Áder János döntött: aláír

Áder János köztársasági elnök tegnap este az m1 Híradójában jelentette be: aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt.

Az államfő beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget. „Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” –fogalmazott.

Áder János eddig sem hagyott sok kétséget afelől, hogy így fog dönteni: utólag rekonstruálható, hogy már az alaptörvény-módosítás aláírásának tudatában tárgyalt kedden Németországban Angela Merkel kancellárral, illetve a német külügyminiszterrel.

Utóbbiak ugyanis, mint az kiderült, élesen bírálták az alaptörvény-kiegészítést, Angela Merkel például felszólította a magyar kormányt, hogy – idézzük – vegye komolyan az európai partnerek és Magyarország barátainak aggodalmait például az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése miatt. Guido Westerwelle külügyminiszter pedig azt tudatta, hogy a felek nyílt, ám de „bizonyos mértékig ellentmondásos eszmecserét folytattak egymással”. És ezek után persze az sem meglepő, hogy Áder János abban a médiatörvény esetében már megszokott szellemben nyilatkozott, hogy „német partnereit nem tájékoztatták kellő alapossággal”.

A kialakult helyzetben egy másik közjogi méltóság, Kövér László esete sem rengette meg a magyar államfőt: a házelnökkel való találkozóját ugyanis lemondta a bajor parlament elnöke, Barbara Stamm, aki nem törődött a diplomáciai fordulatokkal, hiszen közleményében így indokolta a megbeszélés elutasítását: a magyar alkotmány hétfői módosítása Németországban és az Európai Unióban „mély aggodalmat és vitát váltott ki a jogállamiság további fejlődését illetően”, ezért „a parlamentjeink közötti konstruktív párbeszéd” érdekében a módosítás nyomán felmerülő kérdések tisztázásáig „tanácsos” elhalasztani a találkozót. Stamm asszony egyébként a magyar kormánnyal szimpatizáló Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Áder János beszédéből arra lehet következtetni, hogy ő maga nem látott jogi lehetőséget arra, hogy elutasítsa a vétó jogát. Ez megegyezik a kormánypártok érvelésével, akik mindvégig egyértelműnek tartották, hogy a köztársasági elnök csak abban az esetben tagadhatja meg az aláírást, ha technikai jellegű kifogásai lennének a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatosan.

Ez azonban alapvetően szemben áll más neves alkotmányjogászok véleményével, köztük például a volt államfő Sólyom Lászlóéval, az Alkotmánybíróság első elnökéével, aki lapunkban megjelentetett cikkében amellett érvelt, hogy a negyedik alkotmánymódosítás végképp felszámolja a fékek és ellensúlyok rendszerét, és amelynek elfogadásával Magyarországon megszűnik a hatalommegosztás elve. Maga egyetlen lehetőségként értékelte azt, hogy Áder János megtagadja az aláírást.

Őt idézzük: „A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést. A végső döntés, az alaptörvény kötelező értelmezése pedig ma még az Alkotmánybíróság lehetősége és kötelessége mind a köztársasági elnök hatásköréről, mind pedig az adott alkotmánymódosítás alkotmányosságáról.”

Nos, Áder János így értelmezte hivatalát és hivatását. Annak ellenére tette ezt, hogy nemcsak a szűk szakmai nyilvánosság, hanem a tágabb közvélemény is az alkotmánymódosítás ellen érvelt: hétfő este, a módosítás elfogadásának napján egy-kétezer civil tüntetett a Várban azt kérve, hogy ne írja alá a jogszabályt, de a Sándor-palotáig már nem jutottak el: azt ugyanis a Terrorelhárítási Központ kordonokkal védte ellenük.

Most már csak az a kérdés, hogy mit szól majd mindehhez Európa. Várhatóan a júniusi plenáris ülésén fogadja el véleményét a velencei bizottság a magyar alaptörvény negyedik módosításáról – tudtuk meg az Európa Tanács tanácsadó szervezetének sajtóirodájától. A velencei bizottságot nemrég kérte fel Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára, hogy vizsgálja meg a hétfőn elfogadott módosításokat, s szerdán hasonló felkérés érkezett a magyar Külügyminisztériumtól is. Párhuzamosan az Európai Bizottság is végez jogi vizsgálatot, hogy a módosítások megfelelnek-e az uniós jognak és értékeknek. Ennek eredményét néhány hét múlva várják.

Az Európai Tanács ma kezdődő ülésén nincs napirenden Magyarország, de bárki felvetheti a „problémát”. Elképzelhető, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hozza szóba hazánkat az állam- és kormányfők tanácskozásának elején esetleg általánosabb, európai kontextusba helyezve. Erre kérte az EP-elnököt szerdán Stephen Hughes angol munkáspárti EP-képviselő, szocialista frakcióvezető-helyettes, illetve Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője.

Hughes szerdai felszólalásában közölte: Schulz esetleges beszédében el kellene ítélnie Magyarországot, amiért „aláássa az értékeinket”. Verhofstadt szerint – aki José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét is felszólította, hogy hozza szóba a tanácson a kérdést – ami ma Magyarországon történik, sérti az EU elveit. Megismételte: el kell indítani a hetes cikkely szerinti eljárást. Felhívta a figyelmet arra, ez az eljárás első körben elemzést és javaslatok megfogalmazását jelenti, nem szavazatmegvonást.

Mások mellett Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő is felszólalt a témában. A képviselőnő szerint a szocialista, kommunista, liberális és zöldpárti EP-képviselők „két éve temetik a magyar demokráciát, és a magyar demokrácia még mindig él”. Pelczné szerint ezek a képviselők csak általánosságokat mondanak, sosem konkrétumokat, mert tudják, hogy a magyar demokrácia nem sérül. A képviselőnő azt is közölte, „talán az önök informátorai azok, akik elindították a támadásokat a Fidesz székháza ellen, fiatalokat és hajléktalanokat használtak fel eszközül.”

Orbán Viktor kormányfő egyébként, a szokásoktól eltérően csütörtökön, a csúcs előtt tart majd sajtótájékoztatót, nemzetközi körben.

Áder János és Angela Merkel találkozója Berlinben
Hungarian President Janos Ader (L) is welcomed by German Chancellor Angela Merkel at the Chancellery upon his arrival in Berlin, March 12, 2013. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.