Tőkésék az adatgyűjtéssel a Fidesznek "fizethetnek"

A Tőkés László nevéhez köthető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) olyan adatokat gyűjt egy átfogó konzultáció keretében, amelyek hasznára lehetnek a kormánypártnak a jövő évi választások előkészítésében – értesült a Népszabadság. EMNP-s forrásunk szerint az adatgyűjtés a jövő héten indul.

A felmérés során az alanyok szociális viszonyaira, politikai-társadalmi helyzetére, problémáira vonatkozóan is gyűjtenek adatokat, ám a lapunk birtokába került kérdőív szerint főleg az iránt érdeklődnek majd, hogy az erdélyiek miként viszonyulnak a Fidesz és Orbán Viktor nemzetpolitikájához, az egyszerűsített honosításhoz, valamint szándékukban áll-e szavazni. Ugyanakkor a kérdőívezésnek gyaníthatóan célja a mozgósítás is. A dőlt betűvel szedett részek utasításokat tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy az EMNT-aktivistának mikor és hogyan kell összekötnie a magyar állampolgárságot a parlamenti választásokkal:

„Amennyiben nem igényelte még az állampolgárságot vagy az útlevelet, az EMNT-iroda azért van, hogy segítsen a papírok összeállításában. Adja meg a személyi adatait, és Ön helyett az űrlapot előkészítjük, és visszajövünk. Elmondjuk a választásokról szóló információkat.” A kérdőívezőnek föl kell ajánlania azt is, hogy segít a választási regisztráció lebonyolításában.

Lapunk megkereste az EMNP vezetőit is az ügyben. Gergely Balázs, a demokrácia-központok koordinálásával megbízott alelnök nem cáfolta a konzultáció tényét, de hosszabb távollétére és tájékozatlanságára hivatkozva Toró T. Tibor pártelnökhöz küldött tovább.

Ő azonban nem válaszolt lapunk többszöri megkeresésére sem. Tőkésék vélhetően a konzultáció adataival „fizetnek” a Fidesznek, amiért a kormánypárt kiemelt partnerként kezeli az EMNT-t, és lehetővé tette számára, hogy a demokráciaközpontok révén tagtoborzásra használja az egyszerűsített honosítási folyamatot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöke szerint egyértelmű, hogy a honosítottak adatbázisát átadták az EMNP-nek.

– Olyanok jelentkeztek nálunk, akik az állampolgársági esküt követően kormányablaknál próbálták átvenni lakcímkártyájukat és anyakönyvi kivonatukat. Azt a választ kapták, hogy az irataikat átadták a demokrácia-központnak, onnan majd megkapják – fejtegette lapunknak Szabó Ödön. Az RMDSZ politikusa kérte, hogy a szövetség is kézbesíthesse az iratokat annak a negyvenezer Bihar megyei magyarnak, akinek ingyenesen segítettek a honosítási dosszié összeállításában. – Jövő heten tárgyalunk a kérdésről, de előrebocsátanám, hogy máris nyitottságot tapasztaltam Magdó János kolozsvári főkonzul részéről – tette hozzá.

Az RMDSZ főtitkára szerint „durván visszaélnek az emberek bizalmával”, hiszen az állampolgárságot igénylők nem azért osztják meg személyi adataikat a magyar kormánnyal, hogy az továbbadja. Kovács Péter kérdésünkre elmondta: a szövetség is tudomást szerzett az EMNP konzultációjáról, amely „összefüggésbe hozható a magyarországi választásokkal, amennyiben ebben az időszakban minden politikai akciónak köze van a jövő évi választásokhoz”.

– Ami minket illet, ismét csak azt tudom mondani, hogy nagyon nagy veszélyt rejt az erdélyiek számára, ha a kampányban a magyarországi pártok nekifognak „felszántani Erdélyt északról délre és keletről nyugatra” – fűzte hozzá a főtitkár.

Forrásunk aggályosnak nevezte, hogy miközben az Országgyűlés kormánypárti többsége egy egyéni képviselői indítvánnyal – állítólag a külhoni magyarokra leselkedő veszélyek miatt – eredetileg titkosítani akarta a honosítottakra vonatkozó információkat (utóbb Potápi Árpád visszavonta ezt), addig az EMNT vezetői regionális, sőt esetenként település szerinti felbontásban közzéteszik az adatokat. Emlékeztetett, hogy Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: az elmúlt két évben 120 ezer erdélyi magyar ember kapta meg a magyar állampolgárságot, a friss magyar állampolgárok több mint fele pedig Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Szatmárnémetiből és Székelyudvarhelyről kerül ki.

Magyar állampolgársági esküre jelentkezők Kőbányán
Magyar állampolgársági esküre jelentkezők Kőbányán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.