A baloldalnak vannak példaképei

A szókimondó, plebejus Nagy Attilára emlékeztek a szocialisták.

A diktatúrát nem az különbözteti meg a demokráciától, hogy hajnalban csönget az ÁVO, hanem az, hogy a demokráciában mindenki, még a kormány is kompromisszumkényszerben van, a diktatúrában viszont egy kisebbség akarata korlátlanul érvényesül. Nagy Attila színész, szocialista képviselő mondta ezt a ma is érvényes mondatot egyik parlamenti felszólalásában, a rendszerváltozás utáni első ciklusban.

Szocialista politikusok idézték őt a napokban Kecskeméten, arra emlékezve, hogy most lenne 80 éves. És arra irányítva a figyelmet, hogy a magyar baloldalt a rendszerváltozás után ilyen személyiségek hitelesítették. Nagy Attila 1956-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkástanács elnöke volt – e szerepvállalásáért 12 évre ítélték.

Négyet le is töltött belőle – 1961-ben szabadult. Egy ideig nem engedték vissza a színpadra, segédmunkásként dolgozott. Később is inkább a megtűrt, mint a támogatott kategóriába tartozott. Ez az ember 1990-ben a karanténba zárt, mindenfelől legyalázott MSZP-t választotta. Valószínűleg ugyanazért, amiért 1956-ban politikai szerepet vállalt: azt mondta, az igazi demokrata mindig a gyengék mellé áll.

1988 és 1990 közt a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője volt. Több mint 10 ezer bérletet vettek meg akkoriban a hírös városban. Nagy Attila többször emlegette: kezdeni kellene valamit ezzel a nagy szeretettel. Átgondolta, hogy azokban az időkben az MSZP soraiba álljon.

Miután döntött, akkor is őszinte volt. Kérdezték, bizakodó vagy kételkedő a rendszerváltás esélyeit illetően. Azt felelte: rövid távon kételkedő. Attól tart, az átmeneti időszakban torz lesz a demokráciánk, torz lesz a szabadságunk, mert „tele lesz szemét emberek hangoskodásával”. Ugyanaz a szókimondás volt ez, mint amikor 1956-ról szólva megkérdezték tőle: hitt-e a forradalom győzelmében? Azt felelte: rettegett a szovjet beavatkozástól. November 1-je után érezte, hogy borzasztó külső veszélyben van a forradalom. Mégis, míg a többiek a forradalom leveréséig viselték fennen a kokárdákat, ő november 4. után tűzte karjára a nemzetiszínű karszalagot.

Volt benne naivitás is: a rendszerváltozás után, bár rövid távon kételkedett, abban erősen hitt, hogy hosszabb távon a szabadság szép új világot hoz. Az Időutazás címet viselte az a konferencia, amelyet Nagy Attilát idézve rendeztek a szocialisták. Bács-Kiskun megyében 15 éve már, hogy róla elnevezett szavalóversenyt rendeznek középiskolásoknak. Szülőfalujában, Pácinban mellszobrot készülnek állítani neki. Elsősorban egykori reformkommunisták gyűltek össze – Géczi József, Tabajdi Csaba, Balogh László, Fritz Péter –, de jelen volt Simon Gábor és Lendvai Ildikó is. A baloldalnak szüksége van olyan példaképekre, akik úgy élték az életüket, hogy a legnagyobb sorsfordulók idején is kitartottak a baloldaliságuk mellett – ezzel indokolta az emlékezést Király József, az MSZP jelenlegi Bács-Kiskun megyei elnöke.

Tabajdi Csaba az első ciklus „amatőr” MSZP-s képviselőire emlékezett: Nagy Attila mellett Daróczi Zoltán professzorra – ők, ha megszólaltak a parlamentben, elhallgatott a kommunistázó hörgés. Nagy Attila ugyanis visszakérdezett: nekem mondjátok? Ti sajátítjátok ki ’56-ot, a demokráciát, a szabadságot, amikor én ott voltam? Mert a munkástanácsok tagjainak többsége baloldali volt, ahogyan az ’56-os forradalom elindítóinak, jelentős alakjainak zöme is, akik nem a szocializmus megdöntését, hanem a demokratikus szocializmus megteremtését szerették volna elérni.

Hiányzik Nagy Attila, és mindaz, amit képviselt, a mai baloldalnak is, nagyon. Nemcsak a szókimondása, az egyenessége, a plebejus értékrendje, a kikezdhetetlen személyisége, hanem az is, ahogyan – nyilván színészmesterségéből és -tehetségéből fakadóan is – meg tudta szólítani az embereket. A színházból hozott egy nagyon fontos módszert: minél több színésznek kell szerepet osztani! A politikában is úgy lehet megszüntetni a széthúzást, az intrikálást, ha minél több embernek adnak feladatot. Ha teljesítménykényszerbe hozzák az embereket.

Emlékkép
Emlékkép
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.