Portik-ügy: Mindenkit átvert a rendőrség?

Újabb frontokat nyitottak a pártok egymással szemben a hét végén, miután a rendőrség több mint harminc kommandós bevetésével Hódmezővásárhelyen őrizetbe vette a Generál Média cégcsoport egyik társtulajdonosát, H. Jánost, és legalább még egy, a PestiSracok.hu portál információja szerint két személyt. Célkeresztben volt a cég másik társtulajdonosa, H. Endre is, ám ő az akció idején külföldön tartózkodott.

Rendőrségi források hallgatnak az elrettentő erejű rendőri erő bevetésének indokáról. Nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy a rajtaütés része a múlt nyáron több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben letartóztatott Portik Tamás elleni nyomozásnak. Nem zárható ki, hogy az ügy egy közönséges csalás, amely egy a Generál Médiának átadott iskola felújításával van összefüggésben, amelyért a cég internetes hirdetéssel fizetett.

Az iskolát végül nem újították fel, viszont a sajtóhírek szerint jelzáloggal terhelték. Egy másik lehetséges ok a nyomozásra a nemrég újra az érdeklődés középpontjába került Kósa-videó, amelyről már 2010-es felbukkanásakor is tudható volt, hogy Portik Tamásnak köze lehet hozzá, ám most úgy tűnik, nemcsak neki, a Generál Médiának is.

Bár a cégiratokban semmi nyoma, piaci források és Portik ismerői egybehangzóan állítják, hogy a vállalkozás a 90-es évek illegális olajügyeiről elhíresült Energol egykori igazgatójának az érdekeltsége, de legalábbis befolyása volt a cégcsoportban, melynek egyes tagjai szlovákiai, illetve Seychelle-szigeteki érdekeltségűek. Nagy valószínűséggel azonban a Seychelle-szigeteki cégpapírokat sem Portik jegyzi, már ha valóban ő áll a magyar online szórakoztatópiac legnagyobb magánkézben lévő cégcsoportja mögött.

Dokumentálható nyoma csak annak van, hogy Portik fia 2007–2009 között kapcsolatban állt a Generál Média cégcsoporttal, amelynek egyebek között Budapesten, az V. kerületi Galamb utcában is volt irodája. Azért van jelentősége a Galamb utcai címnek, mert a köztévé szerint ott készült az a Kósa Lajos debreceni polgármestert korrupcióval vádló videofelvétel, amelyet kevéssel a 2010-es választások előtt tettek fel ismeretlenek a YouTube videomegosztóra.

Később Kósát a felvételen megvádoló Rónai Attila azt állította (és állítólag a rendőrségi vallomásában is az szerepel): Portik és két NBH-s tiszt kényszerítette hazugságra. A rendőrség akkor (2010 tavaszán) el is rendelte a nyomozást, ám később felfüggesztette azt. Akkoriban az egész magyar sajtó úgy tudta és azt írta, mondta, mutatta, hogy a felvétel még 2007-ben készült. A múlt héten a köztévé viszont előhúzott egy új dokumentumot, miszerint a zsaroló videó 2010-ben, a Portik–Laborc-találkozó után másfél évvel készült, és hogy Rónai rendőrségi vallomásában is ez áll.

Ezt bizonyítandó a híradó idézte Rónai szavait a videóról, miszerint „…hét éve dolgozom a ... cégnél…” A híradó közlése szerint Rónait 2003-ban vették fel a felvételen megnevezett vállalathoz, a felvétel tehát hét évvel később, 2010-ben készült. E szerint viszont 2010 tavaszán a rendőrség – és mindenki más, aki az ügyben hivatalosan megszólalt – átverte az egész magyar sajtót, mindenkit. Mivel kicsi a valószínűsége, hogy a különböző lapok, internetes portálok és televíziók munkatársai ugyanattól a forrástól tájékozódtak volna, több rendőrnek, rendőri vezetőnek és politikusnak is egyformát kellett „hazudnia” ahhoz, hogy minden médiumban ugyanaz a valótlanság jelenjen meg. Ha ez így történt, az már felér egy összeesküvéssel. De hogy nem derült ki mindmáig?

Felvetődhet persze, hogy esetleg a Rónai rendőrségi vallomásával kapcsolatos, most előkerült dokumentum tartalmaz valótlanságokat. Nem ez lenne az első kiszivárgott hatósági irat a Portik-ügy kezdete óta, amelynek a valóságtartalma valamilyen okból vagy érdekből megkérdőjeleződik. A PestiSracok.hu tavaly megszellőztette annak a maffia-bűncselekményekért elítélt férfinak a vallomását, aki a hírek szerint kulcsszerepet játszott a Portik ellen most folyó eljárás megindításában. A rendőrség hamisítványnak minősítette a formailag szabályos jegyzőkönyvet, ám nem indított eljárást annak kiderítésére, kik éltek vissza az NNI „Portik-ügyben eljáró részlegének” a nevével.

Az internetes lap az első rész után nem közölt további részleteket a vallomásból. Az MSZP már a múlt hét közepén bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt, amiért a párt maffiabaloldalt emlegetett a Portik-ügy kapcsán. Több nyilatkozatukban is kijelentették – a párt elnöke és a párt szóvivője egyaránt –, hogy a Laborc-ügyben nincs takargatnivalójuk, de a Fidesz eddigi manipulációinak folytatását megakadályozandó teljes nyilvánosság mellett kell az ügyet kivizsgálni. A Fidelitas azonban még a hét végén is folytatta a maffiabaloldalozást.

Ám a pénteki rendőrségi akció után már a szocialisták is támadásba lendültek: Lázár János magyarázatát várják, hogy milyen kapcsolatban állt hódmezővásárhelyi polgármesterként a Generál Médiával és Portik Tamással. A felszólításra eddig Hódmezővásárhely főjegyzője válaszolt, aki cáfolta, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással, és politikusok megfigyelésére, lehallgatására adott volna megbízást bárkinek is.

Portik Tamás és ügyvédje a bíróságon az előzetes letartóztatás elrendelésekor
Portik Tamás és ügyvédje a bíróságon az előzetes letartóztatás elrendelésekor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.