Együttműködés: megnevezik az ellenzéki jelölteket

Egyelőre kevés az igazán vitás pont az ellenzéki pártok között a „Szövetség a Változásért” tárgyalássorozaton, amelyet eredetileg az MSZP hirdetett meg tizenkilenc témában. A tárgyalásokon több ellenzéki erő vesz részt, az MSZP-n kívül az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a MSZP képviselteti magát, az egyeztetéshez csatlakozott több kisebb párt és civil szervezet is.

Igaz, az Együtt 2014 mozgalom egyelőre csak a közjogi kérdésekkel kapcsolatosan hajlandó egyeztetni. A közös pontok megtalálása ettől függetlenül folyamatosan – bár kétségtelenül egyre kisebb közérdeklődés mellett – zajlik, legutóbb például az önkormányzatiságot érintő kérdésekről tárgyaltak a felek, de párhuzamosan zajlik többek között az Európa- és külpolitika, illetve a fenntartható fejlődés átbeszélése is.

A közjogi és alkotmányossági tárgyalásokon a résztvevők egyetértettek többek között abban, hogy új alkotmány kell, de a jogállamot már ezt megelőzően haladéktalanul helyre kell állítani: kimondani például a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, tisztességes választási rendszert alkotni, helyreállítani a független intézmények demokratikus működését és az önkormányzatiságot, ismét teljessé tenni az Alkotmánybíróság hatásköreit.

Utóbbi testület kapcsán egyetértettek abban is, hogy a jövőben alkotmánybíró nem lehet sem jelenlegi, sem volt országgyűlési képviselő. Az ügyészséget egyetértően a kormány alá rendelnék, és visszaállítanák a négy korábbi ombudsmant. A foglalkoztatáspolitikai tárgyaláson már jelen volt a Magyarországi Munkáspárt 2006, megfigyelőként pedig a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Polgári Mozgalom a Köztársaságért és a Thomas Mann Egyesület is.

A tárgyalások során abban egyetértettek a felek, hogy elkerülhetetlen a munka törvénykönyvének és a közszférát érintő jogszabályoknak a felülvizsgálata, az érdekképviseletek megerősítése. Növelnék az álláskeresési járadék idejét és mértékét, megőriznék a minimálbér kézhez kapott reálértékét. A gazdaságpolitikai kerekasztal – amelyen a Vállalkozók Szövetsége is jelen van – abban már megállapodott, hogy tisztességes piaci versenyre, a szociális partnerekkel való érdemi egyeztetésre, az EU-integráció erősítésére és az eurózónához való csatlakozás feltételeinek fokozatos megteremtésére van szükség.

Kiemelt cél a munkahelyteremtés, az adópolitikában pedig gyökeres fordulat kell: meg kell szüntetni például a tranzakciós illetéket, illetve azt a nagy összegű spekulációs pénzmozgásokra kell kivetni. Visszaszorítanák a készpénzforgalmat, egységes kulccsal vetnék ki a társasági adót, fókuszált kis- és középvállalkozói támogatási rendszert építenének ki. Az Együtt 2014 nemrég mutatta be saját gazdaságpolitikai programját, kérdés, hogy ezt mikor és milyen formában gondolják összehangolhatónak a baloldali csomaggal. A nemzet- és magyarságpolitika kérdéseiben is formálódnak a közös pontok. Az már jól látszik, hogy az ellenzékiek a nemzetpolitika részének tartják többek között a szegénység elleni küzdelmet, a romák társadalmi integrációját, a közbeszéd gyűlölettartalmának csökkentését, és a hatékony nemzeti érdekérvényesítést az unióban.

A külhoni magyarsággal kapcsolatban támogatják és jogos igénynek tartják a kulturális, önkormányzati-közigazgatási és területi autonómiáinak megteremtését. Az állampolgárság és a szavazati jog esetében is érvényesíteni kívánják azt az alapelvet, hogy szerzett jogot nem vesznek vissza, de a szavazati jog esetében a nemzetközi példák figyelembevételével annak tartalmáról és részleteiről további egyeztetéseket tartanak szükségesnek a tényleges társadalmi támogatottsággal rendelkező külhoni magyar szervezetek képviselőivel. A Demokratikus Koalíció ezzel kapcsolatban a tárgyalásokon azt képviselte, hogy a külhoni magyarok választójogával nem ért egyet, de az együttműködés érdekében nem kívánja ezt a kérdést kiélezni.

Az oktatással kapcsolatban is széles a közös platform, minden résztvevő egyetértett abban, hogy az egész életen át tanulás elvét és gyakorlatát vallja. Növelnék az oktatás forrásait, és mindenképpen visszaállítanák a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget, de egyértelművé tették azt is: hatalmi pozícióban eltörölnék a hallgatói szerződéseket. Az MSZP vezetése eredetileg elképzelt menetrendjében még a regisztrációs kampány is helyet kapott, ennek elmaradása miatt a választásokon induló jelöltek megnevezése és a listaállítás is némileg előrébb csúszhat: akár november-december környékén meglehet a „baloldali unió” névsora. Jelen pillanatban ugyanis az látszik valószínűbbnek, hogy az MSZP a baloldali ellenzéki pártok vezető erejeként alkot majd külön tömböt és ez a baloldali blokk köthet majd valamilyen választási szövetséget az Együtt 2014 körül formálódó – egyelőre még kérdéses erejű – pólussal.

Apa és fia, Bárándy Péter az Együtt 2014, Bárándy Gergely az MSZP képviseletében
Apa és fia, Bárándy Péter az Együtt 2014, Bárándy Gergely az MSZP képviseletében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.