Klinghammer István: A hallgatók tanuljanak

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár a nyugodt munka biztosítását és a magyar diploma elismertségének, értékének helyreállítását jelölte meg munkálkodása céljaként tegnap Lovasberényben, ahol az új államtitkári kinevezéseket és leváltásokat jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere.

Az ELTE egykori rektora államtitkári bemutatkozó beszédében nem mondott részleteket, csak azt szögezte le: a felsőoktatás reformjában minden egyetemi polgárra szükség van, a professzoroktól a hallgatókig és a fenntartóig. Az egyetemi polgárok tegyék azt, amire készülnek, az oktatók oktassanak, a hallgatók pedig – nyomatékosította, utalva a Hallgatói Hálózat akcióira – tanuljanak.

Klinghammer István
Klinghammer István

A hallgatói szervezetek hatpontos követeléséről Klinghammer azt mondta, abból öt pont „a megoldás útján halad”. Ezek szerinte a következők: 1. a köz- és felsőoktatás átfogó reformja, 2. legalább 44 ezren kezdhessék meg állami ösztöndíjas formában felsőfokú tanulmányaikat, 3. állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat, 4. ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, 5. az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

A hatodik pont, a hallgatói szerződések eltörlése tekintetében viszont nincs még megegyezés. Itt érdemes megjegyezni, hogy lényegét tekintve az előző pontokban sem, bár a kormány ennek ellenkezőjét hirdeti. Nehéz volna például az egyetemi autonómia kérdésében konszenzusról beszélni, miközben a rektorok ellenében épp most készül az alkotmányba emelni a Fidesz a kancellári rendszer bevezetését.

Klinghammer István elmondta: meggyőződése, hogy a hallgatói szerződések ügyében is sikerül jó szándékkal megegyezést kötni a társadalom jogos elvárása szerint. Erről tegnap reggel a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: „Az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerintem ez egy helyes alkotmányos elv”. A felsőoktatás ügyeivel tavaly nyár óta Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár foglalkozott a közoktatási államtitkárság szervezetében.

Épp ezért azt kérdeztük Balog Zoltántól, vajon mi lesz a munkája a felsőoktatásért felelős államtitkárnak és mi a helyettesének, Maruzsának. Balog Zoltán sokatmondó válasza: Maruzsa Zoltán továbbra is helyettes államtitkár marad, de immár Klinghammer államtitkárságában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.