Népesedési tizenegyes

Ősztől várhatóan emelik a pedagógusok fizetését is.

Az előzetes tervek szerint szombaton tárgyal a kormány a pedagógus-életpályamodell bevezetéséről, valamint a demográfiai programról. A pedagógusbér-emelést várhatóan bevezetik ősztől, a költségvonzata nem 70, hanem „nettó értéken” 40 milliárdos kiadás lenne a büdzsének.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által tavasszal bejelentett demográfiai program a lapunknak nyilatkozók szerint 52-60 milliárdos kiadást jelentene 2014-ben. Néhány elem már kiszivárgott, a részletek azonban eddig még nem. Munkatársunknak egy kormányközeli forrás a következőket emelte ki a 11 lépés közül: a „rugalmas gyed” olyan családtámogatási forma lenne, amikor is a kisgyermekes anyák „szabadon” igényelhetnék a nekik járó juttatások – gyed, gyes, terhességi gyermekágyi segély – összevont kifizetését, és a szülést követő hat hónap elteltével szabadon vállalhatnának munkát is. Az egyik verzió szerint az összeget csak 36 hónap alatt lehet felvenni, így a visszaélés esélye kicsi lenne – erről már korábban nyilatkozott Révész Máriusz, a miniszterelnök által felkért népesedéspolitikai munkacsoport vezetője. A juttatást minimum 18, maximum 36 hónap alatt is fel lehet venni, ha a munkáltató nyilatkozik arról, hogy az édesanyát a „rugalmas gyed” lejárta után a szülést követő harmadik év végéig foglalkoztatja. A Soltész Miklós vezette szociális államtitkárság elképzelése szerint a „rugalmas gyed” összege nem tartalmazná a gyest, a két juttatást havi rendszerességgel – de nem egyenlő összegben – szabadon lehetne felvenni. A „rugalmas gyed” havi összegének nem lenne felső határa, de ez még változhat – mondták lapunknak. Révész arról is nyilatkozott: úgy pontosítanák a munkahelyvédelmi akciótervet, hogy a többgyermekes anyák foglalkoztatásakor két évnél hosszabb időre vonatkozna a járulékmentesség. A Népszabadságnak egy másik forrás elmondta: van olyan verzió, hogy a kétgyermekes anyáknak 50 százalékos kedvezmény járna, amíg a kisebbik gyermek nyolcéves lesz, a három- vagy többgyermekes anyák esetén pedig a legkisebb gyermek nyolcéves koráig százszázalékos lenne a kedvezmény.

Az „első gyermek prémium” – ahogyan az Origo is megírta – a 18 éves, illetve idősebb anyák esetén 228 ezer forint lenne. Révész azt mondta, nem kötnék ki, hogy az érintettnek munkaviszonnyal is kell rendelkeznie, azaz szerinte nincs semmilyen, „romákkal összefüggésbe hozható” felhangja a koncepciónak. Az is lehet, hogy magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező – azaz külföldön élő – magyar állampolgárságú gyermekek után is járna az összeg.

A fiatal diplomás nőket a program úgy segítené, hogy a szüléskor fennálló Diákhitel2 tartozás hátralévő részét az első két gyermek után 30-30 százalékkal mérsékelnék, míg a harmadik gyermek születésekor törölnék. (A gyermekkel együtt élő apák esetén a hiteltartozás 15-15 százalékkal lenne mérsékelhető, a harmadik gyermek születése után pedig 50 százalékkal.)

A 2014-es büdzsét a kalkulációk szerint 8-12 milliárdos költséggel terhelné meg az otthonteremtési kedvezmények emelése: az úgynevezett szocpol a mostani 800 ezer–3,25 milliós összeghez képest a duplájára, 1,6 millió–5,85 millió forintra emelkedne. Az elképzelések szerint már az egy gyermeket nevelő családok is igényelhetnék, mégpedig 700 ezer–1,17 millió közötti nagyságrendben. Használt lakásokhoz „félszocpolt” lehetne igényelni (ez értelemszerűen a felsorolt összegek fele lenne). A legalább három gyereket nevelők nagycsaládos igazolványt kaphatnának.

A népesedéspolitikai program propagálására, az érintettek tájékoztatására 200 millió forintot szánnának. A tervek között szerepel a KDNP-s családi adókedvezmény-javaslat kiterjesztése is, ennek becsült kiadása 20-30 milliárd lenne jövőre. Kérdés, mire bólint rá a kormány a tervezett lépések közül, a 10 milliárdos szocpolemelésre valószínűleg igen, az viszont kétséges, hogy az „első gyerek prémiumra” lesz-e újabb 10 milliárd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.