Problémák a mindennapos testneveléssel

Az iskolák negyedének komoly gondot okozott a mindennapos testnevelés bevezetésének már az első üteme is – derül ki abból a kormány számára készített jelentésből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma készített. A lapunk birtokába került jelentés többek között a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, illetve az Oktatási Államtitkárság országos felméréseire épül.

Az intézmények háromnegyede szerint a bevezetés első üteme megfelelően sikerült, de az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a fennmaradó 25 százalék, ahol problémák vannak, ezres nagyságrendű iskolát jelent. Ezeken a helyeken a mindennapos testneveléshez az infrastrukturális és a személyi feltételek nem adottak, és ezen az állapoton csak rontani fog, hogy évről évre több évfolyamra vonatkozik az előírás. „Valamennyi adatközlő forrás egyetért a következőkkel: a nagyobb arányú, de felmenő rendszerű bevezetés során is komolyabb problémák fognak mutatkozni az infrastruktúra (nem csupán tornaterem, hanem a higiénés körülmények tekintetében is) és a pedagógusellátás területén.” Jellemző adatok: 457 településen nincs tornaterem, 1684 település nem rendelkezik uszodával, holott a NAT a diákok teljes körére kötelező úszásoktatást ír elő.

A pedagógus-többletigény kielégítése nem csak ezeken a településeken probléma. A következő tanévben „heti 60 ezer tanóra többlettel kell számolnunk, ami – feltéve, hogy a jelen tanév 30 ezer többletórája továbbra is megoldható a jelenlegi finanszírozási keretek között – a következő tanévtől heti 30 ezer többletfinanszírozást igénylő tanórát, a jelenlegi és várható munkaidő-számítási paraméterek mellett mintegy 1350 teljes pedagógus-álláshelyet jelent” – állapítja meg a tanulmány. A jelenlegi finanszírozási keret kitétel arra utal, hogy a „mindennapos testnevelés bevezetéséhez 2012 szeptemberében a központi költségvetés – tudatosan – semmilyen bérjellegű vagy dologi hozzájárulási többletet nem biztosított”. Magyarul a 30 ezer többletórára a közoktatás ebben az évben nem kapott pénzt, és legfeljebb az újabb 30 ezer óra finanszírozásával számolnak, bár megjegyzik: „A pedagógus-életpályamodell finanszírozási kereteinek bevezetése a túlóra-kifizetéseket szükségtelenné teszi.”

Ez az információ viszont a pedagógus-szakszervezetekkel aláírt megállapodást helyezi érdekes megvilágításba. Ha ugyanis az életpálya bevezetése után nem akarják kifizetni a túlórákat, mert a pedagógusok maximális óraterhelésével, azaz 32 órával számolnak, akkor ez azt jelenti, hogy felrúgják a Pedagógusok Szakszervezetével, az Oktatási Vezetők Szakszervezetével és a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezettel kötött megállapodást. Mindez alátámaszthatja a megállapodást elutasító, sztrájkra készülődő érdekképviselet, a PDSZ aggályait. Emellett felmerül az a kérdés is, hogy ha a testnevelés esetében nem fizetik ki a túlórákat, akkor miért fizetnék ki a matematika-, magyartúlórákat?

Az emberi erőforrás azonban nem csak pénzkérdés, az anyag úgy számol, hogy a 2015–2016-os tanévre már 4050 teljes pedagógus-álláshely igénye merül fel, ez pedig „felsőfokú képzéssel nem biztosítható, hiszen a 2013 szeptemberében induló felsőoktatási első évfolyamok végzési dátuma a szükséges időpontnál későbbi”.

A mindennapos testneveléssel kapcsolatos problémák a jól finanszírozott és jól felszerelt iskolákat is érintik. Az elemzés ezt egy ilyen iskola példáján mutatja meg. Az adott intézményben, amely rendelkezik tornateremmel és tornázásra alkalmas udvarral, 28 osztály számára kell majd megszervezni a mindennapos testnevelést. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogyha a tornaterem napi nyolc tanórában üzemel (8.00-tól kb. 15.30-ig), akkor „naponta 20 osztálynak lesz olyan testnevelés tanórája, melyet a folyosón, a tanteremben vagy időjárástól függetlenül az utcán/ udvaron tölt, a legtöbb esetben tisztálkodási lehetőség nélkül”.

Tornaóra teremben, folyosón, udvaron, akár az utcán
Tornaóra teremben, folyosón, udvaron, akár az utcán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.