A miniszterelnököt egyelőre lehet gyávának és tolvajnak, elődjét meg beteges hazudozónak minősíteni. Jogerős bírósági döntés szól arról is, hogy közszereplőnek tűrnie kell a „hazug”, a „hazaáruló” vagy akár „légköbméterünk miniszter” jelzőt is. De az ügyészség szerint még az is belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, ha egy hatóság vezetőjéről az internetről letöltött képei felhasználásával erotikus – akár ízléstelen – montázsokat készítenek. Az azonban kérdéses, hogy az alaptörvény április 1-jén hatályba lépett negyedik módosítása után mi lesz a helyzet.

Az új szabályozás szerint ugyanis „a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére”, miközben nehezen vitatható, hogy a „tolvaj” vagy a „beteges hazudozó” fordulat, illetve egy karikatúra vagy fotómontázs egyaránt alkalmas lehet az érintettek becsületének csorbítására.

Az Alkotmánybíróság (AB) az elmúlt húsz évben elég jól körülírta, miként lehet kényes egyensúlyt kialakítani a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság – mint egymással ütköző alapjogok – között. A testület szerint „a véleménynyilvánítási szabadság csak kisebb mértékben korlátozható a közhatalom gyakorlóinak védelmében”.

Az AB leszögezte azt is, hogy „kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és a helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága, valamint az, hogy a polgárok bizonytalanság, megalkuvás, félelem nélkül vehessenek részt a politikai és társadalmi folyamatokban, a közéletben”.

A strasbourgi emberi jogi bíróság szerint a közszereplést vállaló személyeknek el kell viselniük, hogy a sajtó és a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben. Ezt az álláspontot az alkotmánybírák is osztották. Sőt szerintük a „szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi”, és „helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt”.

„A szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület, jó hírnév azonban az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet” – jelezte egyik határozatában az AB. Közszereplők estében viszont a határok tágabbak, és a bíróságoknak az alkotmánybírósági határozatokon – s részben a strasbourgi ítéleteken – alapuló eddigi gyakorlata alapján egyértelmű, hogy sokszor a sértő, gyalázkodó, a közszereplő becsületének megsértésére alkalmas megnyilvánulások esetében sem marasztalták el a sértő felet.

Csakhogy az alaptörvény negyedik módosításának hatálybalépésével a 2011 előtt hozott alkotmánybírósági határozatokat semmisnek nyilvánították. Ezekben a döntésekben olyan alkotmányjogi tételeket fogalmaztak meg, amelyek alapvetően meghatározták a bírói gyakorlatot, és ezek hiánya Majtényi László alkotmányjogász, korábbi adatvédelmi biztos szerint önkényes és kiszámíthatatlan ítéleteknek nyithat utat.

Majtényi felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályozás önellentmondást hordoz, mert az alaptörvény egyrészt deklarálja a véleménynyilvánítás szabadságát, másrészt korlátozza is, hiszen annak gyakorlása nem irányulhat a nemzet, a közösségek emberi méltóságának megsértésére. Ezért úgy látja, hogy a véleményszabadság csak az eddig megszokottnál szűkebb kereteken belül érvényesülhet, és könnyen lehet, hogy például a „hazaáruló”, a „hazug” vagy az „impotens miniszter” jelzők használata miatt a bíróság elmarasztaló ítéletet is hozhat.

Kevéssé pesszimista Fleck Zoltán jogszociológus, aki pár éve konkrét ítéleteken keresztül vizsgálta, miként érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségi jogok védelme. Akkor hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának állásfoglalására, amely szerint a vélemény, a bírálat, az értékelés csak akkor alapoz meg személyiségi jogi igényt, ha a „kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lekicsinylő, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata okoz sérelmet”.

Érdekes egyébként, hogy korábban a Fővárosi Ítélőtábla a „legzüllöttebb figura” kifejezés miatt elmarasztaló ítéletet hozott, a „hazaáruló” viszont átment a teszten. Ugyanakkor előfordult, hogy másodfokon elutasították a „náci” és „rasszista” jelzők használata miatt benyújtott keresetet. Másokat viszont nem illik betegnek minősíteni, mert az hamis tény közlése, vagyis tényállítás. Hasonló volt a helyzet a „leállatozással”, így az efféle fordulatokkal – például a „csótányozással” – érdemes lehetett csínján bánni, miközben az efféle kijelentések a közbeszéd részét képezik.

Fleck – miközben bizonyos ellentmondásokra, például egyes, sértőnek vélt kifejezések nem kellően árnyalt megítélésére már korábban is felhívta a figyelmet – úgy véli, a véleményszabadság korlátait illetően alapvetően nem változik a helyzet. Az ilyen ügyekben többé-kevésbé kialakult az ítélkezési gyakorlat, amely csak részben alapult az AB most semmissé nyilvánított határozatain.

A jogszociológus ezért valószínűnek tartja, hogy a bíróságok a szólásszabadság határait jelentősen nem szűkíthetik. Szerinte akkor sem, ha ez az alaptörvény módosításából esetleg kiolvasható lenne, mert a hazai szabályozás változása a strasbourgi fórum ítéleteit biztosan nem befolyásolja. Ha pedig a magyar állam nem akar sorozatosan pert veszteni – tette hozzá –, erre a szempontra mindenkinek érdemes lesz ügyelnie.

Betiltják Petőfit?

Az alaptörvény egy másik módosítása kapcsán Majtényi László kijelentette: a fél magyar irodalmat, a hazafias költészet számos gyöngyszemét be kellene tiltani, mert április 1-jétől a szólásszabadság korlátját jelenti, hogy senki nem sértheti meg a magyar nemzet méltóságát. „Mi a magyar most? – Rút sybarita váz” – idézte az alkotmányjogász Berzsenyit, aki ezzel egy régi itáliai város elpuhult, tivornyázó lakóira utalt. Vörösmarty pedig azt írta: „Neve szégyen, neve átok: / Ezzé lett magyar hazátok”. Petőfi is könnyen nemkívánatos szerzővé válhat, mert ekként fogalmazott a magyar nemzetről: „Élt egy nép a Tisza táján, / Századokig, lomhán, gyáván”.

Értelmezési kérdés lesz, mi a közérdek

Jövő márciusban lép hatályba az új polgári törvénykönyv, amely szerint „a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja”. Ez újabb értelmezési kérdéseket vet majd fel, hiszen tisztázni kell például azt, hogy milyen esetekben lehet a méltányolható közérdekre hivatkozni. Például egy választott tisztségviselő kocsmai balhéjának vagy zavaros pénzügyeinek nyilvánosságra hozatala minősíthető-e közérdeknek? Másfelől felvetődik: hozhatnak-e a választók felelős döntést akkor, ha nem tudnak egy jelölt viharos magánéletéről, gyanús kölcsöneiről? Érdekes lesz, hogy a bíróság ilyen kérdésekben miként foglal állást, s vitatott esetekben mi történik majd Strasbourgban. Emellett nyilván vita lesz arról is, mi a szükséges és arányos mérték, s a személyiségi jogok mely szelete korlátozható, illetve mikor következik be az önmagában is nehezen meghatározható emberi méltóság esetleg még kevésbé megfogható sérelme. (L. K.)