Keszthelyi Gyula nem helyettesíthette önmagát

Abszurd fordulatot vett a tardi háziorvosi botrány. Az ÁNTSZ előbb megbízta a Tardról korábban elüldözött Keszthelyi Gyula háziorvost azzal, hogy helyettesítse önmagát, majd néhány órával később e határozatot visszavonta. A történtekről Dósáné dr. Fekete Márta füzesabonyi járási tiszti főorvos nem volt hajlandó nyilatkozni.

Így információink szerint pénteken rendelési időben egy asszisztens várta a tardi betegeket, aki aztán eldöntötte, kell-e értesítenie a beteg vizsgálata érdekében a Miskolctapolcán tartózkodó, dr. Kondrát Mónika orvost, aki a helyben lakó Keszthelyi Gyula helyett kapta a megbízást. A helyzet abszurditását fokozza, hogy Keszthelyi doktor féléve egy olyan etikai ügy miatt piszkálták ki a tardi praxisából, amelyben azóta a bíróság neki adott igazat.

Keszthelyi Gyula
Keszthelyi Gyula

A borsodi település képviselő-testülete tavaly októberben bontott szerződést Keszthelyi Gyulával. A legkisebb matyó falu háziorvosának szakmai képességeit ugyan a polgármester sem vitatja, de Keszthelyi-féle konfliktusokat, amelyek már az egészségügyi kormányzatot is elérték, nem bírta. Ezért aztán az orvosnak mennie kellett.

Keszthelyi Gyula akkor vált országosan is ismertté, amikor négy évvel ezelőtt bejelentette, hogy nem adja be ingyen a térítésmentes (állami) influenzavakcinát. Aztán közérdekű adat eltitkolása miatt följelentette a Magyar Orvosi Kamarát, mert a köztestület a törvényben előírt adatokat – közöttük Éger István elnöki tiszteletdíját – nem tette közzé a honlapján. Majd nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egy a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén, mondván: miután ő kezelte, másnak kell megállapítania a halál okát. Végül a képviselő-testületnél az szakította el a cérnát", hogy a halottvizsgálat körül zajló vitát a háziorvos a honlapján is közzétette.

Amikor néhány hónapja a tardi rendelőből kiszorult, még áttette működését a szomszédos Cserépváraljára, ahol addig helyettesített, és a tardiak túlnyomó többsége is átment hozzá. Az egészségbiztosító viszont nem hitt ekkora ragaszkodásban. Ellenőrizni akart, de ezt Keszthelyi megtagadta: mondván jogsértő, amit és ahogyan a hivatal kér. Erre az OEP regionális kirendeltsége szerződést bontott az orvossal. S ha mindez nem lenne elég az orvos ellehetetlenüléséhez, történt még valami. A megyei közigazgatási hivatal népegészségügyi intézete bírsággal fenyegette meg Cserépváralja önkormányzatát, ha az továbbra is foglalkoztatja saját körzetében Keszthelyi Gyula háziorvost. A papír formailag a falu egészségügyi ellátásának azonnali felfüggesztéséről szólt, és azután született, hogy a polgármester egy nappal korábban ország-világ előtt egyértelművé tette: nem keres Keszthelyi Gyula helyett másik orvost. Egy újabb hatósági levél, az ÁNTSZ egy másik helyi hivatala, a tiszaújvárosi járási népegészségügyi intézete ráadásként bezárta a Cserépváralja orvosi rendelőjét és a falusiaknak kijelölte a tardi orvosi rendelőt. Ettől kezdve Keszthelyi a közfinanszírozás terhére nem írhatott támogatással receptet, nem gyógyíthatott. A hatósági intézkedések nyomán gyakorlatilag mintegy 1500 makacs ember maradt orvos nélkül hosszú hetekre, mert azok meg ezután nem mentek Tardra, a doktornő meg miután zárva volt a rendelő, nem ment Cserépváraljára.

Végül az egészségügyért felelős államtitkárság közbenjárására, áttették egy másik megyébe Keszthelyi Gyula ügyeivel kapcsolatos hatósági jogköröket. Ezzel egy csapásra oldódott a hatósági szigor, és a cserépváraljai polgármester megint kinyithatta faluja rendelőjét, az orvos, Keszthelyi Gyula meg visszakapta a működési engedélyét. Így kedd óta megint gyógyított, de saját körzetébe, a tardi polgármester bírósági végzés ide vagy oda, nem engedte vissza.

Pedig Tardon továbbra sincs orvos. Gál János polgármester június 25-én még maga kérte a heves megyei népegészségügyi szakigazgatási hivatalának vezetőjét, hogy segítsen a falun, mert Kókai Katalin, aki eddig vállalta Keszthelyi helyettesítését, egészségügyi okokból bizonytalan ideig nem tud dolgozni. Erre döntött úgy az ÁNTSZ heves-megyei szakhatósága, hogy Keszthelyi Gyula helyettesítse csak önmagát, úgyis ott lakik a faluban. Az intézkedésről minden érintett még csütörtök este telefonos értesítést is kapott.

Így kapott egyetlen nap alatt három határozatot az ÁNTSZ-től Dávid Zoltán cserépváraljai a polgármester is. Az elsőben kijelölték, Tard egészségügyi szolgáltatásáért felelős szolgáltatójává, de mire megérkezett az erről szóló ajánlott levél is, megint hívták telefonon, hogy az, amit éppen felbontott, már nem érvényes. Visszavonták. Útban van egy másik levél is. Pedig a reggeliben még benne volt az is, hogy aki nem tesz eleget a hivatal határozatának egymillió forintos bírsággal sújtható, meg hogy akinek ellenvetése van 15 napon belül nyújthat be föllebbezést.

Nos, ez a papír, nem hogy 15 napot, de néhány órát sem élt. Bár a tardiak korábban demonstrációval, aláírásokkal is bizonygatták, nekik jó, sőt ragaszkodnak Keszthelyi Gyulához, Tard polgármestere, viszont amint megtudta mit is rejt a határozat, azonnal keresett maga új megoldást, és szerzett egy másik helyettest, egy miskolctapolcai háziorvost. A baj csak az, hogy ez a helység, Tardtól mintegy 40 kilométerre van.

Dávid Zoltán cserépváraljai polgármester a történteket nemigen érti. Hol élünk? Mi van itt? – kérdi, válasz azonban egyelőre nincs.

 „Az biztos, hogy azt nem mondhatjuk, lassan dolgozik az ÁNTSZ szakigazgatása" – jegyzi meg keserűen. Hozzátette azt is, hogy mióta Keszthelyi megint rendel náluk, jönnek a tardi betegek is. Három nap alatt, több mint kétszázan fordultak meg az orvosnál. A krónikus betegek, miután már lassan két hónapja nem volt senki, aki receptet írjon, egymás közt cserélgették a tablettákat. Volt, aki fogamzásgátlót cserélt vérnyomáscsökkentőre, de voltak olyanok is, akik már hetek óta nem szedték szívgyógyszereiket, mert utazni nem volt miből, orvosa meg nem volt a falunak.

Lapunk kereste Gál János tardi polgármestert, lapzártánkig elérhetetlennek bizonyult. A falu honlapjáról annyit lehet tudni, hogy a miskolctapolcai orvos Tardon heti három napon, háromszor két és fél órát rendel majd.    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.