Készülnek a harci drónok

Még idén elkészülhet a HM EI Zrt. egyik új harcászati fejlesztése, a katonai célokra – így például afganisztáni akciók során – bevethető robotrepülőgép – értesült a Népszabadság.

A polgári feladatokra kifejlesztett drónokat tavaly mutatták be a nyilvánosságnak. A katonai modell ennek egyfajta speciális továbbfejlesztése lesz.

Móró Lajos, a HM EI vezérigazgatója lapunk megkeresésére azt mondta: a polgári célú drónokat a cég eredménytartalékából átcsoportosított húsz-harminc millió forintból fejlesztették ki, a speciális katonai modell költsége pedig szerepel az idei költségvetésben, amely várhatóan további negyven-ötven millió forintot jelent.

A HM százszázalékos tulajdonában álló HM EI Zrt. több mint öt éve kezdte meg a robotrepülőgépek fejlesztését: ennek eredményeként született meg a sugárhajtóműves Meteor–3MA elnevezésű célrepülőgép, amely jelenleg a honvédség légvédelmi rakétagyakorlatainál használatos eltalálandó céltárgyként. Móró Lajos kérdésünkre elmondta, hogy a polgári célokra kifejlesztett drón iránt komolyan érdeklődnek közel-keleti és észak-afrikai országok, tárgyalnak már Algériával, Líbiával, Mongóliával, Indiával. Legtöbbjük olajvezetékek védelmére, illetve sivatagi határrendészeti feladatok ellátására használná a magyar drónokat.

A robotrepülőgépeket legutóbb az árvízi védekezésben vetették be: huszonöt repülés alkalmával több mint hat és fél órányi felvételt készítettek a gátak minőségéről. A drónok jól vizsgáztak, forrásaink szerint is csupán egyetlen baki történt: az egyik bemutatórepülés során kicsúszott a drón az indító mérnök kezéből, és rövid repülés után a földre esett.

Móró Lajos kérdésünkre hangsúlyozta: a polgári célú gépek iránt a vidékfejlesztési tárca környezetvédelmi államtitkársága, az MVM és a Mol is érdeklődik; utóbbiak a villany- és olajvezetékek drónokkal történő olcsóbb és hatékonyabb ellenőrizhetősége miatt. Móró szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben egy „havária-akciócsoportot” hozzanak létre a robotrepülőkből és az azokat működtető stábokból, amely bevethető lenne erdőtűz, árvíz vagy egyéb katasztrófa esetén. A vezérigazgató leszögezte: a most fejlesztés alatt álló katonai modell is kizárólag felderítési célokat szolgál majd, a honvédség kérései között sem szerepelt rakétával vagy más támadóeszközzel való felszerelése. 

Most biztos kézben volt
Most biztos kézben volt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.