Akciós áron kínálják a feleslegessé vált MiG-eket

Nyilvános, egyfordulós pályázaton hirdette meg ismét a hadrendből kivont MiG–29-es vadászgépeket a magyar honvédség, illetve a HM egyik cége.

A most közzétett kiírás szerint összesen huszonnégy vadászgépet (tizennyolc MiG–29B és hat MiG–29UB) kínálnak eladásra, illetve a hozzájuk tartozó, huszonegy darab RD–33 típusú tartalék hajtóművet. Az ajánlatokat június 14-ig várják, a pályázati csomag közel kétszázezer forintba kerül. 

A HM nem először próbál megszabadulni a feleslegessé vált vadászgépektől, korábban nyolc vasmadarat kínáltak eladásra, ezekre nyolc érdeklődő jelentkezett ugyan, de érvényes ajánlatot egyikük sem tett.

A Honvédelmi Minisztérium a gépek sikertelen értékesítése után azt javasolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV), hogy a gépeket nyilvános értékesítési formában hirdessék meg újra, és engedélyezzék, hogy az egyes repülőgépekre külön-külön, minimálár megkötése nélkül is vételi ajánlatot lehessen tenni. Lapunk kérdésére a szaktárca ezzel kapcsolatban leszögezte: a minimálár kikötésétől való eltekintés nem jelenti azt, hogy „a magyar állam vagy a Honvédelmi Minisztérium mindenáron szeretne megszabadulni a repülőgépektől, ez a lehetőség ugyanakkor nagyobb mozgásteret biztosít a gépek értékesítésekor”. A mostani pályázati kiírás azért csúszott, mert azt csak érvényes értékbecslés birtokában lehet megtenni, a legutóbb megszerzett szakvélemény érvényességi ideje viszont időközben lejárt. Az értékesítést politikai okok is nehezíthetik, hiszen nem elég, hogy a gépeket speciális tevékenységi engedéllyel rendelkezők vásárolhatják csak meg, de egy szerződés értelmében az oroszok előzetes hozzájárulása is szükséges hozzá. A HM előtt ráadásul nem ismert, hogy az orosz fél milyen belső döntéshozatali mechanizmus és indokok alapján dönti el, hogy megadja-e hozzájárulását a konkrét, pályázaton kiválasztott „vevő” vonatkozásában, vagy sem.

Az elsőkörös kiírásban a nyolc gépért még összesen minimum 3,5 milliárd forintos ajánlatot várt a magyar állam, most a huszonnégy vadászgépre és a hozzá rendszeresített huszonegy hajtóműre minimálár megkötése nélkül lehet közös vételi ajánlatot tenni, amely értelmében egy sikeres és érvényes pályázó esetén (legalább) bruttó 9,8 milliárd forint bevétellel számolnának. Arra a kérdésünkre, hogy a HM-nek van-e „B terve” arra az esetre, ha most sem kelnek el a gépek, a szaktárca azt felelte: jelentős érdeklődés tapasztalható, így a minisztérium az MNV döntése alapján „mindenképpen jelen vagy más eljárásban” értékesíteni fogja a repülőgépeket.

Addig is a MiG-ek a kecskeméti repülőbázison várják további sorsukat. A szaktárca tájékoztatása szerint tárolásukkal kapcsolatos költség csak abban az esetben merül fel, ha alkalomszerűen mozgatni kell őket a vontatókkal, az állagmegóvás állításuk szerint nem jár kimutatható költséggel. Ez utóbbi, vagyis érdemben kimutatható költség a repülőeszközök tárolásakor jelentkező JET A–1 repülőpetróleum hajtóanyag elfolyásából, elpárolgásából, elszennyeződéséből, illetve repülésre alkalmatlanná válásából adódik csak – tette hozzá a tárca, kiegészítve azzal, hogy az erre vonatkozó leltár során feltárt hiány összege elérte a két és fél millió forintot. 

Huszonnégy orosz vadászgépet árulnak
Huszonnégy orosz vadászgépet árulnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.