Orbán barátjának takarékszövetkezete adhatott kölcsön a pályára

Az államosításra váró több mint száz takarékszövetkezet közül az egyetlen várható kivétel, vagyis a Duna Takarékszövetkezet hiteléből vehette meg a jelek szerint tavaly tavasszal a felcsúti stadionépítéshez szükséges földeket Orbán Viktor eredetileg csupán 150 ezer forinttal alapított futballalapítványa – ez derül ki egy a Népszabadság birtokában lévő dokumentumból.

A Videoton-tulajdonos Garancsi István érdekeltségében és vezetésével működő szövetkezet győri fiókközpontja legutóbb 2012. április 23-án emelte 600 millió forintra a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány hitelkeretét a másfél évvel korábbi 250 milliósról. Az alapítvány pedig májusban vásárolta meg a felcsúti önkormányzat egykori sportpályáját, valamint az ebbe beleolvadt négy és fél hektárnyi, a tulajdoni lapon számmal jelölt földet.

Ezenfelül érvényben maradt a 2008 augusztusában ugyancsak a Videoton tulajdonosa által vezetett Duna Takarékszövetkezet 150 millió forintos jelzáloghitele is. Valamennyinek a jelzáloga a Puskás Akadémia felcsúti sporttelepét terheli a Fő utca 176.-ban, ahol az akadémia bentlakásos kollégiumával együtt két éve megépült.

A szomszédos, közel hathektáros területen viszont tavaly óta épül a 3500 fő befogadására alkalmas futballstadion, ám ezt a földterületet nem terheli jelzálogjog. Vélhetően azért, mert Orbán alapítványa a Duna Takarékszövetkezettől kapott hitelkeretből finanszírozta tavaly májusban a stadionépítéshez szükséges 5,8 hektárnyi földterület megvásárlását.

A felcsúti önkormányzat másfél hektáros egykori sportpályájáért 150 millió forintot fizetett az alapítvány. Az alapítvány éves beszámolójában 601 millió 882 ezer forint kötelezettség szerepel. Pénzügyi műveletekre mindössze 1,2 milliót költöttek tavaly az összességében 4,8 milliárdos befektetett eszközről számot adó közhasznú szervezetnél. Sok minden más mellett azt sem tudni, hogy milyen kamattal kapták a szövetkezeti pénzt.

A Népszabadság a Duna Takarékszövetkezethez fordult, hogy megtudja, milyen kamattal folyósította a hitelt. „Továbbítani fogom a vezetők részére” – mindössze ennyit mondtak lapunknak a takarékszövetkezet győri titkárságán, ahová e-mailben küldtük el a kamat mértékére vonatkozó kérdéseinket. A Duna Takarék, mint ismeretes, kikerülhet a nemrégiben elfogadott, a takarékszövetkezetek államosításáról szóló törvény hatálya alól, mivel bankká szeretne alakulni, és eziránti kérelmét épp időben, májusban be is nyújtotta a pénzügyi felügyeletnek.

A takarékszövetkezet fő tulajdonosa és igazgatósági tagja Garancsi István, aki köztudomásúlag jó viszonyt ápol Orbán Viktor kormányfővel. Garancsi István egyébként számos teendője mellett két éve immár miniszterelnöki megbízott is, a természetjáró és kerékpáros turizmus, valamint az úthálózat fejlesztésével bízták meg. Ezt a munkáját díjazás nélkül látja el.

Beton, védelem
Beton, védelem
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.