Várhatóan Szanyi vezeti a listát

Alakul a szocialisták EP-névsora, az európai parlamenti választásokon várhatóan nem lesz közös MSZP–Együtt 2014-lista.

„Kemény munkára, és nem csillogó brüsszeli évekre kell jelentkezni” – így fogalmazott a Népszabadságnak az MSZP jövő évi kampányai közül az európai parlamenti választásokért felelős koordinátor, Szanyi Tibor. A szocialisták elnökségi tagja várhatóan az EP-lista első helyén fog szerepelni – és ezzel szinte biztosan Budapest és Brüsszel között ingázva folytatja majd 2014 után –, erről azonban Szanyi egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mondván: vannak elképzelések és forgatókönyvek, „pláne a Fidesz törvényhozási kiszámíthatatlanságai”, ezekről tehát – formai döntések hiányában – még nem időszerű beszélni. 

Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke előkelő helyen szerepelhet az MSZP EP-listáján
Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke előkelő helyen szerepelhet az MSZP EP-listáján

Annyi bizonyos, hogy a szocialisták azzal számolnak: az országgyűlési és az EP-választások várhatóan egymáshoz közeli időpontokban lesznek majd, így a két voksolás kampányát is összehangoltan, egymásra építve kell formálni. „Minden hazai üzenetünk mellé teszünk majd egy európait és minden európai kijelentés mellé magyar vonatkozást. Amikor azt mondjuk, hogy idehaza az élelmiszerek áfája csökkenjen a minimumra, akkor azt is elmondjuk, hogy az EU legtöbb tagországában ez most is így van. Fontos, hogy az EP-kampány karaktere egyértelművé tegye: az MSZP elhivatott Európa jövőjét és az unió közösségét illetően, de határozottan és eredményesen kívánja képviselni a magyarok, különösen a kisemberek érdekeit Brüsszelben. Nem értelmetlen szabadságharcot vívunk, hanem valós, a nép mindennapjait könnyebbé tevő érdek-képviseleti munkára összpontosítunk” – tette hozzá.

Az MSZP EP-névsora várhatóan – hasonlóan az országgyűlési képviselőjelöltekhez és az országos listára kerülőkhöz – csak ősszel fog véglegesedni, formálisan ehhez elnökségi, választmányi és kongresszusi döntések is kellenek. Szanyi Tibor állítása szerint az MSZP célja, hogy a hazánkra jutó 21-ből legalább 10 mandátumot nyerjenek el, eggyel többet, mint az eddigi legjobb eredményük: a 2004-es 9 fő. A lista összeállítása során figyelembe fogják venni a szocialistáknál kötelező női és ifjúsági kvótát, ami azt jelenti, hogy az első tíz helyen biztosan lesz legalább két hölgypolitikus és két „újonc”.

Az tudható, hogy a jelenlegi MSZP-s EP-képviselők mindegyike kész újrázni; ezt mindannyian megerősítették lapunk kérdésére. Tabajdi Csaba, a jelenlegi szocialista különítmény vezetője többek között azzal érvelt: az elmúlt időszakban sikerült olyan személyes, nemzetközi kapcsolatrendszert kiépíteni, amelynek köszönhetően az MSZP-sek szerinte jóval hatékonyabban tudják érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket, mint a Fidesz tizennégy fős delegációja. Tabajdi szerint a következő EP-lista összeállításánál elsősorban „Magyarország nemzeti érdekeihez, az uniós politika kihívásaihoz és feladataihoz kell megtalálni az alkalmas embereket”. Hangsúlyozta, hogy egyszerre van szükség a politikai munkára és a szakmai felkészültségre, „politikai tekintélye is igazán annak van, aki legalább egy vagy több szakterületen is képes bizonyítani”.

Tabajdi Csaba szerint egy nagyobb létszámú EP-delegáció esetén nagyobb súlyt fektethetnének a külügyekre, a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozására és az eurózóna reformjára is. Herczog Edit és Göncz Kinga is azt hangsúlyozta megkeresésünkre válaszolva, hogy szakmailag hiteles és felkészült személyekre van szükség az EP-ben. Előbbi politikus elsősorban az innovációval és az energiaügyekkel, utóbbi pedig a válság nyomán különösen sérülékennyé vált társadalmi csoportok helyzetével foglalkozik kiemelten. A jelenlegi szocialista delegáció negyedik tagja, Gurmai Zita is azt erősítette lapunknak adott válaszában, hogy a hatékony európai munkához aktív kapcsolatteremtés és ápolás szükséges, a magyar érdekek megfelelő képviseletéhez ugyanis elengedhetetlenek a kiváló személyes kontaktusok a meghatározó szereplőkkel.

Egymástól független, de bennfentes forrásaink egybehangzó állítása szerint szinte bizonyos, hogy a leendő EP-listán szerepelni fog Szanyi Tibor mellett – a brüsszeli karriertervet épp lapunkban bejelentő – Ujhelyi István, a brüsszeli delegációtitkár Gúr Roland (az MSZP-alelnök Gúr Nándor régóta az Európai Parlamentben dolgozó fia) is, de a jelenlegi európai parlamenti négyes fogat mellett emlegetik még Mudri György egyetemi oktatót, Mandur László volt házalelnököt és a korábbi EP-képviselő Dobolyi Alexandra nevét is.

Forrásaink hangsúlyozták, hogy a névsorban való kompetens húzónevek szerepeltetése mellett a megújulás és fiatalítás üzenetét is hangsúlyosan mutatni szeretnék, így az sem kizárt, hogy a jelenlegi szocialista EP-delegáltak közül nem mindenki fogja Brüsszelben folytatni. Egy bizonyos, hogy a pártvezetés elképzelése szerint az MSZP saját, külön listával indul az EP-választáson, függetlenül az országgyűlési voksolás kapcsán kötött szövetségektől.

Kérdés persze, hogy az Együtt 2014-gyel való tárgyalások és megegyezések során felmerül-e a szocialista EP-lista esetleges megnyitása is, ez azonban „szinte kivitelezhetetlen, hiszen az EP szocialista frakciójába a baloldalitól eltérő nézetekkel nem lehet beülni, márpedig a magyar baloldalra adott szavazatokkal nem túl okos dolog más EP-pártcsoportokat hizlalni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Szanyi, hozzátéve: „Teljesen arányos, egyszerű listás szavazásról beszélünk, szemben az agyonbuherált magyar választási rendszerrel. Ha valakinek van idehaza ötszázalékos támogatottsága, az máris egy önálló mandátumot jelent számára az EP-ben. Ha megszerezte, akkor az az övé, és kész!” – magyarázta Szanyi Tibor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.