Ezek leglényegesebbike az úgynevezett kancelláriarendszer, csakhogy hiába ígért bármit a humánminiszter, már a parlament előtt van az alaptörvény újabb, immáron negyedik kiegészítése, amely rögzítené a kancellária-rendszert. De ez a valóban lényegi kérdés most eltörpül amellett, hogy lényegét tekintve megkezdődött a felsőoktatási intézmények már jó ideje kiszámítható „bedőlése”.

A felsőoktatási intézmények vezetői egyébként már hónapok óta beszélnek arról, hogy a drasztikus pénzelvonás miatt előbb-utóbb leépítésekre kényszerülnek. Orbán Viktor kormányának megalakulása óta 66 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. A kényszerű elbocsátásokat az ELTE Bölcsészettudományi Kara (BTK) kezdte, majd őket a Budapesti Corvinus Egyetem – ahol tegnap a hallgatók élőlánccal vették körbe az épületet – követte. Az ELTE vezetése – ahogy azt Fábri György rektorhelyettes közölte – az elbocsátandók névsorának összeállításába nem szólt bele, azt a dékán döntötte el. Az elküldendők közt van mások mellett például Tverdota György, Margócsy István irodalomtörténész, Nádasdy Ádám, Kálmán László nyelvész. Ez kiverte a biztosítékot a hallgatóknál, hiszen sok diák épp miattuk ment az ELTE-re.

Vita indult arról, hogy milyen szempontok alapján rúgnak ki egy oktatót. Lapunknak korábban Kálmán László nyelvész azt nyilatkozta, a legkevésbé a minőség volt a szempont. Az Oktatási Hálózat korábban úgy tudta, a dékán „emberiességi” szempontok alapján próbálta a névsort összeállítani, vagyis azokat bocsátotta el vagy küldte fizetés nélküli szabadságra, akik elérték már a nyugdíjkorhatárt, illetve az ELTE-n kívül valahol főállású alkalmazottak. „Ha egyszer nincs pénz, akkor nincs pénz, akkor a diákok és a szüleik szavazták volna meg, hogy legyen tandíj minden felsőoktatási intézményben, akkor most lenne pénz a fizetésemre” – így fogalmazott Nádasdy Ádám a Klubrádióban arra a felvetésre, hogy olyan tanárok kirúgásával, mint ő, a hallgatók járnak rosszul.

– A mai magyar felsőoktatást az a közmegegyezés működteti, amely szerint az állam méltánytalanul alulfinanszírozza az oktatót, cserébe azonban nem támaszt konkrét és objektív teljesítménykövetelményeket. Az oktatók többségének nem elég a családfenntartáshoz a jövedelme, cserébe azonban nincs blokkolóóra a tanszékeken, nincsenek teljesítménycélok, és nincs teljesítményalapú bérelem a rendszerben. Az oktatók szabad kapacitásaikat kutatási, piaci tevékenységre fordítják, és pályázatokból, vállalati megbízásokból, nemzetközi és hazai projektekből, szaktudásuk piaci értékesítéséből igyekeznek kiegészíteni jövedelmüket – fogalmaz a Népszabadságnak egy a területet jól ismerő szakértő. Szerinte az egyik legnagyobb probléma az, hogy az oktatói munka minőségét nem mérik. – Az oktatói minőséget ma a tudományos aktivitáson keresztül mérik, miközben ez csak közvetetten hat az oktatási teljesítmény minőségére – mondja, hozzátéve: attól még, hogy valaki sokat publikál, aktív a tudományos életben, elismert akadémikus, nem biztos, hogy jól tudja átadni a tudását 18–23 éves fiatal embereknek. Arra reagálva, amit Kálmán László nyilatkozott lapunknak, azt mondta: „az egyetem valóban kontraszelekcióra épül”. – A tanszékvezetőt a kollégák, a dékánokat a tanszékvezetők, a rektort a dékánok választják. Ez a helyzet a status quók kialakulásának, a kölcsönös lekötelezettségnek kedvez – mondja. Szerinte viszont tévedés az a logika, hogy az egyetem ne védené az oktatóit. – Mást sem tett az elmúlt három-négy évben. Előbb állították le a konferenciákat, előbb halmoznak fel szállítói tartozásokat, előbb racionalizálják a működésüket, semmint hogy megváljanak oktatóiktól. A mostani helyzet jelzi azt, hogy valóban nincs tovább. A dékánok, rektorok dilemmája az, hogy elbocsátanak embereket azért, hogy a maradéknak tudjanak bért fizetni, vagy senkinek nem tudnak fizetni – összegzi a helyzetet.

A nehéz helyzetben, amelyben egyre több intézmény roggyan meg, az a kérdés, hogy milyen szempontok alapján válik meg az egyetem az oktatóktól. – Az intézményvezető rektor, a dékánok elsődlegesen abban érdekeltek, hogy fenntartsák a működőképességet, jobb időkben bízva, amelynek ígéretét plusz 23 milliárd forint formájában a kormány be is lengette. A nyugdíjazás ez ügyben segített a konfliktusmezőn, hiszen eggyel kevesebb frontot kellett megnyitni. Nyilvánvalóan az alacsony óraterhelésű, kevés hallgatót elérő, de relatíve költséges oktatói állományt lehet hatékonyan leépíteni. Ez pedig jellemzően az idősebb, tudományos fokozattal, komoly tapasztalattal rendelkező oktatók körében van jelen – próbál magyarázatot találni az ELTE-t érintő leépítésekkel kapcsolatban.