Fodor Gábor hídszerepre tör, Bokros elakadt

Néhány héten belül hivatalosan is megalakul a Magyar Liberális Párt (MLP), amely az egykori SZDSZ-szavazók és az érdemi képviselet nélkül maradt liberálisok megnyerését tűzi ki célul.

Fodor Gábor (képünkön) volt szabad demokrata pártelnök és oktatási, majd környezetvédelmi miniszter a Népszabadságnak nyilatkozva korábban azt mondta: a kormányváltás elengedhetetlen, ehhez azonban meg kell mozdítani az érdemi képviselet nélkül maradt liberális tömegeket is.

„Voltak erre való próbálkozások, párt- és egyesületkezdemények, de egyik sem volt kellően potens. A baloldalon láthatóan nagy a tülekedés, de egyetlen érdemi erő sincsen, amely a liberális értékeket kompromisszum nélkül képviselné. Ezért kell egy liberális párt. Türelmesen vártam, de nem csinálta meg senki. Ezért vállalom fel én. A magyar liberalizmusra akarok építeni Deák Ferenctől és Kossuth Lajostól Bibó Istvánon át Göncz Árpádig vagy épp Tölgyessyig. Az SZDSZ értékeire is alapozni fogunk, azzal együtt, hogy tudomásul vesszük: a párt történetének végére pont került. Új fejezetet kell nyitnunk” – fogalmazott Fodor Gábor.

Értesüléseink szerint a volt SZDSZ-elnökre elsősorban egyfajta hídszerepben számítanának az ellenzéki oldalon, mondván, korábbi fideszes kötődései és kapcsolatrendszere okán könnyebben tudná amolyan mediátorként a két oldal, vagy akár az évekre „bebetonozott” vezetők és a jelenlegi ellenzék irányítói között megtalálni a kiegyezési pontokat. Az biztos, hogy Fodorék friss, új, a liberális értékek mellett kiálló arcokkal alapítják majd meg az új pártot, többségük a politikai térben még nem ismert, de a gazdasági és kulturális életben már mérhető teljesítményt mutató fiatal „újpolitikus”.

Eközben a Szabadságért Alapítvány közreműködésével (ennek a szervezetnek is Fodor a vezetője) megkezdődött az MLP programjának kidolgozása is. A Népszabadság megszerezte a dolgozat egyik első változatát, ebből egyebek mellett az derül ki, hogy a liberálisok az adórendszert illetően más állásponton vannak, mint a „demokratikus ellenzéki oldal” többi képviselője.

A baloldal által szorgalmazott progresszív adózás helyett ők „valódi egykulcsos adót: szektorsemlegesen, valamennyi jövedelemre” szorgalmaznak az MLP programjában. A populista ígéretek kikerülése érdekében a forint árfolyamának egyoldalú euróhoz kötését javasolják. A programvázlatban a minél kisebb és decentralizált állam, a deprivatizáció leállítása és szabad piaci versenyhelyzet megteremtése, egy több-biztosítós, de vizitdíj nélküli egészségügyi és újra többpilléres nyugdíjrendszer is szerepel.

Ugyancsak a lapunk birtokában lévő dokumentum szerint az MLP terveiben szerepel a teljes jogegyenlőség (így például a melegek házasságának elismerése) és a romákkal szembeni pozitív diszkrimináció kiszélesítése is.

Az MLP zászlóbontása mellett viszont némileg megtorpanni látszik Bokros Lajos volt pénzügyminiszter (jelenlegi MDF-es EP-képviselő) pártalapítása. Korábban úgy lehetett tudni, hogy Bokros március 15-én, legkésőbb április második felében jelenti be a szabadelvű-konzervatív új formáció megalakítását.

A párt hátterét a Szabadság és Reform Intézet adja, illetve adta volna; utóbbi szervezet ügyvezető igazgatója, Kerék-Bárczy Szabolcs viszont februárban szakított Bokrossal. A volt Los Angeles-i főkonzul lapunknak megerősítette a szétválás tényét, hozzátéve: stratégiai és módszertani különbségek merültek fel kettejük között a párt megszervezését illetően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.