Az új földesuraknak mindent szabad?

Minden jel arra mutat, hogy engedély nélkül vágat fát más erdejében, természetvédelmi területen Orbán Ráhel barátjának családja.

Gépek segítségével, szisztematikusan folyik az engedély nélküli fakivágás a csabdi Tiborcz Lovas Klub mellett. Ezt az erdőt 157 hektárnyi szántó övezi, ami tavaly a Nemzeti Földalapkezelő bicskei állami földbérletpályázatán kelt el húsz évre. A nyertes Tiborcz Eszter, aki a testvére annak a Tiborcz Istvánnak, aki Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányának, Orbán Ráhelnek az udvarlója, a helyiek szerint vőlegénye. Tiborcz István egyébként a Közgép leányvállalatának, az E-OS Innovatív Zrt.-nek az igazgatósági tagja. A harmadik testvér, Tiborcz Péter 2006 és 2010 között a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke volt, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója.

Visszatérve az erdőhöz: a hetek óta folyó gépi irtás során nagy mennyiségű akácot vágtak ki, rönkfával megrakott tíztonnás pótkocsis szállítmányok hagyták el Csabdit – a két település a lovastanya mellett ér össze. Egy mázsa rönkfa ára a piacon ma 2000-2500 forint. Megkerestük a Pest Megyei Kormányhivatalt, hogy kért-e bárki engedélyt a fakivágásra az erdészeti igazgatóságtól a 0600-ás helyrajzi számon nyilvántartott erdőre. A válasz: nem.

A helyszínen hetek óta dolgozó munkások kérdésünkre azt közölték, hogy Tiborczék bízták meg őket a fakivágással – a helyszínen lévő, tízmilliós értékű munkagépeket is ők bocsátották a rendelkezésükre. A jelek szerint a munkások vélhetően nincsenek bejelentve: azt mondják, a kitermelt fa fejében végzik a munkát, vagyis az a fizetségük. Hozzáértők szerint a valóság inkább az lehet, hogy a gallyakat kaphatják meg munkájuk fejében, míg a felszeletelt fatörzsek a megrendelőt illetik. Névtelenséget kérő helyi gazdák azt nehezményezik, hogy a jómódú Tiborczék „lopják a fát”, miközben a bíróságok gyorsított eljárásban tárgyalják és küldik börtönbe fakivágásért a környékbeli fatolvajokat.

Az 1,6 hektáros erdő egyébként nincs a kivágásra megbízást adó Tiborcz család tulajdonában, és nem is állami terület – a lapunk birtokában lévő tulajdoni lap tanúsága szerint közel két évtizede vették meg más magánszemélyek. A tulajdoni lapon az erdőművelési ágon felül ez áll: Natura 2000, európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű terület. Vagyis vélhetően éppen a köznyelvben védőerdőnek nevezett területet irtják a Tiborcz lány által elnyert állami tulajdonú szántók között. A fakitermelés területétől karnyújtásnyira fekszik a Tiborcz Lovas Klub, amely a Tiborcz család tulajdona.

A munkagépek tulajdonlására és a fakitermelésre vonatkozó kérdéseinket több módon is megpróbáltuk eljuttatni a családhoz. A lovastanya e-mail címére küldött megkereséseinket a kiszolgáló rendre visszadobta. Telefonon utolértünk a lovastanyán egy hölgyet, kérdéseinket elmondtuk neki, de senki nem reagált. E-mailt küldtünk Tiborcz Istvánnak az E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-nél megadott címére. Titkárnője azt a választ adta, hogy külföldön tartózkodik. Titkárnőjét kérdeztük Tiborcz István magáncégéről, az ES Hungary Kft.-ről is, de erre vonatkozóan nem tudott felvilágosítással szolgálni. Nos, a húszas éveiben járó fiatalember és édesapja tulajdonában és vezetése alatt álló társaság – amelynek fő tevékenysége évekig a temetkezés volt, mára pedig az egyéb gazdasági szolgáltatás és a támogatott gabonafélék termelésén túl a sertés-, juh- és kecsketenyésztés – telephelye ugyancsak a Tiborcz-tanya, ahol Tiborcz Eszter is él.

Nagy mennyiségű akácot termeltek ki
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.