg más márkanévvel, kicsit más burkolattal ugyanazok a termékek. Az egyik barkácsáruházlánc közlése szerint ötször annyit adnak el az olcsó termékből, mint a megbízható, de drágább típusból.” Tapasztalataik szerint a ma kapható riasztók 20 százaléka használható és biztonságos csupán. A legjobb minőségű szén-monoxid-érzékelő drága, de maximum 5-10 ezer forintos árkülönbségről beszélünk.

Veresegyházi Béla szerint a jelenlegi építési jogszabályokból hiányzik egy olyan alapvető jelentőségű fejezet, amelyik a komfortterekben élő ember egészséges levegőhöz való jogát deklarálja, ennek ismérveit rögzíti. A fokozott légzárású ajtók, ablakok ezt a jogot csorbítják, ezért korlátozni, illetve feltételhez kellene kötni alkalmazásukat. Fontos, hogy a riasztó csak egy figyelmeztető eszköz, de nem maga a megoldás. (A veszélyeztetett háztartások 85 százalékában még vészjelző sincs!) A szaklap illetékese szerint a katasztrófavédelem szóvivői rendre félretájékoztatják a tv-nézőket és a rádióhallgatókat, amikor a gázkészülékek és a kémény hibáiról beszélnek a tényleges okok (általában légellátás hiánya) helyett.

Nagyon fontos lenne, ha a megelőzés fontosságára hívnák fel a figyelmet és arra, hogy a szén-monoxid-mérgezések megelőzéséhez az épületgépész-mérnökök szakértelmét vegyék igénybe. Mivel a szerkesztőség nem hatóság, ezért vizsgálatuk eredményét eljuttatják a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek – mert hiszik, hogy ez a téma is megér annyi figyelmet, mint a lenyelhető gyerekjátékoké. Erre is, arra is figyelni kell.