Schulz: Orbán legyen államférfi

Orbán Viktor valószínűleg érzi az eljárás súlyát: júliusban bizonyosan ott lesz az Európai Parlamentnek azon az ülésén, amely a Rui Tavares zöldpárti EP-képviselő által jegyzett, Magyarországról szóló jelentést tűzi napirendjére. Addig a kormány diplomáciai eszközökkel próbál reagálni a Magyarországot ért „koncentrált támadásra”.

És tudatosítani szeretné a José Manuel Barroso által vezetett Európai Bizottsággal, hogy a kormány hivatalos jogi eljárásra számít a negyedik alkotmánymódosítás kapcsán – mondták a Népszabadság kérdésére kormányoldalról. Forrásunk úgy véli, hogy az Európai Bizottság valójában az időt húzza, a jelek szerint szeretné megvárni a negyedik alkotmánymódosítás vizsgálatának befejezésével az Európai Parlament, illetve az Európa Tanács monitoringbizottságának döntését. A Fideszben azt állítják: a balliberális többségben lévő uniós intézmények azt sulykolják, hogy Magyarországon veszélyben a jogállam, de a háttérben elismerik: „Magyarország demokrácia.”

Ezt a Tavares-jelentés sem vonja kétségbe, csakhogy azt is állítja, hogy a negyedik alkotmánymódosítással Magyarország átléphet közös európai értékeken. Mindenesetre a Fidesz a szokásos kommunikációját folytatja: egyfelől a nyilvánosságban megpróbálja bagatellizálni az ügyet, másfelől a nemzetközi baloldal és az ahhoz kapcsolódó nagytőke összeesküvéseként láttatni a történteket. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint a dokumentum tele van csúsztatásokkal, tárgyi tévedésekkel, ugyanakkor afféle politikai jelentés, hiszen „világosan lehet látni, hogy a szocialista, liberális, zöldpárti és az egyesült baloldali frakció az, amely támogatja”.

Rogán Antal frakcióvezető úgy fogalmazott: „Magyarországgal szemben tehát nem demokráciaeljárás és nem túlzottdeficit-eljárás, hanem rezsieljárás zajlik. Azért képviseli ezt a politikát Brüsszel, mert a bankok és nagyvállalatok oldalán áll.” Ami pedig Mesterházy Attila brüsszeli útját érinti, a Fidesz-frakcióvezető azt kérdezte: az MSZP elnöke „kinek az érdekét képviseli ott? Kiálltak-e ma a szocialisták Brüsszelben a rezsicsökkentés mellett?” Nos, amellett ugyan nem, de a Tavares-jelentés elfogadása ellen igen. Mesterházy Attila leszögezte: bár a jelentés nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt támadja, maguk nem támogatnak semmit, ami a magyar embereknek kárt okozhat. Ezért a szocialista európai parlamenti frakció a dokumentumban szereplő esetleges szankciók miatt nem szavazza meg a jelentést.

Andor László magyar EU-biztos a Népszabadságnak mindezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az országot érintő kritikákat nem Budapestről fűtik, és még csak nem is a baloldal; ezek alapját nem az „unortodox” gazdaságpolitikai lépések indokolják, hanem az aggályosnak vélt alapjogi intézkedések. Andor leszögezte: hiába sulykolja a Fidesz, az EU nem alkalmaz kettős mércét Magyarországgal szemben.

Hasonlóképp fogalmazott kérdésünkre az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz is. Azt mondta, nem tud semmilyen „Magyarország elleni globális baloldali összeesküvésről”, és Orbán Viktor sem tett neki említést hasonlóról korábbi találkozóik alkalmával. „De félretéve a tréfát: Orbán Viktor tehetséges politikus, akinek különös képessége van arra, hogy a számára kényelmetlen kérdések elől kitérjen azzal, hogy felfúj maga körül dolgokat. De ez sem menti meg attól, hogy előbb vagy utóbb válaszolnia kelljen az Európai Bizottság és más testületek konkrét, Magyarországot érintő kérdéseire. Elismerem Orbán politikai és pártvezetői képességeit, de időről időre államférfiként kellene viselkednie” – mondta Martin Schulz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.