A cégek annyit emelnek, amennyit tudnak és akarnak

Másfél hónappal azután, hogy a felek megegyeztek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel tegnap aláírta a lényegében semmiről sem szóló megállapodást az idei bérajánlásról.

A még május 21-én tető alá hozott, de nem indokolt okból hivatalosan csak most szignózott béralkuban ugyanis egyetlen szám sincs. (A minimálbérről és a garantált bérminimumról még tavaly év végén született döntés: előbbi 98 ezerre, utóbbi 114 ezer forintra nőtt kötelezően januártól, a munkaadóknak és a munkavállalóknak az e feletti jövedelmek esetében kellett volna megegyezésre jutniuk.)

A felek hosszas egyeztetés után mindössze abban állapodtak meg: az ágazati és a helyi bértárgyalásokon arra törekszenek, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a bérek reálértékének megőrzését. Az idei várható infláció alapján ez két százalék körüli emelést jelent, ám ezt a terhet is csak akkor kell vállalniuk a cégeknek, ha a bérfejlesztés nem vezet a munkahelyek elveszítéséhez. Ha esetleg valakit mégis emiatt küldenének el, ezentúl legalább könnyebben találhat, de legalábbis egyszerűbben kereshet magának munkát.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tegnap Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) néven ingyenes internetes álláskeresési szolgáltatást indított. A portálra az álláskeresők az önéletrajzukat, míg a munkáltatók állásajánlataikat tölthetik fel ingyen, s az elképzelés szerint így gördülékenyebben találhatnak majd egymásra – mondta tegnapi tájékoztatóján Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

A VMP-re már több mint harmincezer önéletrajzot és majdnem négyezer ajánlatot tettek fel. Ezentúl a munkaügyi hivatalba beérkezett állásajánlatokat és -kereséseket is feltöltik a rendszerbe. A portálon ugyanolyan feltételekkel és lehetőségekkel indul mindenki, mint aki a munkaügyi kirendeltségeken regisztrál.

Egy pár perces regisztráció után, amelyhez szükséges a munkaügyi kirendeltségen igényelhető szám és a taj szám, a munkakereső már fel is töltheti önéletrajzát, melynek megírásában segít a portál is – jellemezte a rendszert Kovács Tibor, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal projektmenedzsere. Az álláskeresők önéletrajzuk elkészítése mellett többek között megnézhetik, hányan látták az adataikat, az álláslehetőségeket pedig térképen is megjeleníthetik. A foglalkoztatók pedig bejelenthetik az álláslehetőségeiket, és több szempont szerint kereshetnek az önéletrajzok között.

A munkaügyi szervezet rendelkezik az országban az egyik legnagyobb munkaerőpiaci adatbázissal, a piacnak azonban így is csak az egyharmadát fedi le, vagyis minden harmadik álláskereső rajtuk keresztül talál munkát. Ezen a statisztikán akarnak javítani a honlap elindításával. A portál fejlesztésére 30 millió forintot költöttek uniós forrásból – tette hozzá Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója. Amennyiben a program beválik, a munkaügyi szervezet egyéb szolgáltatásait is elérhetővé teszik az interneten keresztül. A hivatal legutóbbi adatai szerint májusban 515 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 6,7 százalékos, az előző év azonos hónapjához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent. A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kerestek munkát, e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.