Bár sok jele van annak, hogy Magyarországon az életvégi döntések lehetőségei rendezetlenek, a pártok ma még felkészületlenek az állásfoglalásra e kényes vitában.

A Népszabadság kérdésére, hogy miként viszonyulnak az aktív eutanázia kérdéséhez, van-e kiérlelt politikai álláspontjuk, a Fidesz-frakció sajtóosztálya volt a legszűkszavúbb. Válaszuk: ha összegyűlik a szükséges 50 ezer aláírás, a parlament a napirendjére tűzi a kérdést. Hasonlóan gyorsan zárta rövidre a probléma taglalását az LMP képviselője, Szél Bernadett is. Már gondoltak arra, hogy saját fórumukon vitára bocsátják a problémát, de ez még nem történt meg.

A kereszténydemokrata néppártos Nagy Kálmán gyermekonkológus-professzor viszont határozott volt: pártjuk számára az eutanázia elképzelhetetlen. Orvosként leszögezte, hogy számára az „eutanázia” csak abban a formában létezhet, ha a gyógyíthatatlan betegnek az orvos nem ad olyan kezelést, amitől javulás biztosan nem várható. (Daganatos terápiákban előfordul, hogy az orvos az utolsó pillanatig adagolja az újabb és újabb szereket, miközben tudja, betege menthetetlen.) Maga azt vallja: az orvoslás alapvető célja, hogy mindenkit, még a gyógyíthatatlan beteget is olyan állapotba hozzák, hogy az életet az illető megélhetőnek tartsa. Ő elvárja az osztályán dolgozóktól, hogy az életvégi helyzetekben, ha mást nem tehet már az orvos, maradjon betege mellett, s fogja a kezét. Szerinte ez az egyik legnehezebb orvosi feladat. Szerinte a népi kezdeményezésre bocsátott kérdésnek ma Magyarországon nincs elegendő támogatottsága. A képviselő úgy vélte: „amikor olyan végletes dologban határozunk, mint az eutanázia, nagyon nagy óvatosságra van szükség, mert nem biztos, hogy a kollektív törvényhozói bölcsességgel a kérdéssel járó konfliktusokat fel lehet oldani”.

Az eutanáziáról a szocialistáknak sincs kiérlelt álláspontjuk. Tukacs István képviselő szerint, ha a kezdeményezés sikerrel járna, „őrületes, nagy hiba lenne”, ha a parlament az előző három év gyakorlatát folytatná, s újfent csak formai vitát folytatna. Ebben a témában szerinte a jogászokat, az etikusokat, az orvosokat is meg kell hallgatniuk a döntéshozóknak.

A kérdés parlamenti vitája mellett érvelt Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció képviselője is. Hozzátette: nem elég csak a parlamentben megtárgyalni az eutanázia problémakörét, annál szélesebb körű vitára lenne szükség. Úgy vélte, két nagyon fontos, az élethez és az emberi méltósághoz való alapjog áll egymással élesen szemben. Szerinte az emberi méltóság mindennél előbbre való, és ha valaki az eutanáziával élni kívánna, akkor ehhez meg kéne nyitni a lehetőséget, de a feltételeket a lehető legrészletesebben szabályozva. A politikus biztos abban is, hogy „az a fajta ókonzervatív, őskeresztény kormányzás, ami most Magyarországon van”, mindezt biztosan nem támogatná.

Az Együtt 2014–PM szövetség képviselője, Szilágyi László szerint fontos, hogy a beteg maga dönthessen – tiszta tudatállapotban, szigorú garanciák mellett – az életmentő kezelés folytatásáról vagy abbahagyásáról. Szerinte erre, ha korlátozottan is, lehetőséget biztosít az egészségügyi törvény. Az aktív eutanáziáról viszont az E14–PM szövetségnek sincs kiforrott álláspontja. A politikus szerint egyelőre a palliatív terápia és a hospice szolgáltatás hozzáférhetőségének javítására lenne szükség, de ettől még sokak jogos igénye lehet, hogy rendelkezhessenek a sorsukról. „Tisztában vagyunk a visszaélési lehetőségekkel és lelkiismereti konfliktusokkal, ugyanakkor látjuk azt is, hogy sokan akarják az önrendelkezés ilyen irányú kiterjesztését” – mondta a képviselő, aki azt is hozzátette: mindehhez alapos társadalmi vitára volna szükség.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sem talál kivetnivalót abban, hogy a parlament tárgyaljon az eutanáziáról, de mint lehetőséget – hangsúlyozva, hogy pártálláspont híján csak a magánvéleményét mondja – elutasítja. Akármennyi érv szól is mellette, szerinte az eutanázia mégiscsak gyilkosság. Úgy véli, az, hogy „élet-halál urát kezdjünk játszani” az abortusz vagy az egyes országokban alkalmazott klónozás, génterápia, esetleg az eutanázia területén, természetellenes és rossz irány. Arra a felvetésre, hogy olykor csillapíthatatlanul szenvedhet a beteg, Mirkóczki visszakérdezett: akkor az lenne a megoldás, hogy megöljük?

Példák a világban

A világon csak Belgiumban és Hollandiában engedélyezett az aktív eutanázia, vagyis az, hogy saját kérésére az orvos véget vethet betege életének. Hollandiában például sokan hordanak maguknál olyan plasztikkártyát, amelyben a tulajdonos aktív eutanáziára szólítja fel orvosát, amennyiben olyan testi-szellemi károsodás érné, amellyel az emberi méltósággal összeegyeztethető állapotát már biztosan nem nyerné vissza. S bár a büntetőkódex alapján az aktív eutanázia bűncselekmény, amelyért 12 évnyi börtön járhat, ám egy 1984-es legfelsőbb bírósági döntés olyan irányelveket fogalmazott meg, amiket ha az orvos betart, nem indítanak ellene eljárást. Az eutanázia passzív formája az, amikor a klinikai halálba jutó beteget nem élesztik újra, vagy csak a végstádiumú betegeknél hagyja az orvos, hogy a természet tegye a dolgát. Öt éve az Amerikai Egyesült Államokban Oregon után Washingtonban is lehetővé vált az a „helyettesítő” eljárás, hogy a betegnek az orvos segítséget nyújthat. Az ilyen helyzetekben a halált hozó szert azoknak a betegeknek, akiknek legfeljebb hat hónapjuk van hátra, orvos írja fel, de mindenkinek önként kell bevennie. Magyarországon az eutanázia semmilyen formája nem megengedett, de 1998-tól van mód rá, hogy a beteg a fárasztó vagy elviselhetetlen életfenntartó kezeléseket visszautasítsa.

Fogalmak

AKTÍV EUTANÁZIA Az orvos tevőlegesen is részt vesz a beteg megölésében, mondjuk, intravénásan mérget ad a páciensének, amelynek következménye az azonnali halál.

ASSZISZTÁLT ÖNGYILKOSSÁG Az eutanáziának az a formája, amikor az orvos „csak” odakészíti a halált okozó szert, amit a beteg akkor ad be magának, amikor csak akarja. Az orvosnak viszont jelen kell lennie.

PASSZÍV EUTANÁZIA A beteg reménytelen állapotában már nem kötelessége az orvosnak, hogy agresszív kezeléssel a beteg életét meghosszabbítsa. A beteg kérésére ilyenkor abba lehet hagyni a terápiát.

Évente öt-hat alkalom

Nagy nemzetközi vizsgálatok szerint az intenzív osztályos betegek 3-9 százalékát érintik az életvégi döntések, ezért ezek szabályozása fontos lenne az egészségügyi dolgozók, a beteg és a szolgáltatók szempontjából. Az oktalanul elnyújtott szenvedés értelmetlen a beteg számára, frusztrálja az egészségügyi személyzetet és indokolatlan költségeket jelent az egészségügyi szolgáltatónak – derül ki a Semmelweis Egyetem honlapjának közleményéből, amely az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika munkacsoportjának három évvel ezelőtti vizsgálatát ismerteti. A kutatásból kiderül: a kezelés meg nem kezdése – vagyis az, hogy a páciens nem kerül intenzív osztályra – a beteg akaratán kívül leginkább a rendelkezésre álló szabad kapacitás függvénye, a hozzátartozók véleménye kevésbé befolyásolja e döntést. A kezelés leállítása hazánkban leginkább a beteg életkilátásai és fizikai állapota alapján történik, ezekről az orvos dönt. A visszaérkezett válaszok szerint az intenzív osztályon dolgozó orvosok évente átlagosan 5-6 alkalommal találkoznak olyan esettel, amikor a haldokló beteg vagy a cselekvőképtelen beteg hozzátartozója kezdeményezné a kezelés felfüggesztését. Emiatt a kutatók szorgalmazták, hogy legyen részletes szakmai protokoll, amely irányadó lehetne az ilyen esetekben.