Három opciót ajánlhatnak a szocialisták az Együttnek

Ma késő délután tárgyal az MSZP országos elnöksége az aktuális kérdések mellett Bajnai Gordon legutóbbi ajánlatáról, amelynek eredményeként várhatóan háromopciós javaslatot tesznek majd a volt kormányfő asztalára – tudta meg a Népszabadság.

Az Együtt–Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője – miután múlt héten a tárgyalások megakadása miatt a kormányfőjelölti kérdést közvélemény-kutatások alapján javasolta eldönteni, amire az MSZP mindegyik körzetben előválasztást javasolt – legutóbb hétfőn beszélt a nyilvánosság előtt arról: akár egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, csak jóindulat kell hozzá. Bajnai Gordon azt mondta, hogy ennek érdekében „elfogadják” Mesterházy Attila pénteken ismertetett, a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, és ezt minden további alkudozás nélkül „tárgyalási alapnak” tekintik.

Ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt személyének eldöntési módszereként fenntartották a közvélemény-kutatás lehetőségét. A Népszabadság információi szerint Mesterházy Attila nyilatkozatstopot rendelt el Bajnai Gordon bejelentése után, mondván: a pengeváltást követően inkább higgadtságra és nyugalomra van szükség. A szocialisták ugyanakkor némi értetlenséggel fogadták a bejelentést, miszerint az Együtt–PM elfogadta tárgyalási alapnak a felajánlott 35 körzetet, ugyanis az eléjük letett legutolsó csomagban összesen 41 kerület szerepelt. Kérdés tehát, hogy Bajnaiék melyik 35 körzetben tartják „megállapodásközelinek” a helyzetet.

Az MSZP elnöke szerint ugyanakkor az a legfontosabb, hogy helyreálljon a bizalom pártja és az Együtt–PM között. Mesterházy Attila az M1 Híradójának tudósítása szerint kedden újságíróknak azt mondta: azon van, hogy a bizalmi légkört helyreállítsák.

Lapunk úgy értesült, hogy a mai elnökségi ülésen várhatóan három opciót tárgyal és fogad majd el az MSZP felső vezetése, amelyet majd hivatalosan is megküldenek Bajnaiéknak. Ebből az első várhatóan az lesz, hogy az Együtt–PM szövetség 35 választókörzetben állíthat saját jelöltet közös országos listával és Mesterházy miniszterelnök-jelöltségével. Abban az esetben, ha Bajnai lenne az első számú vezető, úgy a szocialisták „27-nél érdemben kevesebb” körzetet adnának az Együttnek. Külön listás és koordinált egyéni indulásnál pedig 27 választókörzetben állíthatna saját jelöltet Bajnaiék szövetsége.

Forrásaink hozzátették, hogy a szocialisták ajánlata megfelel annak a korábbi, nyilvánosságra eredetileg nem hozott záradéknak, miszerint mindkét fél arra törekszik, hogy a győztes körzetekből arányosan szerezzenek mandátumot. A felajánlott 41 körzetes csomagban ugyanis (amelyből az Együtt ezek szerint 35 kerületet választhat) forrásaink szerint 24 olyan van, amelyet az Együtt szakemberei is nyerhetőnek tartanak. Vagyis ha Bajnaiék valóban elfogadják a 35-ös csomagot, úgy az már valóban csak egyszerű technikai egyeztetés kérdése, hogy a felajánlott 41-ből melyik ötöt nem kérik. Úgy tudjuk, ez a 41 körzet egy zárt csomag, vagyis csak ezen belül van mozgástér.

Előzetes információink szerint az MSZP várhatóan továbbra is fenntartja majd, hogy – amennyiben az Együtt „előválasztás” útján akarja dűlőre vinni a kormányfőjelölti kérdést, úgy – a 106 egyéni körzetben is hasonló, a választók minél szélesebb bevonásával egyazon napon megtartott voksolást szerveznének. Ehhez számításaik szerint 150-170 helyen kellene felállítani választási pontokat öt szocialista és öt Együtt-párti felügyelővel, akik a szavazatszámlálást is elvégzik. Az MSZP vezetői a költséghatékonyság érdekében ennek lebonyolítására felajánlják a pártirodákat. Amennyiben –tette hozzá forrásunk – az Együtt ragaszkodna „semleges” helyszínhez, úgy összesen öt-hétmillió forintból minden helyszínen kultúrházakat vagy egyéb irodákat lehetne bérelni, ennek költségét viszont ebben az esetben már megosztanák Bajnaiékkal.

Az MSZP elképzelése szerint a választók – mint a belső pártszavazások alkalmával a párttagságival – lakcímkártyájuk felmutatásával tudnának voksolni, egyúttal vállalnák, hogy az együttműködés közös adatbázisába regisztrálják őket. Ehhez kapcsolódik, hogy Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke a vitás kérdések lezárására hétfőn olyan megoldási javaslatot tett, miszerint az MSZP-nek kellene kormányfőjelöltet állítania, míg az Együtt–PM adhatná a közös EP-lista vezetőjét, illetve a következő uniós biztost.

Ezzel kapcsolatban Bajnai szervezete lapunkkal azt közölte: Fodor javaslata az ellenzéki együttműködési tárgyalások teljes félreértéséről tanúskodik. „Az Együtt–PM szövetség együttműködési javaslata nem egzisztenciális szempontok vagy pozíciók alapján fogalmazott meg arányokat a két ellenzéki erővel kapcsolatban, hanem arra ügyelve, hogy a közösen létrehozott választási szövetség a lehető legtöbb új választópolgárt tudja megszólítani, és így győzni tudjon, garanciát adjon a korszakváltásra, és sikeres kormányzást tegyen lehetővé.” Az MSZP-ben a liberális javaslattal kapcsolatban azt mondták: fel sem merült, hogy közös EP-listát állítsanak az Együttel.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon; az MSZP elnöksége ma tárgyal a kialakult helyzetről
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon; az MSZP elnöksége ma tárgyal a kialakult helyzetről
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.