Földosztásra készülnek a nemzeti parkban?

Immár politikai síkra terelődött egy váratlanul fölmondott, mintegy hárommilliárd forintos beruházás elmaradása a Hortobágyon – legalábbis ezt jelzi Szabó Imre szocialista parlamenti képviselő föllépése, aki az ügy hátteréről Fazekas Sándor agrárminisztertől vár válaszokat kérdéseire.

Az előzményekről röviden: a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait az idén a Hortobágyi Nemzeti Park vette át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, és az elmúlt hetekben kiderült, hogy az új vezetés visszamondott egy tízmillió eurós – azaz mintegy hárommilliárd forintos – költségvetésű, európai uniós LIFE-projektet. A hivatalos indoklás szerint a program átgondolatlan volt, és vállalhatatlan jogi kockázatokat rejtett magában, ezért kellett lemondani róla. Szabó Imre ezzel szemben azt állítja: mindez összefüggésben lehet azzal, hogy a génmegőrző kht. által művelt 16 ezer hektár földből 6-8 ezer hektárnyi terület különböző családi vállalkozásokhoz kerülhet hasznosításra.

S hogy ez miképpen kapcsolható össze a visszamondott LIFE-projekttel? A politikus szerint úgy, hogy ha az intézmény által művelt terület nagysága jelentősen csökken, akkor csökken a földalapú és egyéb támogatások összege is, ennek következtében – számításai szerint – a kht. elesik körülbelül 500 millió forint bevételtől, s nem lesz pénze az említett uniós programhoz szükséges önrész kifizetésére. A várható hortobágyi földosztás kapcsán Szabó közölte: „Az elmúlt év botrányai bebizonyították, hogy kik jutnak ilyenkor újabb területekhez: fideszes tetőfedők, műkörmösök, ácsok és fuvarozók, olyanok, akiknek közük sincs a mezőgazdasághoz, de Orbán Viktor és a Fidesz jó barátai.” Szerinte a földterületek szétosztását szolgálta a génmegőrző tulajdonosi jogainak átadása is, hiszen – mint megjegyezte –„így könnyebben tudják majd átjátszani az értékes területeket a haveroknak”.

A politikus bírálta, hogy – értesülései szerint – igazgatóhelyettes lett a kht.-nél a nemzeti park vezetőjének, Szilágyi Gábornak a felesége, mert szerinte ez összeférhetetlen. Kifejezte kifogásait azzal kapcsolatban is, hogy a projekt lemondása miatt nem valósulnak meg fontos természetvédelmi célok a pusztán.

A politikus állításairól szerettük volna megkérdezni Szilágyi Gábort, de a nemzeti park igazgatója megkeresésünkre nem reagált. Később az alábbi levelet juttatta el tudósítónkhoz:

"A HNP Igazgatóság 2013. február 28. óta gyakorolja a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait. Március 1-én Dr. Szabó Csabát bíztam meg a cég ügyvezetői teendőinek ellátásával, aki a meglévő gazdasági mellett két további, gazdálkodási, turisztikai-marketing igazgatóhelyettes kinevezéséről döntött. Feleségem, Sárosi Eleonóra igazgatóhelyettesi kinevezése nem összeférhetetlen azzal, hogy én vagyok a cég tulajdonosi joggyakorló szervezetének igazgatója. Ez utóbbi állítás részletes indoklását - amennyiben a jogi részletek felkeltik érdeklődését - az alábbiakban olvashatja:

A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló MNV Zrt. 2013. február 28. napján megbízási szerződést kötött a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, amelyben a Társaság alapítói jogait 2013. február 28-ai hatállyal a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságra ruházta át. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, illetve a képviseletében eljáró Szilágyi Gábor igazgató csak és kizárólag az ügyvezető személyéről dönt, és gyakorol felette munkáltatói jogokat. Az Alapító Okirat szerint minden más munkavállaló felett a munkáltatói jogkör teljes körű gyakorlása - ideértve azt is, hogy bárkivel az igazgatóhelyettesi munkakör ellátására munkajogviszonyt létesítsen -  az ügyvezetőt illeti meg. Az Alapító Okirat összeférhetetlenségi szabályai – melyek összhangban vannak a gazdasági társaságokról szóló hatályos törvénnyel – az alapító közeli hozzátartozóját csak a társaság feletti könyvvizsgálati tevékenység ellátásából zárják ki összeférhetetlenség miatt, más feladatok ellátásából nem.

A közszolgálati törvény oldaláról vizsgálva sem áll fenn összeférhetetlenség. Ez a helyzet akkor állna elő, ha a Hortobágyi Nonprofit Kft-nél igazgatóhelyettesi munkakört ellátó közeli hozzátartozójával Szilágyi Gábor mint kormánytisztviselő irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne. Az Alapító Okirat nem ad lehetőséget az alapítói jogokat ellátó Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak arra, hogy a Hortobágyi Nonprofit Kft. bármelyik munkavállalóját irányítsa, felügyelje, ellenőrizze vagy elszámoltassa, így ez a lehetőség az alapítót képviselő Szilágyi Gábor részére sem biztosított, vagyis ezáltal a közszolgálati törvény szerinti összeférhetetlenség fogalmilag kizárt. Szakmai kérdéseivel kérem várja meg a miniszteri választ."

Budai Gyula megígérte

„A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar termőföldet megvédje a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben. Várhatóan olyan modern földtörvény születik, amely a helyben élőket, a mezőgazdasággal hivatásszerűen foglalkozó gazdálkodókat, gazdákat fogja elsődlegesen előnyben részesíteni” – idézte a távirati iroda szerdán Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát.

 

Elmarad a természetvédelmi fejlesztés
Elmarad a természetvédelmi fejlesztés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.