Nem az elnevezésen múlik a tartalom

Még javában zajlanak az egyeztető tárgyalások a hallgatói szerződésekről az új felsőoktatási államtitkár, Klinghammer István és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetősége között, ám nap mint nap jelennek meg új információk, amelyek mind az enyhítés irányába mutatnak.

Egyszer Klinghammer István nyilatkozik úgy, hogy az állam által finanszírozott hallgatóknak elég lenne csak a képzési idejüknek megfelelő időt magyarországi munkavállalással tölteni, ami praktikusan azt jelentené, hogy a diploma megszerzése utáni 20 év alatt így csak 3–6 évet kellene itthon dolgozni, másszor pedig a HÖOK képviselői beszélnek arról –miként tették azt tegnap az Indexnek –, hogy lényegében megszűnne a hallgatói szerződés.

Eközben mindenki hallgat arról, hogy Magyarország lényegében annak az uniós eljárásnak a lezárására vár mind a mai napig, amely azt hivatott eldönteni, hogy a hallgatói röghöz kötés nem ütközik-e uniós alapelvbe, jelesül a szabad munkaerő-áramlás jogába, mint ahogy arra korábban a magyar Alkotmánybíróság korábban már utalt is. Ez ugyanis új alapokra helyezhetné esetleg a negyedik alkotmánymódosítás néven elhíresült jogszabályhalmazt, amelynek keretében a kétharmados parlamenti többség az alaptörvényben rögzítette azt a lehetőséget, hogy a diákoknak, tanulmányaik finanszírozásáért cserébe, bizonyos ideig itthon kell dolgozniuk.

AHÖOK létérdeke, hogy valamiféle látványos eredményt érjen el, máskülönben aligha tudna életszerű magyarázatot adni arra, miért is hagyta cserben mindazokat a szervezeteket – ezek közül is elsősorban a Hallgatói Hálózatot (HaHa) és az Oktatói Hálózatot –, amelyekkel együtt tavaly decemberben még egységesen föllépve követelte maga is a hallgatói szerződések rendszerének eltörlését. Ennek az alaptörvénybe emelése után azonban a HÖOK kifarolt a többi szervezet mögül, és továbbra is a tárgyalóasztalnál maradt, gyakorlatilag ugyanazzal az érvrendszerrel, mint amit már a kormánnyal a közoktatás terén megállapodást kötött Pedagógusok Szakszervezetétől megismerhettünk: így legalább van esélyük beleszólni abba, hogy milyen legyen a kész szabályozás.

A HÖOK most azt hirdeti, hogy sikerül érdemi változásokat elérnie, igaz, a végleges állapot a tárgyalások lezárulta előtt még nem rögzíthető. Kétségtelen azonban, hogy a hallgatói szerződés esetleges megszűnése látványos elmozdulás lenne, igaz, lényegi változást nem, legfeljebb csak szimbolikusat jelentene. Ugyanis így nem szerződés szentesítené a „hallgató dolgozza le a képzési költségeit” alapelvét, hanem az egyetemek hallgatói nyilvántartási rendszerein keresztül (Neptun, ETR) válna követhetővé, kire vonatkoznak majd a magyarországi munkavállalásra szóló kötelezettségek. Ehhez kedvezmények társulnának: így az Index szerint azoknak, akik a második félév végéig otthagynák az egyetemet, a korábbi elképzelésekkel szemben mégsem kellene fizetniük. A jelenlegi hallgatói szerződések alapján annak, aki a megszabott időn túl is külföldön dolgozik, egy összegben kellene visszafizetnie a képzési költséget. Klinghammer Istvánék azt javasolják, hogy 15 év legyen a visszafizetés futamideje, s a költségekre kamatot nem számolnának fel, csak a tőkerészt indexálnák az éves infláció mértékével. Beleszámítana a hazai munkavégzésbe a regisztrált munkanélküliként eltöltött idő is. Az egyelőre nem végleges, hogy ha valaki egy félévnél hosszabb ideig munkanélküli, annak ezt az idejét másfélszeres vagy kétszeres szorzóval számítsák-e be. Az Index közlése szerint a kormány családpolitikáját erősítené az a terv, hogy ha valaki három gyermeket vállal, mentesülne a visszafizetés alól.

Füzessi Károly, a Hallgatói Hálózat aktivistája a Népszabadságnak elmondta: a HaHa továbbra is elutasítja a hallgatói szerződés minden formáját, akkor is, ha azt épp másképp hívják. A HaHa szerint a kormány továbbra sem az okokat, hanem a következményeket akarja kezelni. Hozzáteszi: az informatikai rendszeren keresztül nyomon követni a hallgatók diploma utáni mozgását gyakorlatilag lehetetlen. De nem is ez a fő baj. Füzessi Károly szerint a kormánynak nemcsak azt kéne mérlegelnie, hogy a hallgatói szerződés megosztó-e vagy sem – sokak szerint ugyanis a társadalom többsége támogatja –, hanem az intézkedés várható társadalmi hatásait kellene tanulmányoznia.

– Mert bár hivatalos felmérések nincsenek arról, mennyire elfogadott a röghöz kötés a hallgatók körében, azok viszont, akiket érint, elmennek más országba. A legjobb gimnáziumok végzősei közül egész évfolyamok jelentkeznek külföldi egyetemekre. Az elmúlt két évben drasztikusan csökkent a magyarországi felsőoktatásba jelentkezők száma. Erről kizárólag a kormány oktatáspolitikája tehet – mondja, hozzátéve, hogy átnevezve is kontraproduktív lesz az intézkedés, hiszen csak adminisztratív eszközökkel akarja itthon tartani a fiatal diplomásokat. – Egy munkaerő-piaci, költségvetési és társadalompolitikai problémát próbál meg kizárólag a felsőoktatáson belül, büntetés kilátásba helyezésével orvosolni, holott a kérdés valóban égető, de ilyen intézkedésekkel nem lehet megoldani. Fel kéne tenni azt a kérdést is: vajon hogyan érzi majd magát, milyen munkát képes végezni az a diplomás munkavállaló, aki kizárólag visszafizetési kötelezettség miatt marad az országban. A büntető politika helyett az ösztönző politikára kéne fektetni a hangsúlyt – fejti ki. Szerinte az is probléma, hogy az egész rendszer az orvosképzés miatt alakul így: ez ugyanis a legdrágább képzés, és valójában az onnan kikerülő végzetteket akarja az amúgy alulfinanszírozott pályán tartani a kormány, elkerülve ezzel a szakemberhiányt. Ennek, tegyük hozzá, oka lehet az is, hogy a Fidesz–KDNP annak idején, ellenzékből, a leghatározottabban utasította el a rezidensek itthon maradásának ösztönzését szolgáló terveket.

Csak annyit kell majd itthon dolgozni, mint amennyi a képzési idő volt?
Csak annyit kell majd itthon dolgozni, mint amennyi a képzési idő volt?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.