Állami lesz a vakcina is

A hazai oltóanyaggyártásban is átveszi az állam a vezető szerepet. Információink szerint a kormány rábólintott Balog Zoltán humánminiszter javaslatára: így a nemzeti vagyonkezelő és a jelenlegi gyártó, az Omninvest közös céget alapít, amelyben az államnak többsége lesz.

Az Omninvest esetleges államosításával hosszú, támadásokkal teli időszak érhet véget. A cég 1995 óta gyártja itthon az influenzavakcinát. A társaságot még az Antall- és a Boross-kormány fogadta el az állam fő partnerének, de a szocialista kormányok is bőven költötték rá a pénzt. Közismertté akkor vált a ciprusi bejegyzésű Omninvest, amikor a madárinfluenza-vakcinát tőle rendelte meg a Gyurcsány-kormány több milliárd forintért. Aztán a kormány még be is fektetett: Gyurcsányék 2006-ban testre szabott pályázattal kétmilliárd forintot adtak fejlesztésre abban a reményben, hogy a – várhatóan a Közel-Keletre eladható – madárinfluenza-oltások bevételének 14 százalékát megkapva jelentős haszonhoz juthat az állam. Az így szerzett bevétel utóbb a befektetés tíz százalékát sem érte el. Az Omninvest azóta folyamatosan támadások kereszttüzében áll, elsősorban az átláthatatlan tulajdonosi szerkezete és a Fidesz offshore-ellenes kampánya miatt.

Influenza elleni védőoltás
Móricz Simon 2011.01.26. Digitális 2011. január 26. Influenza védőoltás. illusztráció. Fotó: Móricz Simon

Átalakították tavaly júniusban a cég tulajdonosi szerkezetét, valószínűleg éppen az offshore-vádak ellensúlyozása érdekében. E tranzakcióval az Omninvest egy Romániában bejegyzett új cég tulajdonába került, amelyen öt magyar ügyvezető osztozott egyenlő arányban. A cégadatok szerint 2012 márciusától az Omninvest Oltóanyag-termelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. mellett Nagy Dezső Attila is tulajdonos a vakcinát ténylegesen gyártó Omninvest Development Kft.-ben.

A második Orbán-kormány hivatalba lépése után nem sokkal vizsgálatot indítottak az Omninvestnek nyújtott kétmilliárdos juttatás felhasználása miatt. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2011-ben végül feljelentést tett a cég ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. A Kehi azt állapította meg, hogy az Omninvest jogszabályba ütköző módon használta fel a számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forintos támogatást. Az Omninvest Kft. képviselői vitatták, hogy hibáztak volna, de még a Kehi-vizsgálat vége előtt visszafizették a kétmilliárd forintot és annak kamatait. Másfél éve a Kehi kabinetfőnöke, Bőcz Sándor lapunknak azt nyilatkozta: indítványozták annak a hosszú távú szerződésnek a felülvizsgálatát, amelyet az Omninvest Development Kft.-vel kötött az állam. Mást azonban – arra hivatkozva, hogy a jelentésük bizalmas tartalmú – nem mondott.

Lapunk úgy tudja: 2011 végén az Omninvest kereste meg a szaktárcát azzal, hogy segítség nélkül képtelen az állammal kötött korábbi szerződését teljesíteni. Azt kérték, hogy ennek hiányában az influenzavakcina gyártására és a beszállításra az állam jelöljön ki más szervezetet, cégük ugyanis az elmúlt két évben fokozatosan ellehetetlenült. A baj akkora volt, hogy a 2012-es vakcinák legyártásához már finanszírozási előlegre volt szükségük a kormánytól. Ezt megkapták, és a szokásos 1,3 millió adag oltást szeptember elejére a kijelölt hatósági raktárakba szállították.

Úgy tudjuk, hogy a „vakcinagyártási probléma” megoldására az emberi erőforrások minisztere több javaslatot is készített a kormánynak. Ezek keretében azt is vizsgálták, hogy új oltóanyaggyártó bázist hoznak létre, de az legalább három-négymilliárd forintba került volna. Olcsóbbnak látszott tehát, hogy közös céget alakítsanak az Omninvesttel. A tervek szerint ebben az állam többségi tulajdonrészét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviseli. Működését négytagú bizottság felügyelné, amelybe az MNV Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Omninvest delegálna egy-egy tagot. A tavaly decemberi kormánydöntés óta a szükséges dokumentumok előkészítése zajlik.

A Népszabadságnak az oltóanyaggyártó cég majdani államosításával kapcsolatos kérdéseire a Miniszterelnökség sajtóosztálya későbbre ígért választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.