Gumigyári idegharc

Semmibe veszik a munkavállalói érdek-képviseleti alapjogokat a Hankooknál, ahol a szakszervezeti tagok titkolják tagságukat , mert félnek a retorzióktól – állítja Székely Tamás, a VDSZ elnöke.

A Hankooknál a szakszervezetek – nem kis részben sztrájkfenyegetéssel – a fizikai munkások számára öt és fél százalékos alapbéremelést értek el az idén, míg a szellemi dolgozók átlagosan öt százalékkal többet vihetnek haza, még sincs munkabéke a dél-koreai gumigyártónál – állítja Székely Tamás. A Magyar Vegyipari, Energia ipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke szerint a vállalkozás a fizetések esetében meghátrált, a szakszervezet ellen viszont az elnök szerint bosszúhadjáratot hirdetett.

Székely azt állítja, hogy a szövetség alelnökét, aki a sztrájkbizottság vezetője volt, az előzetes bejelentés ellenére sem engedték be a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási üzemébe, mondván: a munka törvénykönyve rá nem vonatkozik. Álláspontja szerint ez nem igaz, mert az Mt. szerint a „szakszervezet képviseletében eljáró, munkaviszonyban nem álló személy, ha a szakszervezetnek a munkáltatóval munkaviszonyban álló tagja van, a munkáltató területére beléphet”. Egyetlen korlát: a „munkahelyen való tartózkodás során a munkáltató működési rendjére vonatkozó szabályokat meg kell tartani”.

Székely végül bejutott, de úgy tapasztalta, hogy a cég emberei a gyárban folyamatosan figyelemmel kísérték a mozgását, és igyekeztek feljegyezni, kivel és miről beszélt. Ezzel önmagában nem lenne baja, hiszen neki nem tudnak ártani, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy a társaság folyamatosan próbálja ellehetetleníteni az érdekképviselet működését. Szerinte a közelmúltban például mondvacsinált okokra hivatkozva szüntették meg egy szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát, akivel a meghallgatása során állítólag még azt sem közölték, hogy ellene a munkaköri kötelezettségeinek vélelmezett megszegése miatt fegyelmi eljárás folyik.

A szakszervezeti tagdíjat külön szedik be, hogy ne tudjon róla a munkáltató
A szakszervezeti tagdíjat külön szedik be, hogy ne tudjon róla a munkáltató

Ennél is súlyosabbnak tartja a VDSZ elnöke, hogy a Hankook listázza a szakszervezeti tagokat. Emiatt az érdekképviselet lemondott arról a lehetőségről, hogy a szervezett dolgozók tagdíját a fizetésből a cég vonja le, azt inkább maguk szedik be. A tagnyilvántartást közjegyzőnél helyezték letétbe, így abba a munkáltató nem tekinthet be, és senkinek sem kell félnie az esetleges retorzióktól.

Székely kifogásolja azt is, hogy a gumigyár vezetői akadályozzák a szakszervezeti tisztújítási folyamatot. Most folynak a választások, s bár ennek kapcsán beszélt a cég HR-vezetőjével is, az érdekképviselet plakátjait mégis rendre eltávolítják, és igyekeznek korlátozni a tagokkal való találkozás lehetőségét. Megtiltották például, hogy a munkaközi szünetet töltő dolgozókkal a pihenőhelyiségben találkozzanak, mondván, az érdekképviselet munkaidőn kívül keresse a kapcsolatot. Igen ám, de a cég a dolgozókat a műszak végeztével bérelt buszokkal szállítja el, és akkor már esély sincs arra, hogy az érdekképviselet emberei bárkivel is találkozzanak.

Igaz – ismeri el a VDSZ elnöke –, hogy az ebédlőt nem minősítették „tiltott övezetté”, de ott túl sokan vannak, s a helyiséget bekamerázták. Az anonimitásukat őrizni kívánó szakszervezeti tagok körében ilyen feltételekkel a szakszervezet Székely szerint nem folytathat érdemi tevékenységet.

Mindezek miatt a VDSZ a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárához fordult, jelezve, hogy a Hankooknál a választott tisztségviselőiket megfigyelik, a szabad szervezkedési jogot korlátozzák. Székely sajnálatosnak tartja, hogy a munkavállalói érdek-képviseleti alapjogokat éppen a magyar kormány egyik stratégiai partnere veszi semmibe.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy mindezzel kapcsolatban megkeresték a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségét is. Ha ez sem elég – tett hozzá –, készek arra, hogy felhívják a Hankook gazdasági partnereinek figyelmét is arra: a cég a szakszervezetekkel nem kíván az uniós normáknak és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) követelményeinek megfelelő munkaügyi kapcsolatot fenntartani. Székely szerint ez kínos lenne, mert a cég Európában neves autóipari vállalatok beszállítója.

– A Hankook Tire vezetősége megdöbbenését fejezi ki a szakszervezet igaztalan vádjaival kapcsolatban – így reagált a cég a VDSZ elnökének nyilatkozatára. Hangsúlyozták: működése során a vállalat mindig betartotta és betartja a vonatkozó törvényeket és rendelkezéseket. A vezetőség szerint mindig prioritásként kezelték a dolgozók életminőségének folyamatos javítását, ennek bizonyítéka az évenkénti béremelés, a juttatási csomag, valamint a dolgozóknak térítésmentesen nyújtott meleg étkeztetés, szállás és munkába szállítás. A fentieken kívül a Hankook semmilyen formában nem kívánja kommentálni a szakszervezet vádaskodását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.