Körmendy-Ékes Judit a médiahatóság élén?

Lejárt a határidő a hétvégén, amíg a szakmai szervezetek javaslatot tehettek a miniszterelnöknek a médiahatóság új elnökére. Információink szerint Orbán Viktor hamarosan megteszi javaslatát Áder Jánosnak.

A nemrégiben módosított médiatörvény alapján a miniszterelnöknek új típusú jelölési eljárást kellett indítani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki posztjára, miután április közepén elhunyt Szalai Annamária.

Az Európai Parlament nyomására a hatóság elnökét már nem a miniszterelnök, hanem javaslatára az államfő nevezi ki. A miniszterelnöknek pedig egyeztetnie kellett szakmai szervezetekkel is. Mint azt korábban is jeleztük, a miniszterelnök egyeztetési kötelezettségére vonatkozó törvényi passzusok olyan „puhán” lettek megfogalmazva, hogy azok igencsak nagy szabadságot biztosítanak Orbán Viktornak. Valójában nincs kötve ahhoz, hogy azt terjessze fel az államfőnek, akit a szervezetek többsége támogat.

A szakmai szervezetek által javasolt személyek nevét nem hozták nyilvánosságra, kivéve Majtényi Lászlóét. Őt a MÚOSZ jelölte. Politikai és szakmai körökben ugyanakkor Koltay Andrást, a Médiatanács tagját tartják a legesélyesebbnek. Ő korábban az MTV-t felügyelő kuratórium tagja volt, szakterülete a médiajog.

Ugyancsak esélyesnek tartják Böröcz Istvánt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóját, bár egyesek szerint ő nem felel meg az elnökkel szemben támasztott törvényi feltételeknek. Az lehet ugyanis az NMHH elnöke, akinek van felsőfokú jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi végzettsége, és legalább ötéves, a médiaszolgáltatások vagy a sajtótermékek hatósági felügyeletével, vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlata.

Majtényi Lászlót a Fidesz egészen biztosan nem fogadja el. A MÚOSZ szerint Majtényi eddigi életútjával is igazolta alkalmasságát, ombudsmanként és a korrupció ellen fellépő ORTT-elnökként már bizonyította pártatlanságát, megakadályozta például a kereskedelmi televíziók indokolatlan törvényi díjcsökkentését, s eredményesen kiállt a Sláger, illetve a Danubius rádiók pályáztatás nélküli frekvenciahasználat-hosszabbítása ellen. A Neo és a Class FM rádiók botrányos pályáztatása, a két nagypárt megegyezése elleni tiltakozásul mondott le az ORTT-elnökségről, a Fidesz részéről ezért sem élvezhet támogatást.

Szakmai körökben a megfelelő végzettség és gyakorlat alapján a posztra alkalmasnak említik Körmendy-Ékes Juditot, az előző médiahatóság, az ORTT egykori elnökét, Szabó László Zsoltot, az MTVA vezérigazgató-helyettesét, Rozgonyi Krisztinát, aki korábban a Nemzeti Hírközlési Hatóságot vezette, László Gézát, az Antenna Hungária volt vezetőjét és Vass Lászlót, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektorát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.