Közparkba építenének szállodát Újbudán

A helybeliek megfellebbezték a szerintük jogellenesen kiadott építési engedélyt, amely alapján hatszintes szálloda épülne egy mesterséges dombra a családi házas övezet közepén.

Törvénysértő módon adott ki építési engedélyt a XI. kerületi önkormányzat egy összesen hatszintes apartmanszálló és sportközpontra – állítja Bereczky Gábor és Nagy Géza, a helyi Pösingermajor Érdek- és Tájvédelmi Egyesület elnöke és helyettese. Az érdekvédelmi tömörülés április végén fellebbezést nyújtott be a határozat ellen Budapest Főváros Kormányhivatalánál. A tiltakozó civilek szerint az építési engedély kiadása több okból is jogellenes. Az építési engedélyt ugyanis egy rekreációs közparkban, beépítésre nem szánt területen épülő beruházásra adták ki. Az érintett terület 2007-ben – a kérelem benyújtásakor – ugyan még intézményi övezetbe tartozott, de 2010-ben módosították a rendeletet. Az új szabályozás pedig már rekreációs közparkként, s mint ilyen, beépítésre nem szánt területként jelölte meg a telket a rendelethez csatolt térképmelléklet tanúsága szerint. Az engedélyt azonban a korábbi szabályozás alapján adták ki. Az időközben megejtett módosításról egyetlen szó sincs a határozatban. Az egyesület szerint a tervezett szállodamonstrum nem illik a jellemzően családi házas övezetbe, megépítése köz- és magánérdekeket egyaránt sért.

De más gond is van vele. A szóban forgó, a Törökbálinti út, a Barackmag utca és az Örkény István utca által határolt terület egykoron a Sasad Termelőszövetkezethez tartozott. Később az egymást váltó tulajdonosok – a környéken élők szerint – építésitörmelék-lerakóként hasznosították a területet. A telek a kilencvenes években került a Reax Invest birtokába. A helyiek szerint az egykor patak mosta völgyecske helyén most nyolc méter magasan áll a sitt. Az illegálisnak vélt feltöltésre vonatkozó lakossági bejelentésre 2004-ben az a válasz érkezett az önkormányzattól, hogy „a Reax Invest Rt. csupán ideiglenes jelleggel deponál földet az ingatlanon, amelyre a kerületi építési iroda engedélyt adott”. A hatósági eljárást nem tartották indokoltnak. A 2006-ban elfogadott szabályozási terv térképmellékletében ábrázolt árkok és mélyedések viszont időközben eltűntek. A terület egy része egy szintre került a környező házakkal, de akad olyan hely is, ahol már dombként emelkedik ki. A feltöltés az ott élők szerint helyenként a nyolc métert is meghaladja. Az építési engedély kiadásakor pedig ezt a feltöltött szintet tekintették alapnak. Holott Lakos Imre korábbi alpolgármester szerint a beruházó csak az eredeti terepszintre építkezhet, mivel a szabályozási terv is erre vonatkozóan határozza meg a maximális épületmagasságot.

A Reax Invest tulajdonában lévő Rupphegyi Ingatlanfejlesztő Kft. 2007-ben kötött szerződést a Hilton Residence Buda Hills 2010-es megnyitásáról. Csakhogy a földfeltöltéssel kapcsolatban indított építésrendészeti eljárás 2011-ig húzódott. A kerületi építési hatóság ugyanis 2010 májusában az engedély nélküli feltöltés eltávolítására kötelezte a beruházót. A cég közel 900 köbméter földet szállított el a területről. Az önkormányzat talajmechanikai szakvéleményekre támaszkodva állítja, hogy 2001 óta nem történt újabb terepfeltöltés. A kilencvenes években idehordott feltöltés pedig sem építési törmeléket, sem veszélyes hulladékot nem tartalmazott. Az összetömörödött rétegek legfeljebb 2,5-4,5 méter magasak. Az elvi építési engedélyt a fenti eljárás lezárulta után, 2011 májusában, míg az építési engedélyt a hatályos jogszabályban foglalt feltételek teljesülése és a szakértői vélemények bekérése után idén márciusban adták ki – tájékoztatta lapunkat az újbudai önkormányzat. A határozat értelmében az épületegyüttes két pinceszintjén összesen 140 autót befogadó mélygarázst alakítanak ki, szintén itt kap helyet a 3000 négyzetméteres uszoda és a wellnesrészleg, míg a földszint plusz három emeleten összesen 120 apartman épül az U alakú épülettömbben. A hatóság határozottan tagadja, hogy a terület közpark besorolású lenne, állításuk szerint a telek 1996 óta intézményi kategóriába tartozik, ahol 25 százalékos a beépíthetőség, a maximális építménymagasság pedig 10 méter.

A kormányhivatal egyelőre vizsgálódik az ügyben. Kupper András alpolgármester keddre lakossági fórumot hirdetett, amelyre a beruházókat is meghívták.

A családi házas övezetbe tervezik a hatszintes szállodát
A családi házas övezetbe tervezik a hatszintes szállodát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.