Vége a PM-nek?

Ez a megállapodás nem a létező világok legjobbika, de a minimumfeltételeket teljesíti Magyar Kornélia szerint, míg Mráz Ágoston Sámuel a gyengeség demonstrálását látja benne. A kialakult helyzetben azonban a frissen alakult PM a választási szabályok miatt meg is szűnhet.

Valószínűsíthető, hogy az MSZP és az Együtt különlistás megállapodása a Párbeszéd Magyarországért (PM) megszűnését vagy beolvadását jelentheti; ezen már megkezdődött a stratégiai gondolkodás Bajnaiéknál – értesült a Népszabadság. Az MSZP és az Együtt 2014-PM ugyanis csütörtökön abban egyezett meg, hogy nem állít közös pártlistát, hanem külön-külön névsorral és listavezetővel áll rajthoz; alapvetően így eltolva a miniszterelnök-jelölt kérdésének feloldását.

A hatályos választási szabályok értelmében országos listáról (amelyet olyan szervezet állíthat, amely legalább 27 egyéni körzetben önálló jelöltet indít) azok szerezhetnek mandátumot és részesülhetnek a töredékszavazatokban, amelyek megszerzik legalább a szavaztok öt százalékát. Abban az esetben viszont, ha több párt indul szövetségben, úgy már tíz, maximum tizenöt százalék a küszöb.

Az Együtt2014-PM szövetséget viszont egyelőre rendre tíz százalék körül, de inkább alatta mérik a kutatócégek, vagyis rizikós lehet szövetségi listát állítaniuk. Igaz, Bajnai Gordon ezzel kapcsolatban tegnap azt közölte: messze tíz százalék feletti eredményre számít. Lapunk ugyanakkor megbízható forrásokból úgy tudja, hogy a pártban már többször is felmerült ez a kérdés, és bizonyos körökben megkezdődött a lehetséges megoldás kidolgozása is.

Tény, hogy hivatalos formában és platformon ez a kérdés még nem merült fel az Együtt-szövetségen belül, addig pedig a PM-mel kötött megállapodás az irányadó.

Az MSZP és az Együtt egyezségét a politikai elemzők egyelőre eltérően értékelik. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője lapunknak azt mondta, a megállapodással teljesül annak minimumfeltétele, hogy a baloldal egyáltalán eséllyel szálljon ringbe: a koordinált indulással nem állhat elő olyan helyzet, hogy két baloldali ellenzéki jelölt egymással szemben mérettesse meg magát egyéni választókerületi szinten.

„A külön listás indulás elvi előnye az Együtt-PM számára, hogy megszólíthatnak olyanokat is, akik ugyan elégedetlenek a kormányzattal, de az MSZP-re sem szavaznának. Ebben viszont van ’házi feladata’ Bajnai Gordon pártjának: az ’együtt’ kifejezése az utóbbi fél évben a szocialistákkal való együttműködést (illetve kísérletet) jelentette, tehát új tartalommal kell megtölteni” – fogalmazott a szakértő.

Magyar Kornélia szerint a külön lista mandátumszámban nem jelent különösebb veszteséget a közös listához képest, ugyanakkor számtalan kommunikációs buktatója van. „A koordinált indulás praktikusan annyit jelent majd, hogy a választópolgár a szavazólapon csak egy ellenzéki baloldali egyéni jelölt nevét olvashatja majd. Ugyanakkor az egyéni választókerületi szavazólapon a választási szabályok miatt csak annak a pártnak a logójával fognak találkozni, aki abban a választókerületben jelöltet állított, hiszen jogilag nem közös a jelölt, még ha gyakorlatilag az is. Egy másik szavazólapon viszont mind az MSZP, mind az Együtt-PM pártlistájával és logóival találkozik majd a szavazópolgár. Életszerű helyzet lesz tehát, hogy például egy, az MSZP pártlistájára szavazni kívánó választó egyéniben nem fogja megtalálni kedvenc pártját, helyette az Együtt-PM jelöltjére tud majd csak szavazni, illetve fordítva. Ez a jelenség nemcsak a szavazófülkében, de a kampányban is zűrös helyzeteket szülhet: tekintettel arra, hogy mindkét párt abban érdekelt, hogy az ő listájára szavazzanak (hiszen például ezen múlik majd, hogy ki adhatja a miniszterelnököt győzelem esetén), bizonyos esetekben egyszerre kell majd a másik ellenében a saját pártlista és a másik egyéni jelöltje mellett kampányolni. Ez kommunikációs kihívás mindkét párt számára” – vélekedett lapunknak az elemző.

Magyar Kornélia hozzátette: mindenképpen veszteség a közös lista elvetése nyomán, hogy közös miniszterelnök-jelölt hiányában nem lesz olyan világos és kizárólagos alternatíva, amit Orbán Viktor ellenében fel lehet mutatni a választók számára.

„Ez a megállapodás nem a létező világok legjobbika, de tekintettel az ellenzék fragmentáltságára és az ennek a heterogenitásnak egyáltalán nem kedvező új választójogi rendszerre, nagyon is valóságos. Nincs egyetlen politikai alternatíva, és ez most a megállapodásban is tükröződik” – fogalmazott Magyar Kornélia.

„A megállapodás a gyengeség demonstrálása” – így kommentálta a Népszabadság kérdésére a megegyezést Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet vezetője szerint Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a legkisebb közös többszörösben állapodott meg csupán a koordinált indulással.

„Ugyan matematikailag a koordinált indulás alkalmas az összes baloldali szavazat begyűjtésére, a lélektani kérdéseket azonban figyelmen kívül hagyja. Alkujuk a mindkét fél számára kedvezőtlen vita lezárására alkalmas ugyan, a baloldali alternatíva erejének demonstrálására semmiképpen. Így a közvélemény-kutatók által feltételezett rejtőzködő vagy bizonytalan kormányváltók megnyerése is sokkal nehezebb lesz a baloldali pártok számára. A meghosszabbított miniszterelnöki versengéssel és a különálló listákkal ugyanis nehezen tudja a kormányváltó erő képét felmutatni a két párt” – véli Mráz.

A politikai elemző szerint további bonyodalmat okozhat, ha a kutatásokban rendre öt százalék környékén ingadozó Együtt2014-PM szövetség nem tudja elérni a bejutáshoz szükséges tíz-, vagy pártegyesülés esetén ötszázalékos küszöböt. Ebben az esetben pedig minden választókerületi töredékszavazat elveszne.

„A két pártelnök kiélezett vitája a megállapodás választás utáni részét is hitelteleníti. Valójában egyik félnek sincs garanciája arra, hogy egy esetleges összesített baloldali többség esetén az új parlament valóban megválasztja a népszerűbb lista vezetőjét kormányfőnek. Nem véletlen, hogy Mesterházy Attila még a nyár elején több nyilatkozatában is kritizálta a most általa is elfogadott modellt. Az MSZP és az Együtt 2014-PM megállapodásának nyertese egyrészt Bajnai Gordon, mert ezzel a választásokig biztosította túlélését a számára egyre kedvezőtlenebbé váló egyeztetés folyamán, igaz, cserébe az egyéni jelölteknek kevesebb mint harminc százalékát állíthatja fel a korábban általa kívánt ötven százalék helyett. A másik nyertes pedig a kormánypárt, mert most úgy tűnik, valódi alternatíva nélkül marad, a kormányváltást akarók nemcsak egy pártra szavazhatnak, hanem az LMP-vel és a Jobbikkal együtt legalább négyre” – fogalmazott lapunknak Mráz Ágoston.

Gyurcsány: Ez fügefalevélnek jó

A megállapodással a teljes körű ellenzéki összefogás ügye egyelőre elbukott – így kommentálta a bejelentést Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ez az egyezség legfeljebb „fügefalevélnek jó”, hogy eltakarja az összefogás elérésére tett kísérlet kudarcát. „A két pártvezető kolléga arcmentése nem egyenlő a sikerrel” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Egyszerre együtt és külön szállnak szembe Orbán Viktorral
Egyszerre együtt és külön szállnak szembe Orbán Viktorral
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.