Dugába dőlt a busztender

Igazi magyar gazdasági kabarévá vált a Budapest környéki buszjáratok üzemeltetőváltása. A szaktárca a BKV által végzett feladatot a Volánbuszra testálta, de az nem tudja azt ellátni, ezért visszaadná alvállalkozásba a BKV-nak, amely azonban nem adott megfelelő ajánlatot saját maga „kiváltására”.

A Népszabadság információi szerint nem érkezett érvényes ajánlat a Volánbusz agglomerációs buszjáratok üzemeltetését célzó alvállalkozói tenderére. Úgy tudjuk, egy kisebb vidéki buszos cég mellett a BKV adott be pályázatot, de egyiküknek sem sikerült maradéktalanul megfelelni a feltételeknek. A fővárosi önkormányzat közlekedési cége például nem tudta összeszedni a kért 50 darab buszvezetői önéletrajzot. A sofőrök ugyanis attól tartottak, hogy a listán szereplők automatikusan átkerülnek majd a Volánbuszhoz.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly decemberben döntött arról, hogy május elsejétől átadja az agglomerációs járatok üzemeltetési jogát az állami tulajdonban lévő Volánbusz Zrt.-nek, amelynek se elég járműve, se elég embere nem volt a feladatra. A cég sebtében három pályázatot is hirdetett autóbuszbérlésre, -vásárlásra, illetve a mindezek finanszírozását szolgáló 7,7 milliárdos bankhitelre, a tendereket azonban szakmai hibák miatt vissza kellett vonni. A Volánbusz hiába környékezte meg a BKV-t, hogy átmeneti megoldásként buszokat béreljen, a fővárosi cég nem állt kötélnek.

Ekkor új tendert hirdettek, de ezúttal nem buszokat, hanem szolgáltatást vásároltak volna a 2013. május 1-je és 2014. január 31-e közötti időszakra. A társaság már szinte bárkivel bármilyen járműre szerződött volna, csak időben álljanak forgalomba. A jelenleginél 35-40 százalékkal kisebb teljesítményre kértek ajánlatot. A szakszervezeti vezetők szerint ekkora járműparkkal az érintett kilenc Budapest környéki településen (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós, Törökbálint) a jelenlegi 15 perc helyett óránként jártak volna a buszok.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter találkozóra hívta Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, valamint az érintett cégek – Volánbusz, Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV – vezérigazgatóit. A felek végül azzal álltak fel az asztaltól, hogy a BKV indul a tenderen. A BKV olyan üzletet szeretett volna kötni, ami némi nyereséget is hozott volna a szűkös konyhájára, azonban jó esetben is csak a jelenlegihez hasonlatos feltételek és díjtételek mellett folytathatták volna ugyanazt a tevékenységet. A menedzsment végül a szakszervezetek hathatós közreműködésével „érvénytelen” pályázatot adott be, így a tender eredménytelenül zárult.

Mindezek után a Volánbusznak immáron semmi esélye nincs határidőre átvenni és üzemeltetni az agglomerációs buszjáratokat. S ezen az sem változtat, hogy március végén új busztendert írt ki. Ebben az elsőnél több, 106 szóló- és 61 csuklós, alacsony padlós jármű szállítására kért ajánlatot. Ha lesz egyáltalán jelentkező, akkor óvatos becslések szerint legkorábban jövő év elején állíthatják forgalomba az új járműveket.

A Volánbusz a felhívásban kikötötte, hogy az üzlet csak akkor köttetik meg, ha a minisztériumtól valóban felhatalmazást kapnak a buszjáratok átvételére. Ehhez viszont a tárcának meg kell állapodnia a fővárossal a vonalak átadásáról. Lapunk információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ hajlana a megegyezésre. Ennek érdekében egységes regionális menetrend és tarifarendszer kidolgozására tett javaslatot a minisztériumnak. Május elsejétől viszont – bár semmilyen feltétel nem adott – a Volánbusz veszi át a főváros környéki buszjáratokat. S rögtön vissza is adja üzemeltetésre a BKV-nak. A fővárosi cég egyelőre csak remélni tudja, hogy a jelenlegivel megegyező feltételek mellett.

Fővárosi helyzetkép: elmennek egymás mellett
Fővárosi helyzetkép: elmennek egymás mellett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.