Pintér becsületszavát adta

Vámosszabadi falu lakói felemás módon fogadták, hogy küldöttségük megállapodott a belügyminiszterrel a menekülttáborról.

Vámosszabadi lakói felemás módon fogadták, hogy saját küldöttségük a napokban megegyezett Pintér Sándor belügyminiszterrel a menekültstátust kérők befogadóállomásának megnyitásáról és ideiglenes működéséről. A delegáció tagjai – a civilek képviselői s a polgármester – a minisztertől elfogadták azt az érvelést, hogy a menedékkérők létszámának emelkedése új befogadóállomások megnyitását teszi szükségessé. Eddig elsősorban azt vitatták, hogy miért éppen Vámosszabadit szemelte ki erre a célra a kormány.

A magyar–szlovák határ melletti település hetek óta radikálisan tiltakozott a tábor létesítése ellen a korábban laktanyának és munkásszállónak is használt, jelenleg üres külterületi épületben. Harcias hangvételű falugyűléseken s egyéb fórumokon indulatosan adtak hangot véleményüknek, a menekülteket sokszor bűnözőkként tüntetve fel, akik megerőszakolják a település lányait, asszonyait, kifosztják lakásaikat, tönkreteszik a község nyugalmát, s fertőző betegségeket cipelnek be Vámosszabadira.

Tiltakozás Vámosszabadiban
Tiltakozás Vámosszabadiban

A rendőrség következetesen azt bizonygatta és statisztikákkal támasztotta alá, hogy az előjelek és a más településekről szerzett tapasztalatok alapján nem romlik a közbiztonság. Ezzel együtt megerősített, folyamatos járőrözést ígértek a falunak. A bevándorlási hivatal pedig arra utalt: egyetlen járvány nem tört ki az utóbbi 25 évben a menekültstátusért folyamodók miatt és környezetében. A helyi civil mozgalmat korábban nem győzték meg ezek az érvek, több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze a tábor megnyitása ellen. Levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszternek, aki kedden fogadta őket.

A helybelieket is meglepte a megbeszélések eredménye. A tárgyalások után az MTI a község és a Belügyminisztérium közlése alapján arról számolt be: Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében – elsősorban családok elhelyezésére alkalmas – befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen.

A vámosszabadi küldöttek sikeres kompromisszumként minősítik a megegyezést, s arról győzködik a helybelieket: csupán ideiglenes megoldásról van szó, Pintér belügyminiszter becsületszavát adta arra, hogy jövő márciusban újra tárgyalják a tábor ügyét, s szükség esetén a létesítmény esetleges bezárásáról is döntenek.

A közösségi oldalakon s a sajtóhíradások végén kommentelők többsége nem tartja elfogadhatónak ezt a megoldást. A szovjet csapatok is csak ideiglenesen voltak itt. Negyven évig – jegyzi meg epésen az egyik helybeli hozzászóló. A másik szerint márciusban, a választások előtt tényleg felfüggesztik majd a tábor működését, aztán a voksolást követően megnyitják újra. Van aki azt kérdezi: Mit ígértek vagy mivel fenyegették meg a delegáció tagjait? Vannak azonban, akik nyugtázzák, hogy „Vámosszabadit végre komolyan vették”.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.