Szájkosarat tenne a kormány a tanárokra

A kormány megalapítaná a Magyar Pedagógus Kart, ami ellen az érintettek hevesen tiltakoznak.

„Szájkosár”, a „szakmai autonómia esélyének totális megsemmisítése”, „a szakszervezetek, a szakmai civil szervezetek ellehetetlenítése”, „a pedagógusok csinovnyik szerepének megerősítése” – ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel illették a Facebookon az Oktpol Café című oktatáspolitikai szakmai portál profilja alatt azt a salátatörvényt, amelyet Balog Zoltán humánminiszter a napokban nyújtott be a parlamentnek. Az „oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról” szóló javaslatok közt bújnak el például a Magyar Pedagógus Kar (MPK) felállításáról szóló rendelkezések.

A 2011-ben elfogadott köznevelési törvényben is olvashattunk e kar felállításának szándékáról. A törvény azonban eredeti formájában nem tisztázta, mit is ért a kormány ez alatt. Most kiderült: az összes pedagógus, aki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alkalmazottja, azaz a központosított oktatási rendszerben tanít, kötelezően tagja a karnak. Az MPK feladatai közé tartozik a jogszabályok véleményezése, jogszabály-módosítások kezdeményezése, közösségi szolgálat szervezése, tanácsadói szolgálat működtetése, konferenciák, szakmai napok megszervezése. A kar etikai kódexet alkot, és ennek alapján etikai eljárást folytathat tagjai ellen. Ezzel a lépéssel a kormány gyakorlatilag a partvonalra tolja a szakszervezeteket, és „ajánlásokat” ad az igazgatói posztra pályázóknak. De szakemberek szerint még csak nem is ez a legborzasztóbb eleme az elképzelésnek, hanem az, hogy az MPK az összes pedagógus felett totális kontrollt gyakorolna, hiszen etikai kódexet alkot, és feladata annak betartását ellenőrizni is.

Az összes pedagógus kötelezően tagja lenne az MPK-nak
Az összes pedagógus kötelezően tagja lenne az MPK-nak

– Gondolom, ha valakit kizárnak a köztestületből „etikai vétség” miatt, az elveszíti a közalkalmazotti státuszát is – fogalmaz Radó Péter szociológus, oktatási szakértő, aki szerint az etikai kódex Kormány.hu portálon elérhető tervezete eleve ijesztő. A kódex alapja a „hűség”, ami a politikai kontroll totálissá válását jelenti. E helyütt idéznénk a kódex tervezetéből: „Értékeinkből következnek hivatásunk etikai követelményei. A mindannyiunkra vonatkozó követelmények: I. HŰSÉG (így, csupa nagybetűvel – a szerk.). Feladatainkat Magyarország Alaptörvényéhez HŰEN teljesítjük, azaz betartjuk és betartatjuk az Alaptörvényen alapuló hazai és az Alaptörvény alapján kötelező európai uniós jogszabályokat, teljes erőnkkel és legjobb tudásunk szerint törekszünk a jogszabályok alapján megválasztott vagy kinevezett vezetőink által kitűzött célok megvalósítására, az általuk kiadott utasításoknak megfelelően, (…).”

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint reményre ad okot, hogy a jogszabálytervezet egyik pontja világosan kimondja, hogy az MPK csak szakmai feladatokat lát el, érdekvédelmi feladatokat nem, szakszervezeti jogosítványokkal nem rendelkezik. Hozzátette: az is benne van a módosításban, hogy a reprezentatív szakszervezetekkel együtt kell működnie, ami annak köszönhető, hogy a PSZ nyomására a kormányoldal ezt a paragrafust belefogalmazta. – A szakszervezeti oldal nem tartotta időszerűnek ennek a karnak a felállítását, de a kormány ragaszkodott hozzá – nyilatkozta lapunknak.

Pontosítás

A cikkünkben megszólaló Radó Péter szociológus, oktatási szakértő nem a még el nem készült Magyar Pedagógus Kar etikai kódexéről, hanem a kormany.hu honlapon már olvasható, és társadalmi egyeztetés alatt álló, egyébként a később elkészülő Magyar Pedagógus Kar etikai kódexének alapjául is szolgáló ún. Zöld Könyvben foglalt, valamennyi állami alkalmazásban álló személyre kiterjedő etikai szabályokról nyilatkozta azt, hogy „az etikai kódex Kormány.hu portálon elérhető tervezete eleve ijesztő. A kódex alapja a „hűség”, ami a politikai kontroll totálissá válását jelenti.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.