Ötödikben az erkölcstan népszerűbb
Rejtély azonban, hogy az egyes felekezetek milyen alapon, mennyi pénzt kapnak a költségvetéstől a hitoktatással járó kiadások fedezésére. A hittanra jelentkezők egyházi megoszlásáról ugyanis semmit sem lehet tudni: furcsán értelmezett adatvédelmi okok miatt az állam úgy érzi, nem készíthet ilyen statisztikát. A kormányzat felmenő rendszerben vezeti be az általános iskolákban a „kötelezően választható” hit-, illetve erkölcstanoktatást: egyelőre az elsősök és az ötödikesek számára. A KLIK pár hete közzétett adatai szerint az elsősök körében durván fele-fele az arány, a hittanosok (52 százalék) enyhe fölényt mutatnak az „állami” erkölcstant választókkal (48 százalék) szemben.
Az ötödikeseknél viszont – mint a friss adatokból látszik – lényegesen nagyobb a különbség, de már az erkölcstan javára. Egyházi körökből származó információkra hivatkozva nemrég azt írtuk, hogy továbbra is bizonytalan a hitoktatás finanszírozásának ügye: nem egyértelmű, hogy az állam milyen összeget szán a hitoktatók bérére, miként az sem, hogy a hittankönyveket kinek kell megrendelnie és kifizetnie. A katolikus püspöki kar időközben nyilvánosan is szóvá tette, hogy még mindig nem áll rendelkezésére „elegendő információ a finanszírozással kapcsolatban, és a hittantankönyvek beszerzése körül is tisztázatlanok a körülmények”.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) ezt követően közleményt adott ki, amely Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárt idézte: „Mivel a hit- és erkölcstant oktató személy az adott egyház alkalmazásában áll, ezért tőle kapja a fizetését. A feladat ellátásához az egyházak az államtól támogatást kapnak. A finanszírozás részletszabályainak kidolgozásához azonban meg kellett várni a jelentkezések lezárását, korábban ugyanis nem álltak rendelkezésre a számításokhoz szükséges adatok.” A tankönyvrendeléssel kapcsolatban – így a közlemény – olyan javaslat született, amelynek értelmében az egyházak maguk határozzák meg a használható hittankönyveket, és amely biztosítja az ingyenességet minden erre jogosult tanulónak.
Akár arra is gondolhatnánk, hogy rendben haladnak a dolgok. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy a katolikus püspöki kar titkárságán érdeklődésünkre nem kívánták kommentálni Hoffmann derűlátó kijelentéseit. Az a kormányzat, amely más esetekben kevéssé ragaszkodik a jogállami normák betartásához, a vallási adatok terén feltűnő és túlzott szemérmességet tanúsít. Egész egyszerűen nem lehet tudni, hogy a hittanra beiratkozó diákok közül melyik egyházat hányan választották. Még csak azt sem, hogy egyáltalán hány egyház szervez hitoktatást az iskolákban. A már említett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közölte, hogy az egyházi megoszlásról nem gyűjthet és nem kezelhet adatokat.
A KLIK egyebek mellett az egyházi törvényre hivatkozik, arra a paragrafusra, amely szerint „a lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben állami hatóság által különleges adat nem gyűjthető”. A köznevelésért felelős államtitkárság megkeresésünkre kifejtette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete szerint az igazgatóknak csak a hittanos csoportok létszámáról kell tájékoztatást adniuk. Az államtitkárság szerint ez egyrészt „a világnézetre vonatkozó különleges adatok védelme miatt szükséges”, másrészt a fenntartó szempontjából nincs jelentősége annak, mely felekezetek tartanak hitoktatást az adott iskolában. A fenntartó egyébként sem a minisztérium, hanem a KLIK. A felekezeti megoszlásról azonban – zárja a kört az államtitkárság – a KLIK-nek sem lesznek adatai.
A vallási hovatartozás valóban szenzitív, különlegesen érzékeny és védett adatnak minősül. A kormányzat álláspontja mégis meglepő. A tavaly év végén tiltakozó Demokratikus Koalíció szerint listázzák a családok vallási hovatartozását. Péterfalvi Attila, a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) elnöke ellenben úgy foglalt állást: tekintettel arra, hogy a szülőnek tényleges választási lehetősége van abban, közöl-e vallásos vagy más meggyőződésre vonatkozó adatokat, nem sérülnek a jogszabályok. (Ha a szülő nem tölt ki semmilyen nyilatkozatot, a gyerek automatikusan erkölcstant fog tanulni.) Szintén jogszerű, hogy az iskola az adott egyháznak átadja a hittanra jelentkező gyerekek listáját név és osztály megjelölésével.
Péterfalvi szerint ezek az adatok – lakcím, születési dátum nélkül – személyazonosításra nem alkalmasak. A szűkebb iskolai, baráti környezetben mindenki tudja, hogy ki melyik felekezethez jár hittanra. Ha ez nem törvénysértő, ahogyan Péterfalvi Attila állítja, akkor nehéz értelmezni, miért lenne törvénysértő az, ha a helyi adatok anonim, névtelen módon országos összesítésben is megjelennének. Ráadásul a Hetek című hetilap a közelmúltban arról számolt be, hogy néhány körzetben a tankerületi igazgatók minden további nélkül nyilvánosságra hozták az egyházak közötti „erősorrendet”. Nagy kérdés, hogy az egyházi arányok ismerete nélkül az állam milyen módon akarja szétosztani a hitoktatás finanszírozására szánt pénzeket.
Alighanem marad az önbevallás, ami – megjósolható – újabb viták forrása lesz a kormányzat és az egyházak között. A katolikusoknál az egyes egyházmegyék szervezik a hitoktatást: a püspöki kar titkárságán kérdésünkre közölték, hogy nem rendelkeznek országos adattal arról, hány hittanos csoportban hány általános iskolás diák fog ilyen tantárgyat tanulni. A reformátusok és az evangélikusok most próbálják összesíteni az egyházkerületektől beérkező adatokat. Úgy értesültünk, hogy az egyházak képviselői a minap tárgyalóasztalhoz ültek Hoffmann Rózsával és Hölvényi György egyházügyi államtitkárral, de az egyeztetés – diplomatikusan fogalmazva – nem hozott átütő eredményt. Persze, ha a követhetetlen pályán mozgó egyházi törvényből indulunk ki, akkor a hittan finanszírozásának ügyében is bőven lehetnek még fordulatok.
