Zűrök a TASZ és az AI körül: jogvédő szervezetek hullámvölgyben
Dénes Balázs, a TASZ addigi elnöke tavaly év végén köszönt le tisztségéről, hogy egy európai szabadságjogi projekt vezetőjeként folytassa. Utódjául Tóth Gábor Attila alkotmányjogász, egyetemi docenst választották, aki mellé – ügyvezető igazgatóként –Darányi András jogász, a Milla aktivistája, a Páva utcai holokauszt-emlékközpont alapító igazgatója érkezett erősítésként.
Alig több mint fél év jutott nekik: miután a belső feszültségek robbanással fenyegettek, a TASZ közgyűlése a múlt hónapban mindkettőjüket leváltotta. Az új elnök Kapronczay Stefánia, a betegjogi program korábbi vezetője lett. Három alapító – a már említett Tóth Gábor Attila, valamint Fridli Judit és Pelle Andrea – a jövőben nem vesz részt a szervezet munkájában. (Igaz: a TASZ-tól kapott tájékoztatás szerint mindhárman megtartják egyesületi tagságukat.) Távozott Fazekas Tamás ügyvéd és Kerényi György kommunikációs vezető is.
Az egyik – név nélkül nyilatkozó – érintett szerint a TASZ a kisebbik rosszat választotta. Ha a vezetők maradtak volna, akkor borítékolható, hogy a munkatársak többsége elhagyja a TASZ-t.
Nem sokkal előtte pontosan ez játszódott le az AI magyarországi szervezeténél. Jeney Orsolya megőrizte az igazgatói posztot, de a hét munkatársból négy kilépett. Közöttük volt Átol Dorottya kampánykoordinátor is. A szakítással végződő konfliktust Jeney Orsolya belső szervezeti ügynek tekinti, amiről nem akar beszélni.
Tekintélyes szervezetekről van szó: a TASZ jövőre ünnepli magalakulásának huszadik évfordulóját, az AI-t sehol a világon nem kell bemutatni. A történtekre nem sikerült pontos magyarázatot találnunk. Amennyire az általunk megkérdezettek elmondásából és a sajtóközleményekből ki tudtuk venni, csak részben koncepcionális viták, sokkal inkább „emberi tényezők” miatt mérgesedett el a helyzet.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindaz, ami a két szervezetnél bekövetkezett, tüneti megnyilvánulása a magyarországi civil jogvédelem – remélhetőleg csak átmeneti –krízisének.
A kilencvenes évek első felétől kezdve a jogvédő szervezetek a közgondolkodásra, a pártokra, a törvénykezésre és a bíróságokra (az ítélkezési gyakorlatra) is jelentős hatással voltak. Később azonban tétlenül szemlélték, hogy – különösen 2006-tól – a szélsőjobboldal is jogvédőnek álcázott csoportokat kezd létrehozni, egyúttal megpróbálja kisajátítani, eredeti jelentéséből kiforgatni és a saját politikai céljaira felhasználni az emberi jogi nyelvezetet. A szélsőjobboldal – ellenpontjaként a kisebbségekkel foglalkozó jogvédő szervezeteknek – a többségi társadalom védelmezőjeként lépett fel. Meglehetős sikerrel: a félkatonai Magyar Gárda megalakítását sem fogadta össznépi elutasítás.
A gazdasági bajokra rájátszva a Jobbik mesterségesen gerjesztette az amúgy is meglévő cigányellenes indulatokat. A jogvédő szervezetek – bár becsületükre legyen mondva: minden tőlük telhetőt elkövettek – önmagukban gyengének bizonyultak ahhoz, hogy felrázzák a közvéleményt. Csakhogy a népszerűsége mélypontja felé haladó MSZP nem tudott, a kétharmados választási győzelemre hajtó Fidesz pedig nem akart keményen szembeszállni a szélsőjobbal. A liberális SZDSZ – az a párt, amely kifejezetten a Jobbik elleni fellépésre építette kampányát – eltűnt a színről.
A 2009-es európai parlamenti választáson a Jobbik kiemelkedően jó eredményt ért el, a 2010-es országgyűlési választáson még rátett néhány lapáttal. A Fidesz kétharmados túlsúlyával a politikai közélet erőteljesen jobbra tolódott. Orbán Viktor és pártja felrúgta azokat a demokratikus normákat, amelyek – nem kis részben a jogvédő szervezeteknek köszönhetően – a rendszerváltás óta többé-kevésbé meghonosodtak Magyarországon.
Talán még sosem volt ilyen nehéz jogvédőnek lenni – jelentette ki Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) igazgatója tavaly nyáron a Népszabadságnak adott interjújában. A helyzet azóta sem javult. Az emberi jogi szervezeteknek egyszerre kellene megküzdeniük a fideszes hatalommal és a rasszista szélsőjobbal. Mindezt egy apátiába süllyedt társadalomban. Ráadásul csökkentek – vagy nehezebben hozzáférhetővé váltak – a jogvédelem támogatására szánt források is.
A lehetőségekhez képest túl nagynak tűnik a feladat. A fásultság és a fáradtság a jogvédő szervezeteknél is tetten érhető. A menekülteket segítő Magyar Helsinki Bizottság hosszú heteken át nem szólalt meg a Vámosszabadinál zajló menekültügyi botrány ügyében. Kovács Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár nemrégiben például azt fejtegette, hogy a jogvédők is képesek olyan károkat okozni, mint bármely szélsőséges mozgalom. Régebben jóval kevesebb is elég lett volna a tiltakozáshoz. Most: néma csend.
A TASZ és az AI esete egyfajta pánikreakcióként is felfogható. Valószínűleg a jogvédők is érzik, hogy valamilyen módon tágítaniuk kell az elmúlt öt évben beszűkült mozgásterüket. Még nem látszik, hogy megtalálták-e a megoldást. Az egyik szervezet képviselője mindenesetre reménykedik: ha sikerül összeszedni magukat, akkor – mondja – a ma komolynak tűnő belső konfliktusokra fél év múlva már senki nem fog emlékezni.
