Rosszindulatú segélyhívások

A mentőkhöz, a rendőrséghez és a tűzoltósághoz befutó segélyhívásoknak átlagosan a hatvan százalékuk „rossz indulatú”. A három szervezet egységes segélyhívó rendszerének kimutatása szerint a vizsgált négy megyében (Komárom-Esztergom, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas megyében, ahol tesztüzemben működik a rendszer) tavaly december óta ez az arány 58–68 százalék között mozgott, de például Heves megyében januárban 15 823 hívásból 11 949, vagyis az összes hívás 75,52 százaléka minősült rosszindulatúnak.

Szerencsés esetben a telefonáló elhadart pár obszcén mondatot, és letette a telefont. Gyakorta szidják azonban a hívók a rendőrséget, a kormányt, nyomdafestéket nem tűrő stílusban üzennek a belügyminiszternek, a miniszterelnöknek, a parlamentnek. Az efféle telefonbetyárokkal eddig nem foglalkoztak a hatóságok, noha eddig is megtörténhetett volna, hogy valahová azért jut el késve a segítség, mert valaki szórakozásból vagy – ami szintén gyakori – hallhatóan részegen feltartotta az ügyeleteseket.

Más a helyzet akkor, ha valaki meg sem történt bűncselekmény vagy baleset helyszínére riasztja a beavatkozó egységeket; ez akár bűncselekmény is lehet. Ez utóbbi körbe tartozó rosszindulatú hívások kezdeményezőit a rendőrség már igyekezett felderíteni (arról nem árultak el adatokat, hogy milyen eredményességgel).

Szeptemberben azonban hatályba lép a szabálysértési törvény egy korábbi módosítása, amelynek értelmében ötezertől 150 ezer forintig bírságolható, aki a segélyhívókat rosszindulatú hívásokkal terheli. A törvény betűje szerint az is rosszindulatú hívásnak minősül, ha valaki a 112-től akarja megtudni a nyertes lottószámokat, vagy hogy mit játszott kedvenc csapata a bajnokság hét végi fordulójában. A jogszabály úgy rendelkezik: aki az egységes európai segélyhívó számot, illetve a nemzeti segélyhívó számot annak rendeltetésétől eltérő céllal szándékosan felhívja, szabálysértést követ el.

Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrség tatabányai úgynevezett Tevékenység Irányítási Központjában (TIK) tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: kezdetben és az először vétkezőket valószínűleg csak 5000 forintra bírságolják majd, de a notórius visszaesők a lehető legsúlyosabb büntetésre számítsanak. Pintér rámutatott: az új, számítógépes támogatással működő tevékenységirányítási rendszer segítségével az esetek nagy többségében igen pontosan behatárolható a hívó tartózkodási helye. Ha a környéken vannak térfigyelő kamerák, azokat a központból a hívó feltételezhető tartózkodási helye, illetve lehetséges „menekülési útvonala” irányába fordíthatják, de más, a tájékoztatón nem részletezett technikákat is bevetnek majd a rosszindulatú hívások számának visszaszorítása érdekében.

E cél megvalósítását nagyban segítheti és megkönnyíti az a saját tőke mellett ötmilliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló program, melynek keretében januártól már országosan a 112-es segélyhívón érhetők el a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság. (Egy ideig még párhuzamosan működik majd a 104, 105, 107 is, de a hívásokat ezekről is átirányítják az egységes európai segélyhívóra, a 112-re.) Az új segélyhívó és a hozzá kapcsolódó tevékenység, vagyis a bevetésirányítás révén a miniszter reményei szerint javul a rendőrség reagáló képessége, csökken a reakcióideje, és ez a többi beavatkozó szervezetre igaz lesz.

Szombathelyen és Miskolcon két hatalmas call-centerben fogadják majd az ország egész területéről a 112-re érkező hívásokat, és azonnal intézkednek is, hogy a probléma megoldásához szükséges erők a helyszínre vonuljanak. E két call-centerbe (hivatalos elnevezéssel hívásfogadó központba) négyszáz új munkatársat vettek fel a központ adatrögzítő és előszűrő feladatainak ellátására. Az ő feladatuk lesz a bejelentő kikérdezése, a rosszindulatú hívások kiszűrése, majd annak eldöntése, hogy az elsődleges intézkedésekre mely hatóságok jogosultak, és az adott helyen melyek az illetékesek.

Az új rendszertől a vészhelyzetben beavatkozó szervezetek munkájának a gyorsulását várják. A jövőben egyetlen hívás a 112-re elég lesz ahhoz, hogy a megoldandó problémától függően a mentők, a rendőrség és a tűzoltók is a helyszínre induljanak.

A rendőrség tatabányai tevékenységirányítási központja. Majdnem mindent látnak
A rendőrség tatabányai tevékenységirányítási központja. Majdnem mindent látnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.